IF I REMEMBER (befejezett)

Tizennyolcadik rész

Tudom, hogy sokat kellett várni, és ne haragudjatok rám, csak rengeteget kellett tanulnom, az év végi hajtás, már itt van a nyakamon. Mindegy, remélem tetszeni fog ez a rész is! Csók: Vika <3

- Zack! - ugrottam le a motorról, amint Mark megállt. Zack vagy öt métert repült, a teste pedig elég kicsavarodott pózban feküdt a fűben. Mark is ott rohant mellettem. Letérdelt a barátja elé, leszedte a fejéről a sisakot, majd megragadta a csuklóját, és a pulzusa után tapogatott. Ám mikor megtalálta, megkönnyebbülten fellélegzett. Greg eközben beért a célba, de senki nem tapsolt neki, senki nem dicsőítette. Mert ezt a versenyt nem az árán nyerte meg, hogy mindvégig igazságosan küzdött volna, hanem veszélybe sodorta valaki életét. 

- Hogy van?! - rohant oda hozzánk Mike és Josh. 

- Van pulzusa. - mondta Mark, ekkor pedig megérkezett Dave, Sonja, Ali és Emma, oldalukon két pirosba öltözött nálunk jóval idősebb férfivel. Mark azonnal átadta nekik a terepet, ők pedig elkezdték vizsgálni a még mindig eszméletlen Zack-et. A szívem a torkomban dobogott, és egyszerűen hibásnak éreztem magam. Nekem kellett volna a legokosabbnak lennem a csapatból, és meggátolni, hogy eljöjjünk ide. Ehelyett most az egyik bandatársam konkrétan haldoklik, az öcsémet is veszélybe sodortam, és én ismét behúzhatok egy újabb strigulát a rossz cselekedetim közé. A hideg csak úgy végig futott a gerincemen, és nem tudtam gondolkodni. Csak néztem a már szinte élettelen barátomat a porban, és csak azon kattogtam, ez velem is megtörténhetett volna, vagy bármelyikünkkel, és mégis Zack van itt. Aki meg sem érdemelné ezt. 

- Mark, mindenképp be kell vinnünk a kórházba. Mi itt nem tudjuk ellátni, ahhoz túlságosan is komoly a sérülése. - mondta az egyik mentős. És ekkor szirénákat hallottunk meg a távolból. De ez nem mentőautó szirénája volt, hanem rendőré. Azonnal kapcsoltam, és az öcsémre néztem. 

- Emma, vidd el az öcsémet és Alisont, kérlek, most! - mondtam a barátnőmnek, aki csak bólintott, és az öcsémmel és annak barátnőjével az oldalán elkezdett sprintelni a kocsi felé. A többiek is kapcsoltak, és bár nem szívesen, de itt kellett hagyniuk Zack-et. Mark viszont meg sem mozdult. Szerintem úgy vélte, hogy mivel Zack a legjobb barátja, mellette marad. A helyszín pillanatok alatt kiürült, már csak mi voltunk ott hárman. 

- Mia, azonnal tűnj el! - eszmélt fel a jelenlétemre. 

- Nem. Nem foglak itt hagyni titeket. - mondtam határozottan. 

- Nem fogod fel?! Ha itt maradsz, téged is bevisznek a rendőrségre, menj már el innen! - kiabálta, de én nem mentem sehova. 

- Kezeket a tarkó mögé! - hallottam meg magam mögött, egy rendőr utasító hangját. 

Itt ülök a rendőrségen, Mark pedig mellettem van. Zack-et beszállították a kórházba, és az édesanyja már bent van nála. Kint ülünk a váróban, és Mark azóta nem szólt hozzám, hogy beültünk a rendőrautóba. Már csak a papírjainkra várunk, és mivel én még kiskorú vagyok, meg kell várjam amíg a szüleim értem jönnek. 

- Haragszol? - kérdeztem halkan. 

- Igen Mia! Kurvára! - dünnyögte. - Nem akartam hogy bajba keveredj, erre most itt rostokolsz egy rendőrségi váróban. 

- Valahogy kötelességemnek éreztem, hogy maradjak veletek. - mondtam. 

- Nem lett volna az. Az lett volna a dolgod, hogy fuss, és meg se állj amíg haza nem érsz. - villantotta rám dühös tekintetét. Soha nem láttam még ilyennek Mark-ot. 

- De én ezt most nem értem... Neked attól nem lesz bajod, hogy én is itt vagyok, akkor miért akadtál ki ennyire? - kérdeztem. 

- Még komolyan kérdezed? - csattant fel egy kissé. - Mikor megláttam, hogy még mindig ott vagy, csak arra tudtam gondolni, hogy el kell tüntesselek onnan, hogy bármi áron meg kell védjelek, Amelia! - én válaszul csak a kezemet az övére raktam. 

- Jól vagyok, Mark. - mosolyogtam rá, mire ő csak átkarolta a vállamat. És ekkor vettem észre az apámat amint belép az ajtón. Ó. Te. Magasságos. Jó. Isten. Most aztán végem. Mikor észre vett, egyenesen megindult felénk. 

- Ő nem az... 

- De. Ő az apám. - mondtam ki helyette is. 

- Amelia, azonnal indulunk. - mondta, miközben szemében látszott a mérhetetlen harag. 

- Még meg kell várnom a papírjaimat. - feleltem. 

- Hát nem hallottad, amit az imént mondtam?! Indulás! - kiabálta. Minden szem ránk szegeződött. 

- Uram, elnézést, hogy így közbe szólok, de nem lehetne kicsit halkabban? - kérte tőle Mark. 

- Engem egy 18 éves kis takony ne oktasson ki. - mondta neki lazán az apám. 

- Apa, ő a bará... 

- Igen tudom. Anyád elmondott mindent. - vágott idegesen a szavamba. - Indulunk, Amelia, és többet nem akarlak meglátni, ezzel a semmirekellővel! Még az öcsédet is veszélybe sodortad! - emelte meg ismét a hangját. 

- Sajnálom. - suttgotam. Azzal megragadta a csuklómat, és szó szerint kivonszolt a váróból. - Apa, eressz el! - kiabáltam. 

- Komolyan, arra kell hazajöjjek, hogy hívnak a rendőrségről, hogy a lányom ismételten itt ül?! - üvöltötte. Ismét... Ez a szó olyan hatással volt rám, hogy azt hittem mentem összeesek. Nem mondtam semmit, csak beültem a kocsiba, és elindultunk haza.