IF I REMEMBER (befejezett)

Második rész

Azért vagy itt, mert szeretnénk hallani ahogy játszol. Szóval játsz. - mindenki engem nézett, én pedig erőt véve magamon, leültem a szintetizátorhoz és játszani kezdtem.

Az utolsó billenytűt lenyomva fejeztem be amit elkezdtem. Random nyomkodtam a billentyűzetet, magam is csodálkozva azon, hogy magamtól is képes voltam egy elég jó művet összerakni. A többiek csak ültek, vagy éppen álltak, és hatalmasra nyílt szemekkel néztek, aminek hatására kissé zavarba jöttem. Egyetlen ember nézett rendületlen büszke mosollyal az arcán, és az nem más volt mint Mark.

- Nem gondoltam volna, hogy ilyen jól tudsz játszani Mia. - szóltalt meg először Josh, David bátya.

- Ezt te találtad ki? Mármint amit játszottal? - kérdezte tőlem egy fiú, azt hiszem Mike a dobos.

- Igen, én találtam ki. Most. - mondtam.

- Én mondtam, hogy ütös a kiscsaj. - ült le a kanapéra Mark. - Na mi lesz? - nézett rá a fiúkra.

- Szerintem egyértelmű. - mondta Zack a gitáros.

- Akarsz a bandába lenni? - nézett rám Mark.

- Hogy mi? - akadtam el a lélegzetem.

- Szeretnél a bandába tartozni mint szintetizátoros? - tette fel újra a kérdést Mark, máshogy mefogalmazva.

- Öhm... Nem tudom... - mondtam teljes zavarban. Erre nem számítottam.

- Holnapig gondold át, rendben? - kért Mark, mire én csak bólintottam, majd karon ragadtam Sonját, és elhagytuk a helységet.

- Jézus Mia! Be akarnak venni a bandájukba ez őrület! - zsongott be Soni.

- Nem biztos hogy igent is fogok mondani. - mondtam neki, ezzel lehorgozva a jókedvét.

- De miért nem? - kérdezte.

- Mert nem hiszem, hogy a szüleim örülnének neki, ha kb minden délutánomat, egy rockbanda garázsában tölteném. - mondtam.

- Azért gondold át. Ezzel kitörhetnél az ördögi körből. Állandóan csak tanulnod kell, és a szüleidnek sosem felelsz meg eléggé. És mindig csak Ben van a középpontba, és ezt most nehogy félre értsd imádom Bent mintha az én öcsém is lenne. De benned több van, Mia, minthogy az iskola eldugodt zenetermének ősrégi szintijén játsz. - mondta Sonja. Nem mondtam rá semmit. A hallgatásom többet elmondott minthogy megszólaltam volna.

Másnap már korán felkeltem, elbúcsúztam a barátnőmtől, és haza felé vettem az irányt. Meglepetésemre, az apám otthon volt, ami fura, mert a munkája miatt csak két hónapban egyszer jön haza.

- Szia Apa. - köszöntem neki.

- Szervusz Kislányom. Hát rajtad meg mi ez a fölső? Kint a fél hasad! - korholt le. Kezdődik. Akárhányszor haza jön, mindig talál valami kivetni valót bennem.

- Ez csak egy fölső. Mivel Sonjánál aludtam, nem vittem kisestéjit, gondoltam ez is jó lesz. - dünnyögtem.

- És te ebben a fölsőben gyalogoltál haza?! Teljesen elment a maradék józan eszed is ugye? Mától fogva csak is rendes ruhákban járkálhatsz! - kiabálta.

- Rendben van. - horgasztottam le a fejem. Hozzá szoktam már ehhez.

- Ha a nővéred még élne, ő biztos nem lenne ilyen engedetlen és makacs mint te! - mondta, nálam pedig itt pattant el a labda. A nővérem három évvel volt idősebb mint én, de egy alkalommal autóbalesetet szenvedett velem együtt. Ő meghalt, én életben maradtam. Apám azóta is azt kívánja, bárcsak én haltam volna meg helyette.

- De Jenna már nem él, Apa! És nem is fog! Mindig azt hallgatom, hogy bárcsak élne, és inkább én haltam volna meg helyette! Igaz, nem mondod így ki, de a szavaidból akkor is érezhető! És nem tudom, mit tettem, hogy ezt érdemeljem. - mondtam, azzal fogtam magam és elhagytam a házat. Daveék felé vettem az irányt, ahol a barátomtól megkérdeztem, hogy hol lakik Winslow. Ő lediktálta az utca címét és a házszámot, én pedig megköszöntem majd tovább álltam. Mark két utcával lakik lejebb mint én, szóval nem kellett sokat gyalogoljak. Csöngettem, majd pár másodperc múlva, Mark maga nyitott ajtót.

- Belépek a bandába. - mondtam, mire ő csak elmosolyodott.

- Gyere be. - mondta, mire én egy bólintás kíséretében tettem amit mondott.

Új rész!
Ha tetszett kommentelj vagy voteolj!