IF I REMEMBER (befejezett)

Tizenharmadik rész

Ma van a banda nagy napja. Mindenki izgatott, és csak nyüzsög. Zack próbál nyugodt maradni, de látszik, hogy majd szétveti az ideg, Josh kishíján megőrült, Mike pedig dönti magába a piát. Mark az egyetlen, aki lazán kezeli ezt az egészet. Most is a garázsban ténferegtünk, mindenki pakolta össze a cuccait.

- Na jó Mike, ezt elveszem. - kaptam ki a kezéből a sörös üveget.

- De miért? - kezdett el hisztizni, mint valami öt éves.

- Azért, mert józanul van rád szükség a színpadon, érted, józanul! - mondtam, majd kiöntöttem az utcára a sört, és az üveget kidobtam a kukába.

- Milyen kis rendezkedő vagy. - karolt át hátulról Mark. Gondolom mindannyiótokat érdekel, mi van köztem és Mark között. A válasz viszont az, hogy én magam sem tudom. Nem kért meg rá, hogy legyek a barátnője, mégis lazán megcsókol az egész iskola előtt. Még nem vettem a bátorságot, hogy megkérdezzem, hányadán is állunk.

- Csak ideges. - dörzsöltem meg a homlokom, majd szembe fordultam vele.

- Szerintem jók leszünk, nem kell parázni. - adott egy puszit a homlokomra. És ekkor megérkezett Emma, egy hatalmas furgonnal. Felpakoltuk rá a cuccainkat majd Emma és Josh elvitték a helyszínre, mi többiek pedig Mark kocsijával mentünk. Természetesen ott lesz Sonja, Dave de még az öcsém is, aki hozza Alisont. Kezdek megbékélni azzal, hogy Ben és ő összemelegedtek. Az öcsém azt mondta, hogy így még több oka van arra, hogy küzdjön a drog ellen. És felőlem bárki lehet a motivációs erő. Csak ne essen vissza. Mark vezetett, én pedig mellette ültem az anyósülésen. Mögöttünk Zack és Mike. Hirtelen Mark a kezét a combomra rakta, majd bátorítóan kacsintott egyet. - Ne legyél ideges. - mondta.

- Próbálkozom. - vettem egy mély levegőt. És meg is érkeztünk. A színpadon már a technikusok dolgoztak, és mi is hozzá láttunk a dolgokhoz. Összeszerelni a dobot, a szintit, a gitároknak eltűntek a kábelei, amik mint kiderültek a garázsban maradtak, így azokért mehetett vissza Emma. Akkora volt a felfordulás, hogy majdnem szétrobbant a fejem. Közben megérkeztek a barátaim is. Kedvesek voltak, próbáltak segíteni, de minél több ember került elő, annál nagyobb volt a rendetlenség. Majd egyszer csak megláttam, hogy anyám ácsorog a színpad mellett. Leraktam az éppen aktuális dolgot a kezemből, majd oda blattyogtam hozzá.

- Szia! - köszönt mosolyogva.

- Szia. Te hogy hogy itt? - kérdeztem.

- Hát, Sonja mondta, mekkora itt a felfordulás, és gondoltam nem ártana egy kis kaja. - emelet fel két szatyrot, amik telis tele voltak kajákkal. - Hoztam a barátaidnak is.

- Ez nagyon rendes tőled, köszönjük. Ma még kb. senki nem evett semmit. - mondtam, majd átvettem az ennivalókat.

- Valahogy gondoltam. - nézett rám kissé mérgesen. - Mivel Sonja későn szólt, nem volt időm főzni, így vettem mindannyiótoknak egy egy gyrost, van hozzá sültkrumpli meg kóla.

- Mégegyszer köszi, a fiúk odáig lesznek. De te nem dolgozol? - kérdeztem.

- Ebédszünet van, így gyors elugrottam, de már mennem is kell. - pillantott a karórájára. - De az előadásotokra vissza jövök! - mondta, majd elment. Mosolyogva néztem utána, majd a srácok felé fordultam.

- Emberek, kaja! - kiáltottam, mire mindenki egyből abba hagyta amivel épp foglalatoskodott, és hozzá láttunk az evésnek. Teli hassal, mindenki kicsit nyugodtabb lett, majd folytattuk ténykedést ott ahol abba hagytuk.

Leszállt az est, az emberek pedig kezdtek özönleni befelé.

- Jól van srácok, klasszak vagyunk, mindent bele. - mondta Mark, mire mi megöleltük egymást, és felmentünk a színpadra. - Heló Los Angeles! - kiáltotta Mark, mire az emberek elkezdtek tapsolni. - Ez az első komolyabb fellépésünk, és rettentően hálásak vagyunk azért, hogy ti ma itt vagytok. Szóval nem is húzom tovább, kezdődjön! - és elkezdtük a nyitószámot. Akik figyelemmel követik a Demons, azaz a banda életét, számukra már nem volt ismeretlen a zene. Majd mikor ezzel végeztünk, jöhetett egy közismert szám, amire mindenki énekelt. Az adrenalin dübörgő erővel áramlott át az ereimben. Amint a második számmal is megvoltunk, Mark kért egy kis szünetet, mire mindannyian elmentünk hátra a színpad mögé. Mark majdnem össze esett, ha Zack nem tartja meg.

- Haver mi a baj? - kérdezte Mike, de Mark csak köhögött. Az arca tűz piros volt. Kezemet a homlokára tapasztottam, és kénytelen voltam beismerni, Mark beteg. Tűz forró volt.

- Lázas. Így nem fog tudni énekelni. - mondtam.

- Most mi a franc lesz?! - túrt idegesen a hajába Josh.

- Mia... Mia neked kell énekelned. - suttogta elhaló hangon Mark.

- Nem. Én nem vagyok rá képes. - ráztam hevesen a fejem.

- Dehogynem. Te egy csoda vagy Amelia Dark. - mondta Mark. A többiek is engem bámultak. Ha én most nem állok ki a színpadra, lehet minden buknak. De én nem vagyok erre képes, hisz' én csak a háttérben szintetizátorozok! - Kérlek. - nézett rám nagy szemekkel Mark.

Itt is az új rést Drága Olvasóim, remélem tetszett. Csók: Vika <3