IF I REMEMBER (befejezett)

Ötvenedik rész

   Nos Bogárkák remélem tetszeni fog ez a rész! Ha igen, kérlek jelezzétek! Csók: Vika <3

1 hét telt el azóta, hogy Zack megcsókolt, és kiderült, nem csak baráti érzéseket táplál felém. Az akkor, ami este a házunk előtt történt, egy héttel ezelőtt teljesen lesokkolt. Mert bár én Markot szeretem, annak ellenére is, amit velem tett, jól esett Zack szoros ölelése a derekam körül, és ahogy gyengéden a hajamba markol. De egek, hiszen ő az egyik legjobb barátom! Nem jöhetek csak azért össze vele, mert nekem könnyítene a helyzeten azzal, hogy akkor nem kell Markra gondoljak, De ezért meg nem jöhetek össze vele. Az az én részemről lenne teljesmértékű kibaszás. Mert amit Zack értem az elmúlt időszakban tett, nem érdemelné meg. És én egy hete kerülöm őt. Akármit mond, hogy itt találkozzunk, vagy csak szimplán rákérdez, sikerült e már döntenem, mindig kitérő válaszokat adok. Ha találkozni akar lerázom, ha rám ír akkor is. Ettől pedig egy elég mocsok embernek érzem magam. De így is van elég bajom, nem készültem fel, hogy ezzel is foglalkozzak. 

  Apám egyébként azóta is itthon van, mert ennyi ideig nem szokott maradni. Hiába kérdeztük anyát, ő is csak annyit tudott, hogy apát most engedte a munka hosszabb időre is hazajönni, mint máskor. Ami, mint tudni lehet, a mi esetünkben nem a legjobb dolog. 

- Jó reggelt! - köszöntem neki, mikor lelépkedtem a lépcsőn, futós cuccban. Mostanában eljárok futni reggelente. Pontosabban mióta Mark és én szétmentünk. 

- Neked is. - mondta fel sem nézve az újságból. Gyors magamhoz kaptam egy almát, és elkezdtem enni, hogy azért valami táplálék mégis legyen bennem. 

- Hallom, szakítottál a barátoddal. - vakkantotta oda nekem. 

- Igen. - mondtam, miután nagy nehezen leküzdöttem a köhögő rohamomat, mivel sikeresen félre nyeltem egy falat almát. 

- Ennek örülök. - mondta gúnyosan mosolyogva. 

- Na azt mindjárt gondoltam. - dobtam ki az almámat, aminek még megvolt, több mint a fele. De sajnos, valahogy elment az étvágyam.

    A házból kilépve felcsatoltam a telefont a kezemre, benyomtam a válogatást, amit direkt a futáshoz csináltam, majd a füllhallgatókat bedugva kezdtem el futni. Szeretek futni. Ilyenkor kikapcsolok, és csak a lábam alatt ropogó és csikorgó kavicsokra figyelek, a légzésemre, arra, hogy a szívem milyen gyorsan kezd el veni, na meg persze a zenére. A zene a menedékem az utóbbi időben. Ha nem írnék dalokat, és nem hallgatnék zenéket, már rég nem lennék itt. Hiába a barátaim igyekezete, ha csak a zene képes átérezni azt, ami belőlem árad. A fájdalmamat és a csalódottságomat. Annyira csak futottam, és futottam, hogy észre sem vettem, már majdnem ott voltam a város határban lévő focipályán. Ez a hely vagy 8 km-re van a házunktól. Eddig még sosem tudtam kifutni. AZ utolsó kb. 200 métert meghúztam, és elkezdtem sprintelni. A mint a kezemmel megérintettem a focikapu szélét, elkezdtem iszonyatmód kapkodni a levegőt. Próbáltam csillapítani a heves légzésemet. Szerencsére nem volt rajtam kívül senki a pályán, így nem látta senki sem a fulldoklásomat. Gondoltam, ha már itt vagyok a pályán lenyújtok kicsit, mivel ebből már most éreztem, holnap milyen rohadt izomlázam lesz. Így elkezdtem sétálgatni össze vissza, közben nyújtottam a lábamat, meg mindenemet igazából, ahogy csak tudtam. Ám ekkor megláttam, amint egy szintén futó alak közeledett a focipálya felé, majd amint oda ért, kirántotta a füllhallgatóját, és ugyan úgy elkezdett levegőért kapkodni mint én öt perce. Ekkor tűnt fel, hogy az rohadt ismerős számomra az illető. Ám mire rájöttem ki az, és el akartam tűnni minden feltűnés nélkül, ő már észre vett. 

- Mia? - kérdezte rekedtes hangom Mark. 

- Fuck. - mormogtam az orrom alatt. - Talált süllyedt. - intettem felé. Reméltem, hogy ennyivel megúszom, de ez nem jött össze, mivel Mark elkezdett felém komótosan kocogni. A franc se tudta, hogy Mark is ide jár futni, főleg, hogy tőle a pálya vagy 10 km-re van. 

- Mit csinálsz itt? - kérdezte. 

- Mint látod. - mutattam végig a szerelésemen és a vörös fejemen. - Futok. 

- Nem gondoltam volna, hogy jársz futni. Én sose tudtalak elrángatni téged. - vakarta meg a fejét, mire én köhögtem egyet. Ez vér ciki. 

- Én asszem most megyek. - mondtam, de Mark megragadott a derekamnál fogva, mielőtt még elmehettem volna, és magához rántott. 

- Kérlek beszeljünk. Szükségem van rád Amelia. - nézett mélyen a szemembe. Azok a szemek! 

- Mark én... - de mielőtt bármit is mondhattam volna, hevesen rátapadt az ajkaimra. 

-