IF I REMEMBER (befejezett)

Ötvennyolcadik rész

Mark csak lazán felállt, bele túrt a hajába, oda állt a mikrofonhoz, kezébe fogta a gitárját, és elkezdett játszani, miközben végig engem nézett... 

Emlékszem, évekkel ezelőtt
Valaki azt mondta nekem
Hogy legyek óvatos a szerelemben
És én így tettem

Te erős voltál, én meg nem
Az én hibám, az én képzelgésem
Én voltam figyelmetlen, elfelejtettem
Én tettem

És most, hogy mindennek vége
Most már nincs mit mondani
Olyan könnyedén mentél el
Nyertél
Menj és mondj el nekik

Mondd el nekik, hogy már én is tudom
Kürtöld nagyvilággá a háztetőkről
Írd fel az égre
Hogy minden elmúlt, ami kettőnk között volt

Mondd el nekik, hogy boldog voltam
És, hogy most össze van törve a szívem
És ki van nyílva minden sebem
Mondd el nekik, hogy amiben reménykedtem
Az lehetetlen, lehetetlen
Lehetetlen, lehetetlen

A szerelem megszűnte nehéz dolog
De bedőlni egy átverésnek még rosszabb
Megszűnt a bizalom, összetörtek a szívek
Tudom, tudom...
Azt hinni, hogy mindent megkapsz ami kell
Hitet fűzni a szerelemhez és a szavakhoz
Az üres ígéretek úgyis mindent felégetnek
Tudom, tudom...

És most, hogy vége van
Már nincs mit mondani

És ha befejezted azt, hogy leégetsz
Akkor menj oda egymagad és mondd el nekik

Mondd el nekik, hogy már én is tudom
Kürtöld nagyvilággá a háztetőkről
Írd fel az égre
Hogy minden elmúlt, ami kettőnk között volt

Mondd el nekik, hogy boldog voltam
És, hogy most össze van törve a szívem
És ki van nyílva minden sebem
Mondd el nekik, hogy amiben reménykedtem
Az lehetetlen, lehetetlen
Lehetetlen, lehetetlen

Emlékszem, évekkel ezelőtt
Valaki azt mondta nekem
Hogy legyek óvatos a szerelemben
És én így tettem

Mondd el nekik, hogy már én is tudom
Kürtöld nagyvilággá a háztetőkről
Írd fel az égre
Hogy minden elmúlt, ami kettőnk között volt

Mondd el nekik, hogy boldog voltam
És, hogy most össze van törve a szívem
Ó, amiben reménykedtem
Az lehetetlen, lehetetlen
Lehetetlen, lehetetlen
Lehetetlen, lehetetlen
Lehetetlen, lehetetlen

Végig engem nézett. Sehova máshova nem nézett, csak rám. A dal felénél Zack átkarolta a derekamat, és birtoklóan magához húzott. Ő is tudta, miről szól ez a szám. A srácoknak is azért leesett időben, és csak pislogtak. Mark soha nem írt még egy ilyen érzelmes számot sem. Gyönyörű volt. Álltam a tekintetét, és mikor befejezte, a szememből kigördült egy könnycsepp, amit gyorsan letöröltem. De Mark látta, mert az arcizmai megkeményedtek, de szerencsére rajta kívül senki nem volt szemtanúja annak mennyire megérintett a zene. 

- Ez igen Mark. Rohadt jó lett. - szólalt meg először Mikey, aki csak megveregette a haverja vállát. 

- Igen, valóban nagyon jó lett. - dicsérte meg Josh is. 

- Zack, neked hogy tetszett? - kérdezte tőle Mark, arcán egy gúnyos vigyorral, miközben leült a megszokott kis foteljába. 

- Jó volt. - felelte a barátom szűkszavúan, miközben még mindig engem ölelt. 

- Mia? - kérdezte most tőlem, arcán ugyan azzal a gúnyos vigyorral. Csak bámultam bele a szemeibe, és éreztem a többiek feszengését körülöttünk. Főleg Zack-ét. 

- Nagyon szép és érzelmes szám. Nem tudtam, hogy ilyet is képes vagy alkotni. - mondtam ki végül. 

- Látod. Ha megdob az ihlet. - tárta szét a karját, azt mutatva, hogy ő maga sem érti, hogy születethetett meg ez a dal. 

- Khm... - köszörülte meg a torkát Emma. Ő volt köztünk az a személyiség, akinek a hangjára mindenki kicsit visszafogta magát. 

Megbeszéltük, hogy holnap felvesszük a számot, és már landolhat is a YouTube-on. Sonja nem sokkal később már ment is haza, ahogy Emma és Dave is. Állításuk szerint már megvolt minden érdekes. 

- Mia, megyünk? - pillantott rám Zack, miközben felállt a kanapéról. 

- Már most? - pillantottam az órámra, mivel még egy órája sem voltunk itt. 

- Ja. - rántotta meg hanyagul a vállát. 

- Én azt hiszem még maradok egy kicsit. - mondtam, miközben végig néztem a helységben lévő három fiún. 

- Oh. Hát jó. - hajolt felém, és adott egy puszit a homlokomra. - Akkor sziasztok! - köszönt el a többiektől, majd el is ment. 

- Miért maradtál? - kérdezte tőlem Josh. 

- Nem tudom. - suttogtam magam elé, miközben az arcomat a tenyereimbe temettem. Ez valószínűleg nagy bunkóság volt Zack-el szemben, de most nem voltam képes elmenni vele. Sehová sem. De majd elviseli. Éreztem, hogy valaki néz, ezért felkaptam a fejem, és a tekintetem találkozott Winslow-éval. A tekintete rideg volt. Még mindig. És fájdalmas. A mellkasom összeszorult, ha csak előidéztem magamban a daljának részleteit. Lehetetlen... Minden elmúlt ami kettőnk közt volt... 

Mike is lépett egy negyed órával később, ahogy Josh is. 

- Majd menjetek el nyugodtan, összerámolok itt. - mondta, majd bement a lakásba, én pedig kettesben maradtam Mark-al, aki a fotelban üldögélt, a telefonját nyomkodta, és kolát szürcsölgetett. 

- Mark. - szóltam oda neki. 

- Hm? - kérdezte rám sem nézve. 

- Van egy kottapéldányod, és egy szövegpéldányod a számról, amit el tudok kérni? - kérdeztem, mire ő csak a táskája felé bökött a fejével. Ott volt a bejárat mellett lévő fogason, így oda sétáltam, és kicipzároztam a táskát. Egy mappa volt benne, amit kiemeltem, majd kinyitottam. Egyből ott volt mind a kottából, és mind a dalszövegből összetűzve annyi példány, ahányan vagyunk, így csak leemeltem a tetején levő másolatot, és elraktam az én táskámba. - Köszi. - köszöntem meg, de nem mondott rá semmit.  - Megtennéd, hogy rám nézel? - kértem kissé indulatosan. 

- Minek? - kérdezett vissza, de még mindig a telefonját bámulta. Oda mentem, és kikaptam a telefont a kezéből, de a látvány ami fogadott, letaglózott. A háttérképét nézegette, ami én voltam. Aludtam, a hajam az arcomba lógott, és kissé eltátottam a számat. Teljesen el voltam merülve az álmaimba, mikor Mark a képet készíthette. Fekete fehér volt. Lelokkoltam a telefonját majd vissza oldottam, így szemügyre tudtam venni a zárolásiháttérképét is. Ott is én voltam. Egy rövidnadrágban, és egy egyszerű fekete atléta trikóban, miközben Jenna-t fogtam a kezembe, és teli szájjal nevettem. 

- Ez mi? - hebegtem. 

- Semmi közöd hozzá Dark. - vette ki a telefonját az ujjaim közül, én viszont még mindig úgy éreztem magam, mint aki kővé van meredve. 

- Annyira sajnálom. - suttogtam. 

- Mégis mit?! Hogy kidobtál?! Vagy hogy aztán heteken át levegőnek néztél, pedig én mindent megtettem, hogy megbocsáss, és azt hiszem megérdemeltem volna! Vagy esetleg azt sajnálod, hogy visszacsókoltál a tetves focipályán?! He?! - ordibált, a szemeimből pedig folytak a könnyek. Némán sírtam.  - Nem kell semmit sem sajnálnod. Csak hagyj békén. Ne okozz ennél is nagyobb fájdalmat. - mondta most már normál hangerőn, majd kikerülve engem, elhagyta a garázst, én pedig zokogva rogytam le a kanapéra.