Hetvenegyedik rész

882 73 9
                                    

Sziasztok tudom, hogy megígértem hogy péntek délután új résszel szolgálok nektek, de az igazság az, hogy kisse lebetegedtem, és tegnap már délután ágyban voltam és aludtam. Elnézéseteket kérem, és remélem megértitek, amiért csak egy nap késéssel tudom publikálni az új részt. És bizakodom, hogy tetszeni fog nektek. Ha így van ne felejtsetek el voteolni és kommentelni. Csók: Vika❤

Mire én beértem a garázsba, már mindenki ott volt. A többiek egy emberként kapták fel a fejüket az érkezésemre. 

- Mia, már mind itt vagyunk. Mond el mi van. - pattant fej Mark. 

- Zack haza jött. Már az első két megszólalásából levágtam, hogy már nem olyan mint amilyen régen volt. Nem érdekli, hogy nincs már itt sem Mikey, sem Josh vagy akár Emma. Újra akarja alapítani a bandát. Azt mondta, akkor már csak egy dobost kell találnia. Ezért mondtam nektek, hogy nagyon figyeljetek oda. Nem azért jött vissza, mert már megbékélt. Át akarja venni az irányítást köztünk. - mondtam. A többiek frusztrált tekintettel néztek rám. 

- Az a szemét... - sziszegte Mark. - Kérlek benneteket, ne vegyétek fel vele a kapcsolatot, mégha próbálkozna is. - kérte most Mark is a többieket. 

- Persze ez egyértelmű. - mondta Dave. 

- Vajon mit akarhat pontosan? - kérdezte Alison karba tett kézzel. 

- Fogalmam sincs. - tártam szét a karomat. - Azt tudom, hogy nincsenek gátlásai. Bunkón beszélt velem, és bunkón beszélt a többiekről is. Hogy nem a mi hibánk amiért ők nincsenek itt, attól nekünk, vagyis a bandának működnie kell. Tud Sonjaról, és engem hibáztat. Fogalmam sincs kitől tudhat, de tud. És ez most nem is lényeg. Nekünk össze kell tartani. Mert Zack nem zihálhatja szét a mi csapatunkat. 

- E felől nem kell aggódnod Mia. Mi mind együtt leszünk. - mondta Ben, mire én csak elmosolyodtam. És van az a mondás, hogy falra festetted az ördögöt. Na, ezt mi is eljátszottuk. 

- Sziasztok! - hallottam meg egy ismerős hangot a hátam mögül, mire automatikusan megfordultam, és szembe találtam magam Zackel. Ám ez nem is volt olyan meglepő, mint az, aki mellette állt. Ugyanis Georgina állt ott, közvetlen mellette, és fogta a kezét. - Kint Skóciában, összefutottam Georginával. Átbeszéltük a dolgokat, és most újra együtt vagyunk. - mondta mosolyogva, de a mosolya egyáltalán nem az a kedves és aranyos mosoly volt, mint amilyet hónapokkal ezelőtt láthattunk. 

- Mit csináltok itt? - kérdezte Dave. 

- Jöttünk a barátainkat meglátogatni. - mondta Georgina. 

- Mi nem vagyunk barátok. - mondtam kimérve. 

- Jaj most az a bajod, hogy Zack tovább lépett? Mi van már egyszerre kettő kéne? - húzta gúnyos mosolyra az arcát a lány. 

- Mi a bajod?! - indultam meg felé, de Mark elém állt. 

- Hohó, Mark nyugtasd le a csajod, nem akarunk mi balhét. - tette fel Zack védekezően a kezét. 

- Mi a francot akarsz Zack?  - kérdezte Mark a körülményekhez képest egész higgadtan. Bár ha ő a higgadt az néha nem a legjobb. 

- Hogy megbeszéljük a banda további életét. Vissza jöttem, hoztam magammal Georgit akinek sok kapcsolata van, sok mindenkit ismer. Már csak egy dobos kell, de arra is van jelöltem. - mondta lazán. 

- A többiek nélkül nem lesz banda. Már NINCSEN olyan hogy BANDA. - mondta megnyomva a mondatban a nincsen szót és a banda szót, hátha így jobban megérti majd. 

- Pedig csak egy dobos kéne, és még akkor sem esett volna szét annyira a csapat... - kezdte volna el a magyarázkodást Zack, de Mark közbe szólt. 

- Te ott Skóciában az volt a szokás, hogy hatszor kell mindent elmondani, mert mindenki lassú felfogású? Mert akkor rád is rád ragadt elég rendesen. - mondta Mark, majd magához húzott, és átkarolta a derekamat, én pedig csak kuncogtam. Zack szeme olyan undorral villant Mark eme cselekedetére, amilyet régen láttam. És ettől megijedtem. 

- Akkor megoldom nélkületek. - nevette el magát. - Azt hiszitek kelletek ti? 

- Nem is tudom ki jött ide könyörögni, hogy álljunk újra össze. - húzta egy elégedett mosolyra Mark a száját. 

- Tudod mit Winslow rohadj meg!  - indult volna most Zack Mark felé, de én kettejük közé álltam. 

- Zack menj el most. És vidd magaddal a drágalátos Georginát is. - néztem rá komoly tekintettel. Ő pedig csak felhorkant, karon ragadta a barátnőjét és kiment a garázsból. Mikor távoztak csak eleresztettem egy megkönnyebbült sóhajt. 

- Ez nagyon bosszú gyanús. - mondta Anne a fejét vakarva, én pedig azon gondolkoztam, mi a fene vár még ránk. 

IF I REMEMBER (befejezett)Nơi câu chuyện tồn tại. Hãy khám phá bây giờ