IF I REMEMBER (befejezett)

Negyvenharmadik rész

  Íme az új rész, remélem tetszik. Oh, és kukkantsatok bele az új blogomba, a címe: Az emlékek soha nem halnak meg. A munkáim közt megtaláljátok. Csók: Vika<3

 A koncert fantasztikusan sikerült. Több ember is jelentkezett, hogy felkérne minket különböző rendezvényekre. Boldogan mentünk haza. Anya és Ben is rettentő büszkék voltak rám, na meg persze a többiek is. Nem hiába volt az, hogy a koncert után kicsit beitaloztunk, de hát jár a kikapcsolódás. Másnap kisebb fejfájással ébredtem Marknál. Nála ünnepeltük meg a sikerünket. Az öcsém és Alison voltak azok akik nem ittak, így rájuk hárult a feladat, hogy elszállásoljanak minket. Két taxi lett hívva, az egyikbe Ben ült, Josh, Dave és Zack. A másikban Ali, Mike, Alex és Emma. A két fiatal segített hazajutni a többieknek, majd ők is hazafelé vették az irányt. Én jól elvoltam Mark puha nagy francia ágyában, ám a szerelmem csak a kanapéig jutott. 

   A reggelemet egy nagy adag kávéval indítottam, és azzal, hogy megpróbáltam felébreszteni az alvó pasimat. Sajnos, mivel a küldetésem ezen része elbukott, jobbnak láttam, ha megyek és lezuhanyzom. Jól esett a hűsítő víz a bőrömnek. Alaposan megmostam magam, majd kiszálltam a zuhanykabinból, és egy bolyhos törülközőbe csavartam magamat. Szerencsére már elég gyakori vendég vagyok ahhoz, hogy a fürdőszobákban legyen sminklemosó és vattakorong, így már nem kell szappannal levakarnom a fejemről az elkenődött sminket. És mivel nem volt nálam semmilyen szépítkező szer, így kénytelen voltam felölteni a természetes szépség formámat. Mikor kijöttem a fürdőből, újult erőre kapva, láttam, hogy Mark a kanapén ül, szendvicset eszik, és egy foci meccset néz. 

- Jó reggelt. - léptem hozzá, majd egy puszit leheltem az arcára. 

- Mész is? - kérdezte. 

- Aha, tanulnom kéne. Holnap irodalomból dolgozatot írok, és azt sem tudom, hogy kezdjek hozzá egy szaros verselemzéshez. - mondtam. 

- Ja jó. Akkor majd délután a garázsban? - pillantott rám, amolyan mindenképptalálkozunkmégma fejjel. 

- Persze ott leszek. - villantottam meg egy halvány mosolyt. 

- Szuper. Szeretlek. - kacsintott rám. 

- Én is szeretlek. - leheltem egy csókot a levegőbe majd távoztam a lakásáról. Gyalog mentem haza. Most jól esett a séta a macskajajos fejemnek. Kicsit kiszellősztetni, mert ám amúgy én nem vagyok nagy sétás. Sokkal inkább imádok vezetni. Legyen az személyautó, vagy akár egy traktor. Egy ugató kis hangra lettem figyelmes. Ott állt előttem egy kis Yorkshire Terrier kutyus. Nagyon ugatott. Ott ült az út közepén és csak ugatott. - Kuytuska. - szóltam oda neki, mire kiváncsian felkapta a kis fejét. - Gyere ide. - csettintettem az ujjaimmal, és már szalad is felém. Megszagolta a kezem, majd megnyalta. Barátságos kis állat volt, így hát könnyedén fel tudtam venni. Bekopogtam az utcában lévő összes házba, de senki nem ismert rá a kis jószágra. Sajnáltam ott hagyni szegényt, így hát haza vittem. 

- Mi ez a kutya Amelia? - tette csípőre a kezét anya mikor leglátott. 

- Találtam, de senki nem kereste, és nem volt szívem ott hagyni. Olyan aranyos. - simogattam meg a pinduri fejét. 

- Egy kutyus de jó! - kapta ki Ben a kezemből, mire a kiskutya csak megnyalta az arcát. 

- Anya had maradjon velünk! - kérleltem.

- Lehet valaki keresi. - morfondírozott. 

- Akkor megosztom facebookon, és ha egy héten belül senki nem jelentkezik érte, velünk maradhat? - kérdeztem nagy boci szemekkel. 

- Jó, legyen! - adta be a derekát anya. 

  Így hát kiírtam facebookra, hogy találtam egy kutyust, csatoltam hozzá képeket, és kértem az embereket, hogy osszák meg. Bár reménykedtem, hogy velünk marad. Azt is megállapítottam, hogy kislány, így a neve Jenna lett.