Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Ré napjának reggelén I.

– Sütve! – pontosított Tara. – Én szeretem nyersen meginni! És Anu is szereti kinyalogatni a héjából...

– Amon-Ré napján nem is lenne szabad árulni a piacon, de ám legyen! – sóhajtotta a varázsló beletörődve. Inkább ez, mint hogy Tara az út hátralévő részét végignyafogja neki. Előkotort egy ezüstpénzt az övén lévő bőrtasakból, majd átnyújtotta a lánynak. – Vegyél párat, de igyekezz! – utasította sürgetően. – Iréne nem tűri a késést.

– Jaj, ugyan már! – utasította el az érmét Tara. – Nem kell a pénzed! – jelentette ki, majd elővett egy aranytallért saját bőrtáskájából, s azt megpörgetve mutatóujja hegyén indult el a legközelebbi baromfiárus felé. Mondani sem kell, hogy fél perc múlva egy kosár tojással, s az árus végtelen hálálkodásával tért vissza.

– Komolyan? – vonta fel Mahado a szemöldökét a hihetetlen mennyiségű tojás láttára. Tara erre csak vállat vont, majd feltört egy tojást, és annak tartalmát a szájába engedte. – Nem illik az utcán enni, főként nem...! – rótta volna meg a varázsló.

– Főként nem Amon-Ré napján – fejezte be flegmán az oroszlánlány. Halk nyüszítés törte meg a feszült légkört. Tara észrevette az őket nagy, vágyakozó barna szemekkel figyelő kutyát. – Ne aggódj, Anu, nem felejtettelek el! – jelentette ki a hercegnő, s feltört a kutyának is egy tojást, amit ő lelkesen majszolt el.

– Az utca közepén... – ingatta a fejét Mahado neheztelően.

– Tudod, mi lenne az igazán jó, máguskám? – kérdezte Tara, amikor végre sikerült tovább indulniuk. A kosarat immár természetesen Mahado cipelte, mivel a hercegnő kijelentette, hogy így az udvarias.

– Mi? – sóhajtotta a mágus.

– Strucctojás! – kiáltotta az oroszlán. – Miért nem árulnak strucctojást Thébában?

– Errefelé nem élnek struccok.

– Élhetnének!

– Mindig csak az ételre tudsz gondolni? – vonta kérdőre a lányt Mahado.

– Mindig csak kritizálni tudsz? – kérdezett vissza Tara. – De amúgy... – jutott eszébe valami fontosabb. – Szerinted megkérdezzük majd Íriszt, hogy miről tárgyaltak az este a nővéremmel?

– Bizonyára elmondják, ha itt lesz az ideje – próbált nyugodt maradni a tábornok.

– De... téged egy kicsikét sem érdekel? – faggatta tovább a mágust Tara.

– Kicsit nem... kifejezetten érdekel. De hiába kérdezném, ha nem akarja, nem fogja elmondani. Írisz sohasem hazudik, ám a titkok megtartásában ugyanennyire elkötelezett.

– Kár – sóhajtotta az oroszlán, s tovább baktattak a főtér felé.

A pirosló hajnali fény a Holdtemplom lila üvegablakain is beáramlott, melege lassan elérte az egyik középső padsorban álomba merült főpapnőt. Írisz az előtte lévő padsor támlájára támaszkodva tért magához. Nemsokára a templom fekete csempéin kopogó léptek zajára lett figyelmes, a s hamar egy lila és ezüst selymeket viselő papnő állapodott meg a közelében. A sötét bőrű nő óvatosan megérintette a vállát, mielőtt lágy hangon megszólította.

– Hölgyem, Írisz főpapnő...

– Igen, hogy? – kapta fel a fejét Írisz, miután felismerte a fiatal oroszlánvérű nőt. Finom, ovális arca volt, egyenes orra, szürkéskék szemei és hullámos, fekete haja. – Zuna! De hiszen... – nézett körbe hirtelen. – A Holdtemplomban vagyok!