Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Fájó kötelesség

– Őszintén... fogalmam sincs! – vágta rá a varázsló. – Pusztán találgattam.

– Básztet szerelmére! – sóhajtotta a hercegnő.

– Ma Ozirisz estéje* van, a dekád kilencedik napja – jegyezte meg Mahado. – A legtöbb ember Ozirisz templomába vonul az esti istentiszteletre, hogy az Alvilág Urának kegyét kérje elhunytai számára. Ma tiszteletből talán érdemes volna az ő nevét emlegetned!

– Minden nap emlegessem annak az istennek a nevét, akinek az adott napot éppen szentelik? – csóválta a fejét Sitara. – Sok erőfeszítésnek tűnik, inkább maradok Básztetnél.

– Végül is, nem számít – törődött bele Mahado. Egy ideje kezdte már hitét veszteni az istenekben, amit persze mások, főként hívei felé mutatnia végzetes hiba lett volna, így inkább hallgatott róla. Mégsem tudott zöldágra vergődni érzelmeivel, hiszen... képmutatásnak számít olyasmiről prédikálnia másoknak, amiben már ő maga sem hisz.

Hosszabb időre néma csend telepedett közéjük, amit a nappaliban égő pár szál gyertya gyér lángja tett még lehangolóbbá, de valahol meghitté is. Mahado szándékosan nem gyújtott meg többet, nyugodtabbnak érezte magát a meleg félhomályban, Tara pedig képességének hála még a vak sötétben is jól látott volna. Újra szótlanul ültek egymással szemben. Tara felhúzta lábait a fotelba és karjaival átkulcsolta őket, mialatt Mahado visszafogottan simogatta Anut, aki egyre közelebb bújt hozzá, s végül fejét és nyakát a mágus ölébe helyezte. Sem Tara sem Mahado nem reagálták le igazán a dolgot, mivel gondolataikba mélyedve mindketten épp a semmibe meredtek.

– Késő van – törte meg a csendet végül Mahado. – Ideje lefeküdnöd! – pillantott a hercegnőre, majd a fejét az ölében pihentető kutyára nézett. – És neked is, Anu! – mondta, bár a kutya csak ráemelte nagy, barna szemeit és makacsul pihent tovább.

– Ugyan, hisz még a Hold is csak most jött fel – fordult az egyik nagy ablak felé Sitara, hogy szemügyre vehesse az odakint tündöklő, félkövér és sárga korongot, ami éppen a Hórusz-hegység sziklái mögül emelkedett ki.

– Mi ebben a birodalomban a Nappal kelünk és a Holddal fekszünk – közölte a mágus tárgyilagosan, miközben ő is kitekintett az ablakon.

– Nos, kivételt képeznek a macskavérűek. A mi istentiszteletünk éjfélkor kezdődik.

– Hercegnőként, neked havonta egyszer, a telihold előtti éjszaka kell csupán megjelenned. A hónap többi napján a többséghez igazodsz.

– A sakál- és sólyomvérűek is élnek éjszakai életet – akadékoskodott Sitara.

– Te elsősorban hercegnő vagy, csak utána oroszlánvérű.

– Ha jól tudom, már anyám méhében is oroszlán voltam, ám hercegnő csak azután lettem, hogy megszülettem!

Mahado nagy levegőt vett, és elfogadóan fújta azt ki, miközben lassan megcsóválta a fejét.

– Legyen igazad, most az egyszer – engedett a lánynak.

– Remek! – vigyorodott el Tara elégedetten.

– Ettől függetlenül, menj végre aludni!

– De... hogy tudnék úgy aludni, hogy tudom, a nővérem eltitkol valamit előlem?

– Számos titok és rejtély él Egyiptomban, ne ettől az egyetlen egytől fájjon a fejed! – javasolta a mágus.

– Ó, mily költői! – sóhajtotta az oroszlán gúnyosan.