Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

A Nap útja I.

– Jaj, ne csináld már! – sóhajtotta Elyaas, és futni kezdett utána. Mire sikerült beérnie már alig húsz méterre lehettek az összegyűltektől. – Na, miért nem vártál meg?! – panaszolta, miközben Mahado vállára csapta a kezét.

– Nézz rá! – bökött a mágus fejével a lépcsősor legtetején álló, őszülő hajú varázslóra. Oziré Noferamonon bár nyomot hagytak az elmúlt évek nehézségei és csatái, szürkéskék szemeiben jelenleg is rendíthetetlenség és a Rend iránti hűség csillogott, tartása magabiztos és tekintélyt sugárzó volt, csak úgy, mint Mahadóé. – Az altábornok mindent megtesz, hogy megvédje a népünket és hasznára váljon a Rendnek – magyarázta Mahado barátjának. – Hogy fogadná szerinted, ha rájönne, a Rend egyik legfontosabb szövetségese, az országunk által befogadott nép tagja becstelenítette meg egyik leányát? – kérdezte megrovóan.

Elyaas nagyot nyelt szégyenében. Nem szívesen nézett volna szembe Oziré haragjával. Bár az idős mágusnak nem sok esélye lett volna ellene csatában, volt valami azokban a szürkéskék szemekben, ami könnyedén megfélemlített másokat.<i>Talán a szenvedély, amivel egy apa védelmezi a gyermekeit? </i>– elmélkedett a sárkány.

– Bizonyára nem örülne neki – vont vállat végül Elyaas, megpróbálva aggodalommentesnek tűnni.

– Bizonyára megingana a hite a rendszerben, ha nem is örökre, de ahhoz elegendő időre, hogy az problémákhoz vezessen. Legközelebb gondolkozz, mielőtt cselekszel!

– Jól van már!

Elérték a lépcsőket. A Rend tagjai utat engedtek nekik felfelé, miközben fejet hajtva köszöntötték a tábornokot, és Elyaast, aki tiszteletbeli tagnak számított. A széles lépcsősor bal szélénél, középtájon felfelé gyülekeztek a sólyomvérűek, azaz a Rend felderítői, köztük az egyik vezető, Imina. A fekete hajú nő csábos mosolyt és egy ravasz kacsintást küldött az aranysárkány felé, amit ő hasonló kacsintással jutalmazott. Nem úgy Mahado, akinek szintén feltűnt a dolog, s emellett a többi női rendtag is, akik vágyakozva, sóhajaikat elfojtva néztek a sárkány után.

– Határozottan gondolkodnod kellene, mielőtt cselekszel! – jelentette ki a mágus, teljes meggyőződéssel barátjára sandítva. – Tegnap Imina, két napja Hatti, előtte meg a Rend női tagjainak legalább egyharmada! Már az sem illendő, hogy munkatárssakkal kavarsz, de te szó szerint végigmész az egész szervezeten! Ami sok, az sok, és ezt sokan nem nézik jó szemmel!

– Ó, Széth-re gondolsz, a sakálvérűek közül? – kérdezte Elyaas könnyedén, miközben az őt komoly tekintettel fürkésző, nyúlánk férfira pillantott. – Ő csak azért dühös, mert a kis kalandunk számára többet jelentett, mint számomra, és most féltékeny. – Elyaas vállrántva széttárta a karjait. – Nincs mit tenni, ha ilyen ellenállhatatlan a sárkány fia, mint én!

– Hogyan?! Te Széth-tel is lefeküdtél?! – sziszegte Mahado részben értetlenül, ám sokkal inkább neheztelően.

– Csak nem elítéled azt, aki kicsikét más? – vonta fel a szemöldökét a sárkány.

– Ebben a témában még nem sikerült határozott véleményt alkotnom. Az viszont biztos, hogy te nem a férfiakra buksz, ezért nem szép dolog játszadoznod mások...

– Ugyan, ki mondta, hogy nem bukhatok mindkét nemre?!

– Elég! – förmedt rá Mahado, amint elérték a lépcsők tetejét, s ezzel a sárkányba fojtotta a szót.

– Tábornok! – köszöntötte a mágust Oziré fejet hajtva.

– Oziré – köszönt vissza Mahado, de mivel fejet hajtani csak az egyénnél magasabb rangú személynek illett, vagy esetleg egy vele egyenrangúnak, így Mahado nem hajtott fejet. Helyette néhány másodpercre lehunyta szemeit, majd miután újra Oziré szemeibe nézett, a lépcsősor környékén összegyűlt tömeg felé fordult. – A Nap felkel! – közölte határozottan embereivel.