Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Théba utcái II.

– Na, de ha már itt vagy, muszáj kipróbálnod a legújabb találmányomat! – jelentette ki Nailah, és máris átnyújtott a hercegnőnek egy kicsi, ráncos, zsemleszerű kenyeret.

– Mi ez? – vette szemügyre a sütemény-szerűséget Sitara, aminek édes aromája hasonlított barátnője illatához.

– Egy újfajta süteménytészta, amit én találtam ki! A pékúr megengedte, hogy kísérletezzek kicsit – újságolta széles vigyorral. – Így csináltam egy tálnyi kenyértésztát, de nem hagytam csak egy órát kelni. Raktam bele aszalt szőlőt, narancshéjat és mézet! Sőt, fahéjat, szerecsendiót, szegfűszeget és gyömbért is, amiket te hoztál nekem azoktól a tigrisvérű indus-völgyiektől!

– Hú, te aztán nem sajnáltad az alapanyagot – viszonozta a vigyort az oroszlánlány, ám különösebben nem lepte meg a dolog. Nailah mindig is szeretett rendhagyó ötletekkel előállni, új és más dolgokat kipróbálni. Bár korábban, amikor egy írnok, majd egy gyógyító, s utána egy építész segéde volt, nem igazán díjazták kreativitását. Az építész ugyan saját édesapja volt, a kiemelkedően dekoratív, azonban statikailag életveszélyes épületterveit mégsem hagyhatta jóvá. Még az a varrónő sem értékelte az általa alkotott, újszerű ruhákat, akinek legutóbb dolgozott. Ám most végre úgy tűnt, megtalálta a neki való hivatást.

– A pékúr nagyon rendes velem – mondta Nailah. – Ő értékeli, hogy újítani akarok! Nem úgy az a banya, akinek még két dekádja* dolgoztam!

– Két dekád, és máris kened-vágod a mesterséget! – vigyorgott elismerősen Sitara. – Ez az én barátnőm! Tizenöt éves, és máris kipróbálta magát számos szakmában.

– Nos, kereskedőként még nem dolgoztam, sem állatokkal, és szobalány sem voltam a palotában...

– A pékáru eladása végül is kereskedésnek számít – mutatott rá a hercegnő. – Nemrég Anura is vigyáztál, szóval az állatgondozás megvolt! Időnként pedig feljössz velem a palotába, a hálószobámba, és mivel lány vagy, azt vehetjük szobalányságnak!

– Jaj, annyira imádlak! – közölte hevesen a barna lány és barátnője nyakába vetette magát. – Ha az unokabátyám megint azzal jön majd, hogy legyek már valamivel komolyabb, majd az orra alá dörgölöm, hogy összesen már nyolc mesterséget is kipróbáltam!

– Az biztos, hogy folyton pörögsz, mint kavics a sivatagi szélben – nevette az oroszlánlány. Anu egyetértően vakkantott párat.

– Szóval akkor megkóstolod? – bökött Nailah a hercegnő kezében szorongatott süteményre.

– Persze – felelte Sitara, s azért némi félelemmel, de beleharapott az egzotikus illatokat árasztó, kenyérszerű, édes tésztába. – Hm... nem is rossz! – állapította meg némi ízlelgetést követően. – A narancs és gyömbér különösen frissé teszi, a fahéj pedig a kedvencem...

– És a többi íz? – kérdezte az alkotó izgatottan.

– Tudod, Nana, a kevesebb néha több.

– Ezt meg hogy érted?!

– Szerintem sok benne a szegfűszeg, és a szerecsendiót el is hagyhatnád.

– De a pékúr kedveli a szerecsendiót!

– Lehet, de az emberek nem fogják megvenni, ha túlfűszerezed a.. a... – Sitara hirtelen nem is tudta, hogy nevezze Nailah legújabb édes kenyérféléjét.

– Mézes... mézeskalács! – jelentette ki a barna hajú lány. – Mézeskalácsnak hívom. A kalács után, ami eddig a legújabb pékáru volt. Kalács, vagyis édes kenyér, amit melasszal ízesítenek, de én mézet tettem bele, szóval: mézeskalács!