Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Testőr kérdése az egész

– Köszönöm – fordult ezt magában tisztázva Seremhez. A borostyánszemű férfi kimérten, kedves mosollyal bólintott, így a hercegnő tudtára adva, hogy szívesen tette.

Hamarosan hangosodó, szapora léptek zajára lettek figyelmesek, ám a várttal ellentétben a hátuk mögül, a nyugati-negyed felől közelítettek. Tara és Serem hátrakapva fejüket meglepetten pillantották meg Nia Meritpahet kecsesen izmos sziluettjét, ami alacsonysága ellenére is igazi tekintélyt sugárzott. A leopárdnő egyedül volt, amitől még függetlenebb nő képét adta, kezében egy vászondarabba bugyolált, patás állat combjának kinéző egész nagy, sült húsdarabot fogott. Úgy tűnt, csak a közeli, negyed béli piacra ugrott ki.

– Hé, Nia! – kiáltott rá lelkesen Sitara. Így talán Mahado engedélyét sem kell megvárniuk, hiszen tudtával Nia már szintúgy tábornoknak számít.

– Hercegnő – köszöntötte a lányt a leopárdnő kissé meglepődve. – Nocsak, kivételesen kísérettel közlekedsz?

– Hát, úgy döntöttem, legyen jó napjuk! – viccelődött az oroszlánlány. – De az a helyzet, hogy mindannyiunk napját elrontja, hogy nem mehetünk be, mert, mint kiderült, ehhez tábornoki engedély szükséges...

– Miért jöttél ide? Szekhemré a reggelinél azt mondta, hogy a királynő már nem kötelezi az általános őrzésedre.

– Hát éppen ezért kellettek ezek a testőrök már ahhoz is, hogy eljöhessek hozzá! – sóhajtott Sitara. – Szeretnék beszélni vele, ha lehet... Szóval, nem tudnál, esetleg...

Nia macskaszemei megértően csillantak, magabiztosan emelte őket a kapuőrökre.

– Engedjétek be a hercegnőt és kíséretét!

– Elnézést, Meritpahet vezér, de önnek nem áll hatáskörében ilyen döntést hoznia.

– Szerencséd, hogy elnézést kértél, mert különben nem is nézném el neked! – szólt vissza Nia csípősen, miközben közelebb sétált a kapuhoz. Szemeiben vészjósló fény csillant, tartása kivételes hatalmat árasztott magából, amikor felnézett a nála két fejjel magasabb macskavérű őr szemeibe. – A hivatalos tájékoztatás délben történik meg, de nektek elárulom, hogy tegnap déltől igenis hatáskörömben áll. Ha pedig nem szeretnétek az Aranysárkány Rend legújabb társtábornokának kegyeiből kiesni, most beeresztitek a királyi cicust és kíséretét ezen a kapun!

Az őrök elkerekedett szemekkel bámultak a leopárdnőre. Bár, amit mondott, egész hihetetlenül hangzott, Nia Meritpahet kemény kiállása és csípős beszólásai mellett zavarba ejtő egyenességéről és könyörtelen őszinteségéről volt hírhedt a Rend berkein belül. Az őr összenézett társaival. Még ha szavai túlzásnak tűntek is, a leopárdnő magukra haragítása tűnt jelenleg legszörnyűbb végkimenetelnek, így azonnal elhúzták dárdáikat az útból, majd az aranyozott kapuszárnyakat szélesebbre tárva befelé tessékelték az odakint várakozókat.

Sitara igazán elégedetten, sőt lenyűgözve figyelte Nia határozottságát, annyira belemerült a csodálásába, hogy önkénytelenül is maga elé engedte a leopárdnőt, aki ezt egész magától értetődőnek vette. Nia igazi vezető módjára, lendületes és elegáns léptekkel sétált be elsőnek az udvarra, Sitara aztán gyorsan észbe kapva szedte a lábait a nyomában. A hercegnőt Serem követte kötelességtudóan, őt pedig további hat embere. Odabent mind a foltos sakálra lettek figyelmesek, aki eszméletlen sebességgel süvített el mellettük, majd felvéve egy őr alakját lépett a kaput őrző társaihoz.

– Fú, szóval... A tábornok elég feszültnek tűnt, nem mertem zavarni... Esetleg felvethetnénk a hercegnőnek, hogy jöjjön vissza később... Ó, hercegnő! – pillantotta meg a sakál az immár kapu belső oldalán tartózkodó oroszlánlányt és kíséretét. – Meritpahet vezér!