Egyiptom macskái és az Aranysárkány Rend I. - II. 🌗🐈 (18+)

Az oroszlán útja

– Abüdosz? – kérdezett rá a hercegnő. A testőrvezér kurtán bólintott, borostyán szemeiben melegség és némi elvágyódás fénylett.

– Ott lakik a családom.

– Család?

– Feleség és öt gyerek – fejtette ki bővebben a vezér. Sitara meglepődött, a harcos még nagyon fiatalnak nézett ki, alig pár évvel lehetett idősebb Mahadónál, s máris öt gyerek apja. – Hajóval pár óra az út, de csak minden harmadik dekádban tudok hazautazni néhány napra.

– Nehéz lehet... – ismerte el az oroszlánlány.

– Nehéz, de szükséges. Amit az abüdoszi papok vagy kevés arisztokrata őrzésével keresnék, nem elég öt gyerek eltartására. De nem szeretném az életemmel untatni, hercegnő. Indulni készült valahová?

– Már meg is érkeztem.

– Festményeket szemlélni jött?

– Inkább a festményt szemlélőt jöttem megszemlélni! Hogy is hívnak?

– Serem Maataha, a helyettes testőrparancsnok vagyok – felelte a férfi kimérten, s kissé megilletődve, hogy a hercegnő efféle érdeklődést mutat az irányába. Eddig még mindig csak lerázni szerette volna őket.

– Serem – ízlelgette a szót Sitara. – Szeretnék mondani valamit – intézte szavait az őt már kitüntetett érdeklődéssel figyelő testőrökhöz. Serem és a többiek udvariasan bólintottak. – Nos... nem vagyok az ömlengés híve, így rövidre fognám! Szóval... rájöttem, hogy talán szükségtelenül ellenszenves voltam veletek korábban... Vagyis, sokkal inkább egy hálátlan, morcos macska. Ti csak a halálunalmas munkátokat végeznétek, én meg még azt is totál elviselhetetlenné teszem. Ha valamit, hát a szokásainkat okolhatnám, hogy az itteni hercegnőket és testőröket egymás társaságára kárhoztatják, vagy legalábbis a nővéremet, aki bőszen támogatja ezt a szokást. Ne szóljatok bele! Tudom, hogy így biztonságos, meg minden macskafarka, de na! Jobban járnánk egymás nélkül. Mégis, ha már így alakult... nem kéne minden dühömet rajtatok levezetnem, akik mit sem tehettek róla. Sajnálom, hogy korábban igazságtalanul viselkedtem veletek, sőt... nehéz helyzetbe hoztalak a feletteseitek előtt. És azt kifejezetten sajnálom, hogy még a mágusk... a tábornok is leszidott titeket miattam. Ígérem, hogy többé ilyen nem fordul... na, jó, ilyet én nem tennék! Inkább azt ígérem, hogy ezen túl igyekszem majd nem az idegeitekre menni! – A testőrök gyanakodva méregették, mint akik nem igazán hisznek neki. – Próbálkozni fogok, na! Ennyi lenne!

Őrizete tagjai összenéztek pár pillanatra. A két macskavérű végül lazán vállat vont, mint aki nem bánja a dolgot, s a korábbi kirohanások sem érdekelték igazán. A Vihogók ellenben már vígan vigyorogtak, de megjegyzéseiket a macskák szigorú pillantásai hatására ezúttal visszafogták. A két harcos megkönnyebbült sóhajjal nyugtázta a helyzetet, Serem pedig egész elégedett mosolyt engedett meg magának.

– Köszönjük, hercegnő – foglalta össze emberei álláspontját a testőrvezér.

– Hm – nyugtázta válaszát Sitara. Utoljára végignézett őrein, majd visszabaktatott lakosztályába. Az ajtóból még aztán visszanézett rájuk. – Még egy ideig idebent fogok duzzogni, szóval nyugodtan menjetek el szünetre, vagy akármi. Nem lerázni akarlak, becsszó!

– Köszönjük az ajánlatot, hercegnő, de nem szükséges e miatt aggódnia – válaszolta Serem. – Mindig csak egyesével megyünk szünetre, csak, ha nagyon muszáj, így hat testőr még mindig marad, ha olyankor indulna útnak. És persze, nekünk önt akkor is őriznünk szükséges, ha lakosztályában tartózkodik!

– Értem – bólintott Sitara, s végleg magára zárta ajtaját.

Újra ledobta magát a kanapéra, ezúttal valahogy könnyedebbnek érezte testét. Nagyvonalúnak, igazságosnak tartotta magát, valakinek, aki most helyesen cselekedett. Persze, korábbi udvariatlan viselkedéséért kért csak elnézést, s úgymond ebben a helyzetben talán ez volt a legkevesebb, mégis, most úgy vélte, ilyen lehet jó uralkodónak lenni. Nem visszaélni a rendelkezésre álló hatalmával és címével, s önkényesen, arrogánsan nem foglalkozni azok érzéseivel, akik körülötte vannak, érte dolgoznak nap, mint nap. Ha épp nem is kedvére való jelenlétük, meg kéne becsülnie alattvalói hűségét, nem próbára tenni azt minden adandó alkalommal.