Bambam az ellenséged, de legalább is meglehetősen furcsa a kapcsolatotok, mióta csak megismerkedtetek.
Állandóan veszekedtek, vitatkoztok és szidjátok egymást lassan az őrületbe kergetve ezzel magatok körül mindenkit. Igazából valószínűleg egyikőtök sem tudná megmondani, hogy mi is a bajotok a másikkal, ahogyan azt sem már, hogy mivel is kezdődött el ez az egész. Mégis szinte már élvezet vele veszekedni. Imádod látni, ahogy a vérnyomása az egekig szökik, miközben hevesen gesztikulálva próbál meggyőzni a maga igazáról, ami ugyebár általában nettó hülyeség, de ezt akkor se vallaná be, ha az élete múlna rajta.
Ma sincs ez másképp.
Valahogy a tudomására jutott, hogy randizni kezdtél az egyik felsőbb éves fiúval. Persze azt már nem tudja, hogy egyetlen találkozóról van szó és, ha rajtad múlik nem is lesz több. De ennek ellenére ma a szokásosnál is bunkóbb és arrogánsabb veled. És olyan dolgokon kapja fel a vizet, amin egyáltalán nem kéne.
- Mindez csak azért van, mert egy hisztis liba vagy – vágja hozzád, mikor a folyosó felügyelő kiszabja rátok az egy hetes büntetést a könyvtárban, amiért „zajongással zavarjátok az iskola harmonikus légkörét". Ja, totál harmonikus, amikor százötven hormonzavaros tini üvölt torkaszakadtából egyszerre.
- Én vagyok a hisztis liba?! – szökik egy oktávval feljebb a hangod. – Te – bököd meg a mellkasát – vagy az, aki állandóan vergődik valamin.
- Én? – akad ki ő is hasonlóan. – Nem is tudom, ki sértődött meg a múltkor és hisztizett úgy, hogy még egy négy éves is belesárgult volna az irigységbe?!
- Kiborítottad az ebédemet – csattansz fel.
- És mikor meghívtalak egyre cserébe, hátat fordítottál nekem és faképnél hagytál! – üvölt veled újra a folyosó közepén, ezúttal azonban a folyosó felügyelő csak fejcsóválva és szúrós tekintettel néz titeket.
- Utállak!
- Igen? – ránt magához hirtelen nagyon-nagyon közel, amitől elvörösödsz. – Akkor miért pirulsz el, ha hozzád érek? – suttogja az arcodba pár centire tőled.
- Csak a düh – mondod neki, de akkor se néznél rá, ha muszáj lenne.
- Csak a düh, mi? – vigyorodik el kissé gúnyosan és egy pille könnyű csókot nyom az ajkaidra, majd elengedve téged elsétál.
Forrsz a méregtől, de megállod, hogy visszaszólj neki.
Egyszerűen az idegeidre megy.
Rengeteg pletyka terjeng rólatok az iskolába, aminek se eleje se vége, de sokszor még értelme sincs. Hogy valójában mi folyik köztetek, azt csak ti tudjátok vagy talán olykor még ti sem... bonyolult.
Mindenki megvan győződve arról, hogy az ég is egymásnak teremtett titeket... mindenki, kivéve magatokat. Tagadhatatlan, hogy Kunpimook vagy ahogy mindenki ismeri a suliban, Bambam édes egy jelenség, de akkor sem kezdenél vele, ha a Földön ő lenne az utolsó ember. Inkább vállalod a felelősséget az emberi faj kipusztulásáért, de akkor sem.
Állandóan piszkál és lehetetlen kiigazodni rajta. Erre pedig egyáltalán nincs szükséged. Valahol persze komolyan élvezed ezeket a kis csetepatékat, hiszen ilyenkor csak veled törődik. De néha olyan dolgokat vág a fejedhez, amik komolyan rosszul esnek. Fogalmad sincs, hogy mit is gondol rólad igazából és ez komolyan zavar. De hát mégsem állhatsz elé, hogy „Hé, Bam, amúgy mit gondolsz rólam?" Így aztán marad az elhatározás, hogy elkerülöd fiút.
Másnap persze ő az első, akivel összefutsz az iskola folyosóján, de egyetlen pillantás nélkül elmész mellette. Kezed után kapva ránt vissza magához, de nem nézel rá, csak kirántod a kezed a markából és elsétálsz mellette. Egész nap a nyomodban van. Minden szünetben próbál veled beszélni, de mégsem engedsz neki és szerencsére minden alkalommal sikerül kikerülnöd őt. Persze, mint minden játék egyszer ez is véget ér. A délutáni közös büntetések elől nem szaladhatsz el, bármennyire is csábító a gondolat.
Kissé késve érkezel meg a könyvtárba, ahol Bambam már hallgatja az idős könyvtárosnő utasításait. Hallótávolságon belül, de a lehető legmesszebb állsz meg a fiútól így jelezve számára, hogy nem akarsz vele semmilyen kontaktot csak amennyit feltétlenül muszáj.
- Nos, mivel a Kisasszony elkésett – néz rád a Könyvtáros egy lesajnáló tekintettel –, a Fiatalúr majd elmondja, hogy mi a feladat. Nekem most el kell mennem. Tudom, hogy büntetésből vannak itt, így nyomatékosan kérem Önöket, ha veszekedni támad kedvük, ne a könyveket dobálják egymás fejéhez és lehetőleg a falak is maradjanak egyben. A kulcs az asztalon lévő kis kosárban van, ha végeztek, zárjanak be és kérem, adják le a kulcsot a portán. Jó munkát! – teszi még hozzá, majd fogja a kabátját és kilép a könyvtárból kettesben hagyva titeket.
Még most sem vagy hajlandó a fiúra nézni, csak elindulsz az asztal melletti könyv halom felé és egy stóccal a kezedbe sétálsz a hátsó sorokhoz.
- Azt sem tudod, mit kell csinálni – hallod meg Bambam hangját magad mögül.
- Gondolom, sorrendbe visszapakolni a könyveket. Ez egy könyvtár, túl sok feladat nincs benne – mondod neki, de egyetlen pillanatra sem állsz meg. Csak akkor, amikor karod után kapva ránt maga felé. A könyvek kihullanak a kezedből és hatalmas csattanással töltik meg a csendes könyvtár falait.
- Nézz rám, ha hozzám beszélsz – mered rád dühösen.
- Csak egy hisztis liba vagyok – mondod neki –, nem mindegy neked, hogy mit csinálok? – lépsz el tőle, de a karjait derekad köré fonva húz vissza.
- Nem, képzeld, kurvára nem mindegy – markol a csípődbe. Dühös, eszméletlenül dühös.
- Engedj el! – ficánkolsz a karjaiban, de ezzel csak azt éred el, hogy még szorosabban ölel magához.
- Eszembe sincs – morogja. – Mi van közted és Doseok között?
- Közöd? – vágsz vissza még mindig a szabadulással próbálkozva.
- Ne szórakozz velem, T/N – taszít a falnak erőszakosan, de mégis ügyelve arra, hogy ne okozzon fájdalmat. – Újra megkérdezem, mi közöd van ahhoz a bájgúnárhoz?!
- Randiztam vele – mondod a szemeibe, amikben úgy lángol fel a harag erre a két szóra, hogy megijedsz tőle.
- Többet nem fogsz – vágja rá dühösen és már egész testével neked simulva szorít a falhoz.
- Hogy mi van?! – csattansz fel, ahogy felfogod, hogy mit mondott. – Már ne is haragudj, de ezt nem te fo... - tiltakozol, de egy pillanat alatt hallgattat el, ahogy mérgesen az ajkaidra tapad. Dühösen, durván csókol és nem hagyja, hogy ellökd. Eszed ágában sincs visszacsókolni egészen addig, amíg a felsőd alá nyúlva el nem kezdi cirógatni a derekad. A finom érintésre egy sóhaj szökik ki az ajkaid közül, amit ő kihasználva mélyíti el a csókot. Te pedig képtelen vagy nem viszonozni. Ujjaid hajába futnak, mire csak győzedelmesen az ajkaid közé mosolyog és kissé visszavesz a tempóból. A kezdeti durvasága megváltozik és finoman harapdálja az ajkaid édes harcot vívva a nyelveddel. Kezei finoman simogatják a bőröd, miközben te tarkóját cirógatod.
- Soha többé még csak a közeledbe se mehet az az idióta – pihegi, miután elváltok egymástól. Homlokát a tiédnek dönti és a szemeiben egész másféle fény csillog, mint ezelőtt pár perccel.
- Ezt még mindig nem te döntöd el – mondod neki mosolyogva. Tetszett az előző cselekedete, kár lenne tagadni.
- Dehogynem. Mostantól az enyém vagy – nyom egy apró puszit az ajkaidra. Aztán pedig a nyakadat kezdi finom csókokkal beborítani
- Te féltékeny vagy?! – esik le hirtelen a dolog. – Au – nyögsz fel, ahogy fogai a nyakadba mélyednek. – Mit csinálsz?!
- Csak egyértelművé teszem a dolgokat – kacsint rád. – És igen, féltékeny vagyok. Esetleg baj? – suttogja az ajkaidra.
- Utállak – motyogod, mielőtt újra birtokba venné azt, ami az övé.
- Ó, hát lelked rajta, Cicám – kúszik egy önelégült mosoly az arcára. – De akkor sem engedek senkit sem a közeledbe – harap rá az alsó ajkadra finoman, miközben te csak megforgatva a szemeid csókolod meg őt.