"Sose becsüljétek le a fény erejét!"
"Ha túlságosan is fitogtatjuk a hatalmunkat, a környezetünkben élők elfordulhatnak tőlük."
Nana és Noferu izgatottan, utóbbi egyúttal kissé félénken nézett végig az előttük felsorakozó kellékeken. Közvetlenül előttük egy faasztal volt, amit Hatti meglepően egyedül cipelt ki a pincéből, mellette vödrökben különféle anyagok. Víz, olaj, fadarabok, liszt, homok, apró kavicsok, nagyobb darabos kavicsok, kisebb kövek, nagyobb kövek, s a vödrök mellett egy rakásban kisebb szikladarabok. Az asztalon volt még néhány bronzból készült üres tál és pohár, és egy hét szárú gyertyatartó hét világos színű gyertyával.
– Jelenleg az alapokkal kezdjük, azaz az első öt körrel – fogott bele mondókájába Mahado. – Fokozatosan haladunk, így megláthatjuk, miben mennyire vagytok jók. Tudjátok, mik ezek a bizonyos körök, és melyik, mit takar? – tette fel a kérdést.
– Én tudom! – emelte lelkesen a magasba kezét Nana. Noferu ellenben kissé lesütötte tekintetét, ám Mahado bíztatóan nézett rá.
– Nailah, akkor magyarázd el, kérlek, Noferunak, miről is van szó!
– Rendben – bólintott a varázslólány, és nagy levegőt vett, mielőtt a leckébe belefogott volna.
– A mágusok és mágusnők képességei meglehetősen színesek és sokrétűek, ezért, hogy könnyebben átláthatóak legyenek, a hasonló típusú varázslatokat úgynevezett körökbe osztották – magyarázta Nana. – Az első öt körbe elemek szerint vannak besorolva a varázslatok, a további körökben a felhasznált, vagy a módosítani kívánt energia típusától függően.
– A további köröket most még hagyjuk – mondta Mahado. – Eddig helyesen szóltál, most beszélj az első öt körről! – kérte unokahúgát.
– Az első kör a föld és a fémek köre, de egyszerűen csak földkörnek hívjuk. Mivel ide tartozik minden szilárd dolgokkal kapcsolatos varázslat, köztük a szilárd tárgyak mozgatása és reptetése is, ezért ez egy meglehetősen tágas kör, sokféle varázslattal. – Mahado bólintott, így folytatta. – A második kör a víz köre, ide tartozik minden folyékony anyaggal kapcsolatos varázslat. A harmadik kör a szél köre, ide a levegő mozgatása tartozik. A negyedik kör a tűz, azaz a meleg köre, az ötödik pedig a hideg, azaz a jég köre. Ám ez az első öt kör valóban számos ponton összefügg.
– Miféle pontokon? – faggatta unokahúgát a tábornok.
– Például, amikor a vizet visszük át különböző fázisokba, akkor a vízmozgatás alapvetően a második körbe tartozik, de a víz elforralása már a negyedik kör, a pára esővé formálása, az ötödik. De ha irányítani kívánjuk az esőcseppeket, az megint a második kör, ha pedig megfagyasztanánk őket, az újra az ötödik.
– Igazán szép példát hoztál fel, Nailah. Csupán azt hagytad ki, hogy a vízpára mozgatása a harmadik, a jég megtörése az első körhöz tartozik.
– Igen, hupsz – mosolyogta Nana zavartan.
– De ügyes voltál!
– Köszi, Mahado!
– Érthető volt? – fordult Mahado Noferuhoz, aki kissé zavartan nézett.
– Azt hiszem, de... hogy fogok ennyi mindent megtanulni, meg a körök kapcsolatát...? – bizonytalanodott el a lány.
– A köröknek végső soron annyi jelentősége van, hogy külön-külön begyakorold a más típusú varázslatokat, a körök kapcsolata pedig azt jelenti, amikor ezeket elkezded kombináltan használni – magyarázta Mahado türelmesen. – A legfontosabb, hogy az alapok gyakorlásával megtanuld érzékelni a környezetedben előforduló különféle dolgok auráját, s ezt a sajátoddal befolyásolni, emellett pedig, hogy kitapasztald saját határaidat. Ne aggódj, Nailah és én is a segítségedre leszünk ebben!
– Így igaz! Csodálatosan izgalmas lesz! – lelkesedett Nana, és barátian, bár kissé erősen átkarolta Noferut. – Mondhatni, mágikus nővérek leszünk!
– Mágikus nővérek? – szólt oda nekik felvont szemöldökkel Tara, aki épp visszaváltozott két csata közben. – Akkor most lecserélsz?
– Nem, persze, hogy nem! – védekezett hevesen kalimpálva a kezeivel Nana.
– Csak vicceltem – nyugtatta meg Tara, szája sarkában ravasz mosoly bujkált. – Legyetek csak nyugodtan boszinővérek, ha szeretnétek! – mondta, majd oroszlánként még rájuk kacsintott.
– Tudod, hogy utálom, ha boszorkánynak hívsz, és ezen a néven még a becézgetés sem segít! – kiáltotta Nana felháborodva, de a hercegnő már nem foglalkozott a dologgal.
– Engem nem zavar, ha boszinak hív – vont vállat Noferu. – Akkor varázsolunk?
– Persze! – vidult fel Nana, és várakozóan Mahadóra nézett.
A mágus ekkor a nagyobb, szőlőszem mérete körüli kavicsokat tartalmazó vödörből ereje segítségével kiemelt körülbelül két tucatot, és az asztalra helyezte őket.
– A legkönnyebben mozgatható dolgok közé tartoznak a közepes mérető kavicsok – monda a mágus. – Az aprószemű anyagoknál ugyanis egyszerre több részecskét kell megmozdítanunk, mert egyet sokkal nehezebb elválasztani a többitől, a részecskék aurája ugyanis jobban egybefonódik. A nagyobb darabos kövek pedig természetesen nehezebbek, szóval mozgatásuk több energiát igényel.
– Akkor most? – kérdezte Noferu.
– Nyújtsátok ki a kezeteket, és próbáljátok megérezni a kavicsok auráját, és kiválasztani egyet! – Nana és Noferu így is tettek, de Noferu eléggé összezavarodott. – Várj, legjobb lesz, ha te először csak eggyel próbálkozol! – jutott Mahado eszébe, majd erejével szinte az összes kavicsot az asztal Nana felőli részére sodorva, s csupán egy, szürke pöttyös fekete kavics maradt Noferu előtt. – Most próbáld megérezni a kavicsot, és elválasztani az asztaltól – nézett Noferura. – Persze, mást is fogsz érezni, az asztalt, a levegőt, minket, de... minden aura más nemű és fajtájú. Biztos vagyok benne, hogy rögtön megérzed majd azt a kicsi és tömör aurát, ami a kavicshoz tartozik. Az aura ugyanis a tárgyaknál, dolgoknál azonosulni szokott azok anyagával.
– Ez az, megéreztem! – lelkendezett Noferu, s ekkor egy icipicit a kavics is megmozdult. – Juj, ez én csináltam?!
– Igen – bólintott Mahado. – Most, megvan ez az érzés, amikor megmozdult a kő? – A lány bólintott. – Próbáld megragadni, és lassan húzd magad felé a kavicsot. – Noferu erősen próbálkozott. Először csak remegett a kavics, de utána lassan elindult az irányába, majd hirtelen felgyorsult, ám az asztal szélét elérve a földre esett.
– Remek – mondta Mahado. – Nana, te jössz! Csinálj valamit a kavicsokkal!
Nana az asztal fel tartotta kezét, s ő valami sokkal izgalmasabb dolgot tervezett. Ide-oda húzogatta a kavicsokat, míg végül mozaikszerűen kialakult belőlük egy ötszirmú virág képe.
– Ha több kavics lett volna, hét szirom is kijött volna – bizonygatta Nana.
– Így is szép lett – biztosította a mágus. – Most, mutasd meg Nofarunak, hogyan kell őket a levegőbe emelni!
– Rendben – bólintott Nana. – Szóval, ahogy talán te is kezded érezni, az aurád olyan, mint egy hatodik érzék, amiben minden másik érzék szerepel, és még valamivel több. Hiába nem érsz hozzá a kavicshoz, érzed a formáját, a súlyát, az energiáit. Most, képzeld el, hogy az auráddal, mint egy nagy kézzel megfogod a kavicsot, és a levegőbe emeled. Kezdetben még használhatod a kezed, de lehet anélkül is. Nem muszáj, hogy az aurád a kezeden keresztül kapcsolódjon a kavicshoz.
– Nem teljesen értem.
– Elmondom másként, de lehet, végül Nana magyarázatát fogod jobban megérteni – fordult Noferuhoz Mahado. – Az aurád olyan, mint egy különleges energiamező, egy élő erőtér. Az akaratoddal úgy irányíthatod, hogy rajta keresztül érzékelhess más dolgokat, elmozdítsd azokat, vagy változást hozz létre bennük. Ezen kívül létrehozhatsz különféle erőtereket te magad is, vagy akár térugorhatsz, de ezek már bonyolultabb műveletek.
– Próbálom megérteni – felelte Noferu, és az asztalra nézett. Mahado elé lökött egy újabb kavicsot.
– Na, a művem! – kiáltott fel Nana, mivel a kavics a virágából származott.
– Komolyan? – sóhajtotta Mahado, majd Noferure nézett. – Próbáld meg.
– Rendben.
Noferu kinyújtotta a kezét a kavics felé, így könnyebb volt érzékelnie. Érezte, ahogy az aurája körbefonja a kavicsot, és megpróbálta annak segítségével megemelni. Először a kavics szinte rögtön visszaesett az asztalra, kicsúszott a fogásából. Harmadszorra viszont sikerült. A kavics egyre feljebb lebegett a levegőben, mígnem Noferu arcával egy vonalba került. A lány ekkor annyira meglepődött, hogy újból elejtette a követ.
– Elsőre nem is rossz – dicsérte meg Mahado. – Nailah?
– Mindjárt! – felelte Nana, majd, hogy véletlenül se használja őket, összekulcsolta kezeit a háta mögött. Aurája így is kiterjedt a kavicsikra, majd lassacskán mindet a levegőbe emelte, ahol örvényszerű táncot jártak a levegőben. Az kavics spirálból végül egy gömb lett, ami tovább forgott, majd a kavicsok egyenként leperegtek az asztalra, de ez sem volt véletlen, ugyanis végeredményként egy, szabálytalan formájukból kifolyólag, kissé csálé piramist formáztak. – Na, ennyi lenne – vigyorogta Nana.
– Felvágós – sandított rá Noferu. Összenéztek és végül elnevették magukat.
– Nem olyan nehéz azért – mondta Nana a lányra mosolyogva. – Majd belejössz.
– Remélem – mosolyodott el halványan Noferu is.
A lányok a mágus irányításával sorra végigmentek a többi szilárd anyagon, bár a nagyobb köveket és a sziklákat Noferu már nem tudta megemelni.
– Ez még változni fog – mondta neki Mahado bíztatóan. – Most még azokat a tárgyakat is nehezedre esik felemelni, amit puszta kézzel könnyedén felkapnál. Idővel olyan nehéz dolgokat is a levegőbe emelsz majd, amit testi erőddel aligha bírnál megmozdítani.
Az utolsó anyag a homok majd a liszt volt, ezt kellet megtanulniuk mozgatni, adott részét egyik helyről a másikra helyezni. Utána a vízkör következett. Noferunak vízcseppeket majd kisebb gömböket kellett kiemelnie a vízből, amit egy pohárral mertek a vödörből. Nana ezalatt egy tál víztartalmát emelte a magasba, és formál belől különféle dolgokat.
– Természetesen ez még nem minden, amit az első két kör tartalmaz. Az anyagokat kisebb részekre törni, vagy a vizet fegyverként használni majd a későbbiekben tanulod meg – mondta Noferunak a mágus. – Most, a szél és a jég körével való ismerkedés holnapra marad, azok alapjai egy kicsivel nehezebbek. A tűzkör alapjai könnyebbnek szoktak bizonyulni.
– Tűzkör? – ismételte Noferu kissé bizonytalanul.
– Izgi lesz! – újságolta Nana, miközben izgatottan figyelte, ahogy Mahado eléjük helyezi a gyertyatartót a hét gyertyával. Ekkor a mágus a tartóra pillantott, s mind a hét gyertya egyszerre gyulladt ki. Noferu elbűvölve bámulta a lángok táncát a langyos, délutáni szellőben.
– Ahhoz, hogy bánni tudj a tűzzel, előbb meg kell ismerned – mondta a tábornok. – Noferu, lépj közelebb, és helyezd a kezed úgy, hogy érezd a tüzet, de még ne égessen. – A lány úgy tett. – Próbáld kitapasztalni, mind testileg, mind az auráddal, a meleget, az energiát, ami belőle árad!
– Megvan.
– Rendben – bólintott Mahado. – Még egy fontos szabály a mágiában, hogy amit teszel, azt tudnod kell visszacsinálni! A tűzkörnél ez különösen jelentős. – A mágus jelentőségteljesen Noferura és Nanára nézett, mialatt a gyertyák lángja egy tört pillanat alatt kialudt, helyén halvány füst gomolygott. – Igaz, a tűz eloltása lényegében a jég és a hideg köréhez is tartozhatna, de ezúttal úgy vesszük, hogy csak annyi energiát veszünk el, amennyit korábban adtunk. És ez a tűzkör lényege, az energia átadása, s itt most pontosan ennek segítségével a gyertya meggyújtása.
– Megpróbálom – mondta Noferu.
– Egyszerre csak eggyel próbálkozz. Emlékezz a tűzre, a melegre, s képzeld el, hogy máris ég, máris érzed, hogy lüktet, s közben adj át némi energiát neki, miután magától fog égni.
Noferu bólintott és erősen koncentrált. Pár pillanat múlva a középső gyertya piciny lánggal gyullad fel, amely idővel rendes méretűre nőtt.
– Látod, a legkisebb szikra is számít – mutatott rá Mahado. – Most próbáld meg eloltani! – Noferu tovább koncentrált, majd végül tett egy olyan mozdulatot, mintha kinyújtott kezével egy legyet kapna el, és a tűz kialudt. – Egész jól ment. Nailah, te jössz!
Nanán izgatottság futott végig, kezeit most sem szándékozott használni. Pár pillanatig farkasszemet nézett a gyertyatartóval, majd azon mind a hét gyertya nagy lánggal fellobbant, s égett szakadatlan. Ezután Nana ugyanilyen könnyedséggel eloltotta a gyertyákat. Mahado tekintetében elismerés tükröződött.
– Tűzgömböt mikor csinálunk? – érdeklődte Nana unokabátyjától.
– Ahhoz először hatalmas tüzet kell gyújtani, amire most nem készültünk – magyarázta a tábornok. – Az nem hozható puszta energiából létre, mint a fénygömb. De ha már itt tartunk... a fénygömb létrehozását még megmutathatod Noferunak.
– Rendben – örült meg Nana, s Noferu szemei is felcsillantak.
– Ez a varázslat bizonyára most még nem fog menni – mondta Mahado Noferunak, nehogy csalódnia kelljen. – Egyszerűnek tűnhet majd, de az energiák mélyebb ismerete és érzékelése szükséges hozzá.
– A fény bizonyos értelemben... megfoghatatlan energiákból áll – tette hozzá Nana, és közelebb helyezte egymáshoz kezeit, tenyereit egymás felé fordítva. – Ám mivel az auránkkal jól érzékelhető, saját energiánkból létrehozhatunk hasonlót. – Kezei között fényes pont jelent meg, ami egyre nőtt, s végül a ragyogó gömb már kitöltötte a lány kezei közötti teret. Nana ekkor eltávolította egymástól őket, szabaddá téve a narancsnagyságú gömböt, ami mozdulatlanul lebegett a levegőben, majd idővel felküldte azt a magasba, ám ott a nap fénye mellet halványabbnak tűnt. – Nem örökké marad meg. Idővel elhasználódik az energia, és a gömb elhalványodik, majd megszűnik.
– Ha jól tudom, az aranysárkányok legveszélyesebb támadása is egy fénynyalábbal kapcsolatos – jutott Noferu eszébe.
– Igaz, bár az a fény más természetű – felelte Mahado. – A gömb, amin Nailah létrehozott ártalmatlan, ám a sárkányok támadása már nem. Ők általában egy nagy sűrűségű, rendezett és intenzív energiájú sugarat hoznak létre, ami átvág a fémen és a sziklán is. Egyedül egy megfelelően erős, varázslattal létrehozott pajzs tud ellen állni neki, ám ilyen pajzsot csak egy legalább aranyszintű mágus képes létrehozni.
– Úgy hangzik, hogy ez a fény akkor a tűznél is sokkal pusztítóbb – jegyezte meg Noferu.
– Sose becsüljétek le a fény erejét! – tanácsolta Mahado.
– Kár, hogy még nem vagyok az arany szinten – sóhajtotta Nana.
– Idővel talán eljutsz oda – mondta Mahado. – De ha lehet soha, még akkor se keveredj sárkányokkal csatába!
– Majd igyekszem.
Mahado az asztalnál hagyta Noferut, hogy gyakorolja tovább, amiket a délután folyamán megtanult. Ő és Nana az udvar egy félreeső részéhez vonultak, ahol néhány olajfa árnyékában állapodtak meg.
– Most, hogy megnövekedett a fenyegetés a városban, különösen fontos, hogy megfelelően erős legyen a védelmed – mondta Mahado unokahúgának. – Mutasd a pajzsod!
– Rendben! – Nana egy halvány narancssárgán izzó, ovális erőteret hozott létre maga előtt, ami viszont elég hamar meg is szűnt.
– Tovább is megy? – kérdezte a tábornok, majd több tucat nagyobb kődarabot emelt a levegőbe a közeli rakásból.
– Igen – bólintott Nana, magabiztosságot erőltetve magára, bár legbelül még kissé bizonytalan volt.
– Mehet? – kérdezte Mahado kihívóan. Érezte unokahúga bizonytalanságát, de mindenkép próbára szerette volna tenni.
Nana összeszorított ajkakkal bólintott. Mahado ekkor közepes sebességgel egy követ repített az irányába a lebegő armadából, ám Nana pajzsa ekkor megjelent, s a kő lepattant róla. A mágus ekkor további köveket repített, egyre gyorsabban és egyre többet egyszerre. Nana kezei remegni kezdtek és narancs színnel izzottak, miközben ő erősen próbálta tartani, és megerősíteni a pajzsot.
A megfelelő sebességgel érkező kövek már-már meghajlították az energiamezőt, és a varázslólány érezte, hogy előbb-utóbb át is törik, ha nem tesz valamit. Összevonta szemöldökét, és a pajzs erősebben ragyogott. Kis idő múlva viszont kifogyott az energiából, s néhány kő átjutott a pajzson, s amikor azok elől ugrott félre, az erőtér is megszűnt. Védekezően emelte maga elé kezeit, ám nem volt mitől tartania. A soron következő kőzápor nem érte el, a lövedékek megálltak a levegőben majd tehetetlenül a földre potyogtak.
Nana kissé zavarba jőve fonta össze karjait a háta mögött, és nézett a felé tartó mágusra. Mahado tekintetében viszont nem volt neheztelés, csupán komolyság és némi elismerés. Bátorítóan a lány vállára helyezte kezét, amitől Nanának sikerült rendesen elpirulnia. Mindig is felnézett unokabátyjára és legfőbb mesterének tartotta őt.
– Nem volt rossz, egész sokáig kitartottál – közölte Mahado, majd valamivel keményebb hangon folytatta. – Ám ez nem lesz mindig elegendő, főleg, ha veszélyesebb ellenféllel hoz össze a sors. Segíteni fogok, hogy a pajzsod szívósabb és erősebb legyen, és az sem ártana, ha megtanulnád kiterjeszteni, más alakot adni neki.
– Más... alakot? – csodálkozott Nana.
– Ha például másokat is szükséges megvédened, az érkező csapás, vagy csapások irányától függően létrehozhatsz védőfalat vagy egy félgömb alakú erőteret is.
– Értem! Mit kell tennem?
– Elmagyarázom.
Egy órával később.
Nana elég jól haladt a pajzs méretének kiterjesztésével, és erőtere valamivel erősödött is, ám formája még nem hasonlított egyetlen geometrikus alakzathoz sem, tartóssága pedig kérdéses volt. A varázslólány általában egy percnél tovább nehezen tudta fenntartani.
Mahado úgy döntött, itt az ideje a levezetésnek. Szólt Noferunak és hárman lassú futással tettek egy kört a villa körül. Tara ezalatt még bőven el volt foglalva a Niával és Destával vívott csatába, ami mostanra sokkal inkább egy oroszlán, egy leopárd és egy sakál könnyed játszadozásába fordult.
Csak amikor befejezték a kört, tűnt fel Mahadóéknak, hogy időközben bizony lebukott Ré atonja a távoli homokdűnék alá, s bár az ég nyugati oldala még rózsaszín és világoskék színben pompázott, lassan szürkület ereszkedett a városra. A varázsló végignézett az udvar villa felőli részén és a kijárathoz vezető út mentén elhelyezett számos, még meggyújtatlan fáklyán, majd új ötlettől vezérelve Nailah-ra és Noferura emelte tekintetét.
– Elvállaljátok a megtiszteltetést? – kérdezte tőlük kihívóan.
– Pontosan mit? – fordította oldalra fejét Noferu.
– A fáklyák meggyújtását.
– Még szép! – lelkendezett Nana.
– Hát jó – egyezett bele Noferu, aki titokban igazán megtiszteltetve érezte magát, de még bizonytalanul állt saját képességeihez.
– Elég, ha egyet sikerül lángra lobbantanod – közölte vele a mágus türelmesen. Noferu bólintott.
– Előbb te! – ajánlotta Nana új barátnőjének.
Noferu a legközelebbi földbe szúrt fáklyához sétált, s pár lépés távolságból közelebb nyújtotta a kezét. Kis ideig eredmény nélkül próbálkozott, ám Mahado bátorító biccentése után végre sikerült neki. Apró láng gyulladt a fáklya fején, ami idővel lobogó tűzzé nőtte ki magát.
– Megpróbálsz egy másikat is? – kérdezte Mahado.
– Azt hiszem, nekem mára ennyi elég – felelte a lány, és hátrált pár lépést.
– Elfáradtál? – Noferu bólintott. – Rendben. Fontos tudni, hol vannak a határaink – mondta a tábornok helyeslően.
– Akkor én jövök! – kiáltotta el magát Nana. Előre lépett, és szemügyre vette a közelben elhelyezkedő fáklyákat. Szemei zölden felragyogtak és pillanatok alatt meggyújtott számosat a közelben lévőkből. Utána megismételte, így távolabbi fények is kigyulladtak, ám még így is maradt árnyékos rész az udvaron. Kimerülten sóhajtott egyet.
– Na, mi lesz a maradékkal? – sürgette Mahado játékosan. – A Rend nem maradhat világosság nélkül! A villa falaira és oszlopaira helyezett fáklyákhoz még hozzá sem nyúltál!
– A többit inkább... átadom – lihegte Nana. Még a meggyújtandó fáklyák legalább háromnegyede sötét maradt, de ő is úgy vélte, épp elég energiát használt fel aznap.
– Hát legyen – vont vállat Mahado, mintha ez olyan nagy probléma lenne. Nana nem egészen értette, honnan jön ez az új, bohókásabb énje. A mágus ég felé fordította tenyereit, s kissé elemelte zölden derengő kezeit a törzse mellől. Két pillanaton belül sorra gyulladt ki a központ területén elhelyezett számos fáklya, köztük a villa épületét és a bevezető utat megvilágító, és az udvar köré helyezett darabokkal.
– Csak azért csináltad, hogy henceghess! – vádolta Nana unokabátyját, de akaratlanul is elmosolyodott a látványtól. – Viszont... ez csodaszép! – Mahado elégedetten somolygott magában. Néha-néha neki is szüksége volt rá, hogy valakit lenyűgözzön. Kimért, de egyben szerető tekintettel nézett Nailah izgalomtól csillogó szemeibe.
– Eljön a nap, hogy te is képes leszel erre.
– Úgy véled?
A tábornok magabiztosan bólintott.
A fények kigyulladása Sitara figyelmét sem kerülhette el. Oroszlán alakjában sikerült végre a földre tepernie Destát, ám pont, amikor félhomály ereszkedett volna rájuk, fényesség lobban fel a közelükben. Az oroszlán, a sakál és a leopárd meglepődve kapták fel fejüket a tűz lobogására, s akkor észrevették a szilajul álló tábornokot. Visszaváltoztak emberi alakjukba.
– Felvágós! – kiáltott oda Tara Mahadónak, aki viszont nem figyelt rá, mert éppen Nanával volt elfoglalva.
– Egyszerre gyújtja lángra a központ összes fáklyáját – jegyezte meg Desta fejcsóválva –, tipikus Mahado.
– Az már biztos – értett egyet Tara.
– Valójában nem szokása hencegni vagy felvágni – tudatta a hercegnővel Nia. – Most talán volt némi rájátszás a dologban, de általában egyszerűen önmagát adja. Az ő ereje már csak ilyen hatalmas.
– Sőt, valójában sokan úgy vélik, hogy a tábornok még vissza is fogja magát – tette hozzá Desta, elgondolkodva Mahado irányába tekintve. – Sohasem esik túlzásokba, mindig csak a legszükségesebb varázslatokat hajtja végre. Egyesek szerint így kívánja megőrizni emberei bizalmát, mert attól tart, ha látnák az igaz erejét, elfordulnának tőle...
– Mások szerint ezzel azt próbálja elérni, hogy lehetséges ellenségei alulbecsüljék – folytatta Nia.
– De az is lehet, hogy egyszerűen csak szeret spórolni az erejével – fejezte be Desta.
– Érdekes... – gondolkozott el Tara. „A nagyobb hatalom nagyobb felelősséggel is jár" – emlékezett vissza a mágus korábbi szavaira. „Nem mindegy, mire használjuk fel."
Lehet, hogy Mahado ezzel egyúttal arra célzott, hogy ha túlságosan is fitogtatjuk a hatalmunkat, a környezetünkben élők elfordulhatnak tőlük. De miért? Félelemből? Irigységből? Talán mindkettő?
Az oroszlánlányt ismerős férfihang zökkentette ki elmélkedéséből.
– Végeztetek? – sétált a háromfős társasághoz Mahado. Nia és Desta lassan bólintottak.
– Egész jól nyomja a cicuska – közölte Nia, szája szélét megnyalva, és lopva Tarára kacsintott, aki akaratlanul elpirult egy pillanatra.
– Nem volt rossz – mondta Desta – egy hercegnőtől.
– Ezt örömmel hallom – mosolygott a mágus.
– Én is! Na, akkor megyünk vacsizni? – kérdezte Tara izgatottan.
– Mehetünk – egyezett bele Mahado egy bólintás kíséretében. Elindultak a fáklyafényben úszó udvaron a villa főbejáratához, útközben Nana és Noferu is csatlakozott hozzájuk.
A vacsora a Rendnél meglehetősen nyugodt légkörben telt, s még Sitara sem tette szóvá, hogy ezúttal nem szolgáltak fel kecskehúst. Azt viszont véletlenül feltűnt Mahadónak, hogy Hatti és Tamir elég sietősen végeznek a vacsorával. Ügyeletesek voltak ma, ezért nem értette, mi okok ennyire kapkodni, ám jelenleg nem tudott többet foglalkozni velük, még haza kellett kísérnie a lányokat.
A holdvilágos hazaúton megbeszélték, hogy másnap reggel, ami a dekád kilencedik napja lesz, már a központban kezdik a napot egy közös reggelivel, miután folytatják az edzést. Délután a hercegnő a holdtemplomba volt hivatalos, Nana pedig a munkában kívánta behozni lemaradását, ezért is tették délelőttre a gyakorlást. Nem sokkal azután, hogy ebben megegyeztek, búcsút vettek Noferutól, majd pár utcával arrébb Nanától is. Iréne kissé nehezményezte ugyan, hogy ő csak utólag szerzett tudomást a dologról, de miután Mahado megígérte, hogy a közeljövőben próbál majd több időt szánni családjára, megenyhülni látszott.
Ezen az éjjelen még jóval éjfél előtt sikerült a palotába érniük, de ezt sem Mahado, sem Sitara nem bánta. Holnap korán készültek kelni, így elég hamar lefeküdtek, ám egy ideig mindketten az odakint ragyogó, növekvő holdsarlót bámulták. Sitara azon gondolkodott, vajon a mágus valóban palástolni próbálja-e igazi erejét, és ha igen, mennyire erős lehet valójában. Eközben Mahado a közelgő telihold miatt aggódott. Nem tudta, a királynő ezúttal is szeretne-e eleget tenni falkája hagyományainak, mert ha igen, azzal rengeteget kockáztat.
Vajon mit tervezhetnek az állítólagos Feketesárkány Rend tagjai? – fordult meg fejükben szinte egyszerre a kérdés.