A történet alapja:
2PM: A(ll) D(ay) T(hink) O(f) Y(ou) MV
Az ember egész életében játszik.
Sőt, maga az élet egy hatalmas színjáték. Csak épp az eszközök és a körülmények változnak.
Amikor kicsik vagyunk jobban szeretünk tárgyakkal játszani; babákkal, kisautókkal, olykor egy egyszerű fadarabbal attól függően, hogy mikor mit hoz elénk a helyzet vagy, hogy mennyire engedjük szárnyalni a fantáziánk. Vagy, hogy mennyire hagyják nekünk, hogy a képzeletünk szülte színes világban elmerüljünk.
Ahogy növünk, úgy cserélődnek az eszközeink és a szokásaink. A játékautót felváltják az igaziak, a faágakat pedig jóval bonyolultabb és modernebb eszközök.
De az ember kedvenc játékszere mindig is egy másik ember lesz.
Lehet aljas módon játszani törött szíveket és sok keserűséget hagyva magunk után. De valljuk be, ha az ember megtalálja a tökéletes játszótársat magának élete folyamán, igenis kellemes, olykor édesen kegyetlen játszmák főszereplője is lehet.
A határvonalak hajszál vékonyak, de épp ettől olyan izgalmas és épp emiatt olyan nehéz leállni. Van, amikor nyeregben vagyunk és van, amikor áldozatok leszünk. De az adrenalin és tilos utáni vágy mégis mindig arra készteti az embert, hogy ne szálljon ki... csak még egy kis idő... csak még egy kör.
Neked, Junsu személyében, sikerült megtalálnod a tökéletes játszótársad ehhez az igencsak édes játékhoz.
Ő is olykor legalább annyira aljasul és kegyetlenül játszik, akárcsak te magad. Ez pedig veszélyesen vonzóvá teszi számodra. Képtelen vagy szabadulni tőle, legyen ez bármennyire is káros a lelkedre nézve.
Szerelem?
Talán.
Függőség?
Egész biztosan.
Junsu nem az a fajta férfi, akin könnyű kiigazodni. Az egyik pillanatban édes, akár egy ártatlan kis kölyök kutya, a következőben pedig mint egy vadállat esik neked, hogy megkaphassa a jutalmát vagy a nyereményét. De pontosan ez a kettősség az, amivel eléri, hogy ne tudj tőle szabadulni... és ha teljesen őszinték akarunk lenni, ne is akarj. A kiszámíthatatlansága, az ereje, a szavai, minden, ami ő csak még izgalmasabbá teszi ezt az egészet. Sosem tudod, hogy mi lesz a reakciója a tetteidre. Elképzelésed sincs, hogy mi járhat a fejébe, így minden lépése meglepetés. Meglepetés, ami olykor a szívedet is elolvasztja, máskor pedig szinte porrá éget vele. Izgalmas, túl izgalmas ahhoz, hogy csak úgy lemondj róla.
Félni nem félsz tőle, hiszen legyen bármennyire durva, fájdalmat sosem okoz. Sosem tesz olyat, amit te ne akarnál és épp emiatt ötlik fel benned a gondolat, hogy talán ez már kicsit komolyabb. Talán már nem játék. De, amíg nem dől el, hogy mik is a szándékai, tovább játszod ezt a szabályok nélküli, ámde édes játékot.
A mai napon pedig egy különösen kegyetlen tervvel a fejedben ébredsz fel. Hosszú napot tervezel a férfinak és egy pillanatra sem fogod hagyni, hogy ne te járj az eszébe. A szokásostól eltérően Junsunak ma semmilyen elfoglaltsága sincs, így az egész napot együtt töltitek. Ritka alkalom, de igencsak kellemes időtöltésnek szokott bizonyulni. Óvatosan kelsz ki mellőle az ágyból, hogy aztán a székről elvett ingében csendesen a konyhába osonj, hogy véghez vidd a terved első részét. Halk zenét kapcsolva állsz neki reggelit készíteni. Gyorsan kisütsz pár palacsintát, majd a hűtőben elmerülve kutakodsz a tegnap vásárolt eper után. Már épp egyenesednél fel, amikor egy lágynak nem mondható, de kellemes érintés érzel meg a fenekeden, minek hatására képtelen vagy elfojtani egy kaján vigyort. Bár ez nem volt tervezett, de ha már erre így reagál... jóval izgalmasabb lesz ez a nap, mint amilyenre gondoltál.
- Ó, nagyon szívesen ébrednék erre a látványra minden reggel – simít végig Junsu a fenekeden, miközben hozzád préselődve morog a füledbe. Imádod a reggeli még álmos, kissé karcos hangszínét.
- A palacsintáéra? – fordulsz szembe vele kezedben az eprekkel. Centik választanak el benneteket egymástól, de nem mozdulsz felé a szokásos reggeli csókért. Nem... ez nem az a nap.
- Inkább a csinos kis fenekedére. Meg kell mondanom egészen kedvemre való a fehér csipke – kacsint rád, majd közelebb hajol hozzád, de végül nem csókol meg, csak egy pimasz mosollyal lép hátrébb. Kis híján dühösen felszusszantasz, de még időben visszafogod magad. Junsu túl okos, és nagyon óvatosnak kell lenned, ha nem akarod, hogy az eltervezett kis játékodat ellened fordítsa.
- Akkor az összes palacsinta az enyém – nyújtod rá játékosan a nyelved, majd szándékosan kissé kétértelműen harapsz az alsó ajkadba. Nagyon jól tudod, hogy ez Junsu gyengéje. Aljas dolog ellene fordítani, de mint tudjuk; szerelemben és háborúban mindent szabad. Azt pedig, hogy ez éppen melyik... hát nehéz lenne eldönteni.
- Ezt ne csináld! – morran fel elsötétült szemekkel, ami egy újabb apró győzelemmel ér fel, bár nem mutatod ki.
A reggeli viszonylag csendesen telik. Szeretsz a férfival lenni akkor is, amikor nem történik éppen semmi köztetek. Persze apró kis „véletlenek előfordulnak". Egy kis mézzel és némi eperrel sok dolgot el lehet érni. Próbálod nem túl feszíteni a húrt, hogy ne érjen túl hamar véget a móka, de nincs ezen mit tagadni, imádod nézni, hogy mit vagy képes kihozni belőle. A vágytól elsötétült szemeit, a türelmetlen szusszantásait. Hogy szinte már látszik, ahogy próbálja magát visszafogni.
Felbecsülhetetlen.
Gonosz dolog, de ezt a játékot így játsszák.
Reggeli után a közös hálószobátok felé veszed az irányt, hogy felöltözz. Bár kétség kívül tetszett az öltözéked hatása, óvatosan kell lenned. Junsu nem az a türelmes típus, így most egy időre visszavonulót fújsz. Persze eszed ágában sincs megkönnyíteni a dolgát. Egy kellően rövid farmer shortot választasz, felé pedig egy minimálisan áttetsző fehér pólót. A felső alá egy tűzvörös csipke melltartó kerül, ami az egyik kedvenc darabja. És bár a hétköznapokban nem ez a stílusod, ez most egy különleges nap. Ebben a szerelésben indulsz le a nappaliban, ahol a fiú a kanapén ülve merül el egy újságban. Ám mikor hallja a lépteid, felnéz, majd akaratlanul is egy hangos nyögés szakad fel a torkából, ami csak egy diadalittas vigyort varázsol az arcodra. Kecses léptekkel közelítesz felé, majd lehajolva hozzá a mutató ujjadat végig húzod álla vonalán. A szemeit képtelen levenni a vörös csipkéről, így álla alá nyúlva emeled fel a fejét, hogy rád nézzen.
- Azt hiszem, itt az ideje takarítani egy kicsit – suttogod a szinte már éj fekete szemeibe, amikben egy a vágy tűzét a csalódottság fénye váltja fel. Kezeit kissé idegesen kapja a csípődre, durván mélyesztve ujjait a bőrödbe, miközben magával szemben az ölébe ránt.
- Ne szórakozz velem, Babe, mert azt megbánod – szorít magához, így pedig tökéletesen érzed, hogy milyen reakciót váltott ki belőle a kis magánszámod.
- Ugyan, Junsu – suttogod az ajkaira. – Még el sem kezdtem – harapsz bele alsó ajkába, majd egy önelégült mosollyal mászol ki az öléből és fogsz neki valóban a takarításnak.
Minden pillanatban magadon érzed a tekintetét. Ezt pedig hiba lenne nem kihasználni. Így olykor-olykor kissé kihívóbban billented oldalra a csípődet, de a vállaidon lecsúszott pólót sem igazítod meg azonnal. Többször sétálsz elé túlontúl közel is, de egyszer sem hagyod, hogy hozzád érjen. Minden alkalommal, amikor átölelne vagy épp a falhoz szorítana, csak egy kecses mozdulattal fordulsz ki a karjaiból. Élvezettel hallgatod egyre frusztráltabb sóhajait vagy épp mikor morog valamit az orra alatt, miközben a rábízott feladatot csinálja. Egy-két eltévedt érintés itt-ott. Halk suttogások a nyakába, apróbb karmolások a fedetlen bőrén. Tisztában vagy a gyenge pontjaival és egyetlen percig sem szégyelled felhasználni a tudásod.
A bosszú mindig édes...
Bár te is tisztában vagy, hogy ennek a csatának is - mint mindig - végül ő lesz a nyertese. A testi fölényét egyszer sem használja ki, így hamar rájössz, hogy nagyon is tetszik neki a játék, bár ő maga nem száll be. Ő is jól tudja, hogy nem nyerhetsz ellene.
A nap ebben a hangulatban telik. Egyszerűen leírhatatlan az érzés, amit a diadalod okán érzel. Bár próbálja titkolni, gyakorlatilag sikerült teljesen megsemmisítened a férfit, pedig tulajdonképpen semmit sem tettél. És ez jó érzéssel tölt el. Ki ne örülne annak, hogy ilyen hatalma van valaki felett. Ám minden játék egyszer véget ér.
A takarítás után hulla fáradtan dőlsz a kanapéra Junsu karjaiba. Szorosan ölel magához finoman cirógatva a póló alatt a puha bőröd. Ez az első olyan gesztus ma, ami a játék fölött áll. Bármilyen kemény csatát is vívtok egymással, az ilyen érintések sosem maradhatnak ki.
- Elmegyek fürdeni – suttogod a nyakába egy aprócska csókot elhintve a puha bőrén, mire csak megborzongva markol a csípődre, de nem mond semmit. Lassan állsz fel mellőle, miközben érzed, hogy egy pillanatra sem veszi le rólad a tekintetét. Kecsesen ringó léptekkel indulsz az emelet felé, majd még a lépcső aljáról egy csábos pillantást küldve felé hagyod magára.
Már csak a fehérneműdben állsz a fürdő közepén és várod, hogy a kád megteljen forró vízzel. A levegő párás és nehéz, miközben a fürdőt a vanília és a szantálfa jellegzetes illata tölti be. Épp szabadulnál meg a maradék ruhádtól, amikor erős karok ölelik körbe a csípődet egy elégedett mosolyt csalva az ajkaidra.
- Ezt inkább hagyd rám – suttogja Junsu a nyakadba, miközben kikapcsolja a melltartód és leveszi rólad. Végig simítva meztelen felsőtesteden akasztja ujját a vörös csipke szélébe – Azt hiszem, épp itt az ideje, hogy győztest avassunk a mai kis játékodban Baby, nem gondolod? – távolítja el rólad az utolsó ruhadarabot is. Újra végig simít rajtad el nem kerülve tested legérzékenyebb pontjait, amivel csak halk sóhajokat vált ki belőled. – Eddig a te szabályaid szerint játszottunk – fordít magával szembe –, most az enyémek következnek – mar akaratosan az ajkaidra, majd szokásához híven elveszi a nyereményét, ami jár neki ebben a fölöttébb igazságtalan, ám annál élvezetesebb játékban.