Az interneten való ismerkedést sokan hülyeségnek tartják. Olyannak, ami nem is igazi ismerkedés. Hiszen, hogy is lehetne valakit megismerni úgy, hogy olykor egy világ választ el tőle? Pedig ma már, mikor szinte mindenki állandóan rohan és nincs egyetlen szabad perce se az embernek, igencsak kényelmes formája ez az ismerkedésnek. Sokan képtelenek kiszakadni a munka mókuskerekéből, így szinte esélytelen, hogy bárkivel is kapcsolatba kerüljenek a munkahelyükön kívül. Akár párkapcsolati szinten, akár csak barátkozás céljával. Valljuk be, egy idő után az ember ismeretségi köre beszűkül és monotonná válik. Erre nagyon jó megoldás az internet.
Nincsenek kötöttségek, nem kell azon izgulni, hogy vajon tetszik-e a kiválasztott embernek az aktuális frizuránk vagy sem. Először megismerhetjük valamennyire a másikat és ha szimpatikus nekünk a személyisége, akkor jöhet a kinézet. Valahol nem ez lenne az egészségesebb?
Te is egy chat alkalmazáson keresztül ismered meg Chant. A barátaid eleinte kinevettek, hogy egy „fantommal" ismerkedsz, a szüleid pedig egyenesen ki voltak akadva, mikor megtudták, hogy hónapok óta beszélgetsz valakivel, akit még soha életedben nem láttál. Féltenek, hogy csak valami csaló szórakozik veled és fel akar ültetni.
Te persze tudod, hogy ez nem igaz. Már hónapok óta beszélgettek. Sikerült jobban megismerned és csak ezután számoltál be a szüleidnek arról, hogy úgy tűnik nagyon is van valaki, aki felforgassa az életed, ha eljön az ideje.
Chan egy imádni való fiú. Vicces, kedves és nagyon okos. Egy multicég részlegvezetője és néhány várossal arrébb lakik csupán. Mindig tudja, hogy hogyan vidítson fel vagy tegye jobbá egy fárasztó napodat. Igaz személyesen még sosem találkoztatok, de nagyon megkedvelted az eltelt idő alatt. Amikor pedig fotót is láttál róla, szinte azonnal beleszerettél. Édes mosolya egy pillanat alatt varázsolt el.
Azóta újabb napokat beszélgettetek végig, most pedig az állomásra készülsz elé, hogy végre személyesen is találkozzatok.
Bár a beszélgetések alkalmával nem izgultál, hogy tetszik-e neki a hajad, ma nagyjából negyedjére öltözöl át, de még így sem vagy elégedett magaddal. Szeretnéd a legjobb formádat mutatni neki, hogy ne legyen neki csalódás, amikor először meglát... sőt essen le az álla. De mivel totális késésben vagy már így is, nem öltözöl át többször. Így nem túl fantáziadúsan egy sima fekete, testre simuló farmerban, egy bordó felsőben és egy fekete cipőben indulsz Chan elé.
A gyomrod körülbelül dió nagyságú és annyira izgulsz, hogy azon sem lepődnél meg, ha egyenesen a karjaiba ájulnál... szó szerint.
Régóta terveztétek már ezt a találkozást, de a kettőtök elfoglaltságait nehezebb volt összeegyeztetni, mint azt elsőre gondoltátok. De még most is azt gondolod, hogy megérte. Egyszerűen most jött el annak az ideje, hogy lássátok egymást igazából is. Kicsit azért tartasz a találkozástól. Félsz attól, hogy élőben nem leszel neki annyira szimpatikus, hogy nem leszel neki elég jó. Kissé magad is furának érzed, hogy pár hónapnyi beszélgetés után beleszerettél, de bármilyen hülyén is hangzik, tényleg képes lennél vele elképzelni az életed.
A vasútállomásig vezető út most, mintha a felére csökkent volna a megszokottnak. Aminek örülsz is meg nem is. Végre tényleg eljött ez a nap, de a félelmet képtelen vagy teljesen elnyomni magadban. Idegesen lépkedsz fel az állomás lépcsőin igyekezve lenyugtatni hevesen verő szívedet. Végül is ő csak Chan... megenni nyilván nem fog.
Pontosan akkor érkezel a peronra, amikor a vonat begördül. Lábujjhegyen állva pásztázod a tömeged keresve a fekete hajkoronát, de sehol nem látod. Emberek tömege halad el melletted sietve vagy éppen boldogan összeölelkezve, de annak, akit te vársz semmi híre. Gyorsan előveszed a telefonod, hogy megnézd valóban ezzel a vonattal kellett volna-e érkeznie vagy elnéztél valamit. De nem, feketén fehéren ott a mai dátum és, hogy délután fél három. Kissé csüggedten süllyeszted el a telefonod és vallod be magadnak, hogy talán a szüleidnek tényleg igazuk volt; egyszerűen valaki csak átvert.
Már épp indulnál hazafelé, hogy otthon jól kisírd magad és mindenhonnan eltüntesd Chant, főleg a szívedből, mikor hirtelen egy mellkasnak mész neki.
- Csak nem rám vársz? – kérdezi az idegen mély hangon, ami egy pillanat alatt elvarázsol. Hirtelen kapod fel a fejed és találod magad szemben egy világos hajú fiúval és egy már ismert mosollyal.
- Chan? – kérdezed döbbenten és a kezedet önkénytelenül vezeted tincsei közé. – A hajad...
- Meglepetés – mosolyodik el és hirtelen magához ölel. – Gondoltam kicsit megviccellek – kacagott.
- Hát sikerült – fúrod a fejed a mellkasába magadba szívva kellemes illatát. Menta, citrus és valami még, amit nem tudsz beazonosítani, de megnyugtató egyveleget alkot számodra. – Már majdnem itt hagytalak, azt hittem, hogy átvertél.
- Sosem tennék ilyet veled – simít a nyakadra és felemeli a fejed, hogy rá nézz. – Alig vártam, hogy végre így is lássalak és hozzád érhessek – mondja mosolyogva és egy puszit nyom a homlokodra. Elvörösödsz a gesztus hatására és inkább visszafúrod a fejed a mellkasába elveszve a karjaiban.
Vidám délutánt töltötök együtt. Miután haza mentetek lepakolni, sétálni indultok a könyéken. Megmutogatod neki a város nagyobb nevezetességeit, miközben folyamatosan beszélgettek, nevetgéltek őszintén örülve annak, hogy ezt végre nem csak a képernyőn keresztül tehetitek meg. Eleinte tartottál attól, hogy majd nem lesz téma és beáll a kínos csend, de semmi ilyesmi nem történik, tényleg olyanok vagytok, mint akik hónapok óta ismerik egymást és minden idejüket együtt töltötték eddig.
- Van számodra egy meglepetésem – mondja Chan, mikor leültök pihenni a parkban egy padra.
- Mi az? – kérdezed tőle kíváncsian.
- A meglepetés attól meglepetés, hogy nem mondjuk el – gonoszkodik, mire csak összeszűkíted a szemeid és úgy bámulsz rá szigorúan.
- Bang ByungChan, te ne szórakozz velem, mert a kanapén alszol ma!
- Ó, micsoda fenyegetés – vigyorog rád, majd egy hirtelen mozdulattal az ölébe ültet. Még szerencse, hogy már besötétedett, így rejtve vagytok a kíváncsi szemek elől és ő sem látja a paradicsom vörös arcod, amit a nyakába bújva próbálsz előle eltitkolni.
- Chaan! – vinnyogod a nyakába, mire ő csak felnevet és óvatosan kezdi cirógatni a nyaka köré font karod.
- Mit szólnál, ha ide költöznék a városba? – szólal meg néhány meghitt csendes perc után.
- Hogy mi? – kapod fel a fejed mosolyogva és komoly erőfeszítésedbe kerül, hogy ne csókold meg azonnal örömödben.
- Felajánlottak egy előreléptetést, ami költözéssel is járna. Gondoltam, megkérdezem mit szólnál hozzá – vonja meg lazán a vállát. Nyilván eddig is teljesen biztos volt abban, hogy mit fogsz mondani.
- Te csak a lelkesedésemet akartad látni?! – esik le egy pillanat alatt és próbálsz rá morcosan nézni finoman megcsapkodva a nyakát.
- Baj, hogy szeretem, amiért lelkesedsz értem? – húzza fel provokatívan a szemöldökét, amiért legszívesebben kinyomnád a szemét... megérdemelné. De kár lenne értük.
- Bang ByungCh... - kezdenéd a mondatot, de egy hirtelen csókkal hallgattat el. Valljuk be, sikeresen. Szorosan magához ölelve csókol, amit te sem vagy rest viszonozni. Percekig csókolóztok a padon, miközben leírhatatlanul boldog vagy. Hónapokkal ezelőtt gondolni sem merted volna, hogy egy nap Chan majd így csókol, és tényleg ilyen vége lesz annak a véletlenül elküldött üzenetnek, ami mindent elindított azon az kora őszi estén.
- Tudom – dönti pihegve a homlokát a tiédnek –, a kanapén alszom – puszil finoman az orrod hegyére.