Kevés ember szereti őszintén a munkáját, te azonban közéjük tartozol.
Bár nem egy nagy valami egy kávézóban baristának lenni, de tudod jól, hogy ez kell ahhoz, hogy egy nap megnyithasd a saját kávézód és ezzel valóra válthatod az egyik nagy álmod. Szükséged van kapcsolatokra és gyakorlatra. Ezeket pedig hogy máshogy szerezhetnéd meg, ha nem így? Így hát boldogan indulsz mindennap a forgalmas kávézó felé, hogy belevethesd magad a munkába.
A főnököd egy szuper fickó, aki minden elképzelhető módon támogat téged. Rengeteget tanulsz tőle és olyan dolgokba is belátást enged sokszor, ahova a többi alkalmazott nagy része nem kap betekintést. A gyakorlatban láthatod, hogy hogyan is épül fel a vállalkozás. A sikeres üzlet mögött futó kapcsolatrendszert és logisztikát is bemutatja neked, hogy minél többet tudj a működésről, hogy a későbbiekben sikeres lehess a magad vállalkozásában is. Sokszor bízza rád a rendeléseket, ezzel felelősségteljes dolgokat adva a kezedbe, hogy megtanuld minden hibának ára van. Természetesen ő maga is felügyeli a beszerzést, kedvesen kijavítva a hibáidat felhívva a figyelmed arra, hogy mit rontottál el.
A munkatársaid is jó fejek. Egy összeszokott baráti társasággá váltatok az együtt dolgozott évek alatt, így szinte már egymás gondolatait is ki tudjátok találni egyetlen pillantásból. És valljuk be, ez a képesség igencsak jól jön egy forgalmas napon, amikor rengeteg vendég fordul meg a kávézóban.
Egyetlen egy személy van közöttük, akivel nem sikerült ezt a szintet elérni, sőt mi több emberi hangnemet sem nagyon tud veled megütni az - egyébként a vendégekkel kifogástalanul viselkedő - srác. Jimin a főnök unokaöccse és nagyjából azt képzeli, hogy ő maga a főnök. Parancsolgat, állandóan beléd köt, kioktat és olyan stílust enged meg magának veled szemben néha, hogy kedved lenne egy jó nagyot benyomni neki a helyes arca kellős közepébe.
Már az első napján megtalált téged valamiért. Kicsivel kevesebb, mint félévvel utánad érkezett és te kaptad a feladatot, hogy betanítsd, de valahogy nehezen boldogultál vele. Minden egyes mozdulatodhoz, mondatodhoz volt valami hozzáfűzni valója és ez a mai napig nem változott, pedig lassan egy éve dolgoztok együtt.
- T/N! Már megint nem sikerült pakolásnál megtalálni a bal kezed? – érkezik a raktárból Jimin hangja.
- Van valami problémád? – dőlsz neki az ajtófélfának várakozóan tekintve felé.
- Tejpor – mutatja feléd a kezében tartott dobozt – baloldal – mutat a megfelelő irányba – harmadik polc – teszi fel az említett helyre a dobozt. – Látod, ennyire egyszerű – gúnyolódik.
- Én látom – vigyorogsz –, de téged viszont egy pillanatig se zavarjon, hogy az előbb egy doboz édesítőt tartottál a kezedben – kacsintasz rá a polc felé bökve, majd hátat fordítva neki magára hagyod.
Véget ért a műszakod, így már csak egy diadalittas vigyorral az arcodon hagyod egy szeretett munkahelyedet. Hazafelé menet végig az jár a fejedben, hogy vajon mivel érdemelted ki azt, hogy Jimin így viselkedjen veled. Merthogy csak veled ilyen. Mindenkivel tök normálisan elbeszélget, elhülyéskedik, a vendégek pedig egyenesen imádják. Megvan benne az a nagyon hasznos tulajdonság, hogy azonnal felismeri, hogy kivel hogyan kell beszélnie. Vígan teszi a szépet a piruló tinilányoknak, de a közel hetven éves Lim nénit is úgy veszi le a lábáról, hogy öröm nézni. Egyedül te vagy az, akivel nem képes rendesen kommunikálni. És ha teljesen őszinték akarunk lenni, nem kicsit bánt a dolog. Jimin egy helyes, veled egykorú, okos, értelmes fiú és egyszerűen fogalmad sincs, hogy mi a baja veled. Talán veled lenne a baj? De hisz a többiekkel olyan jól kijössz és a vendégek is szeretnek. Szívesen váltanak veled néhány szót, amíg a rendelésükre várnak és sosem érkezett még rád panasz. De akkor mi lehet a probléma? Simán csak neki nem lennél szimpatikus vagy mindenki más érzi pusztán kötelességének, hogy jóban legyen veled? Egészen hazáig emésztenek ezek a gondolatok és szinte már a sírás kerülget, amikor ágyba kerülsz.
Másnapra sem jobb a helyzet. Semmi kedved se munkába indulni sem pedig Jimin képét bámulni egész nap. Végül egy hatalmas sóhajjal indulsz el a kávézó felé. Próbálsz felvenni valami mosoly félét, de nem nagyon sikerül vele meggyőzni senkit.
- T/N! Minden oké veled? – lép melléd Hoseok, az egyik kedvenc munkatársad. Állandóan vigyorog és borzalmas viccei ellenére is az egyik legszerethetőbb ember a kávézóban.
- Persze – villantasz rá egy műmosolyt.
- Huh – húzza el a száját –, ezt azért még gyakorolni kellene.
- Tudom – sóhajtasz és a pultra rakod a rongyot, amivel eddig a poharakat törölgetted.
- Na– tárja ki a karjait –, gyere ide – ölel magához nevetve, mire te csak szintén mosolyogva - immáron őszintén - bújsz az ölelésébe. Tényleg olyan, mint egy napsugár. Már csak a jelenléte elég, hogy az embernek jobb kedve legyen.
- Lennétek kedvesek máshol romantikázni? – jelentik meg hirtelen Jimin. Hangjából csak úgy süt a bunkósság.
- Nem romantikáztunk – motyogod az orrod alatt elengedve Hobit.
- Felőlem azt csináltok, amit akartok, csak ne a kávézó kellős közepén – morog vissza. – És amíg el nem felejtem, Tündérkirálylány – fordul feléd. – , este árut hoznak és itt maradsz velem kipakolni.
- Esetleg egy légyszíves? – kérdezed felvont szemöldökkel.
- Nincs választásod – bámul a szemeidbe, majd neked hátat fordítva elsétál az eddig készített lattéval.
- Én ebbe bele fogok halni – nyafogsz Hoseoknak. – Ő utál engem. Miért nekem kell itt maradni?
- Az élet szívás – vereget vállon vigyorogva, majd a frissen érkezett lánycsapat felé veszi az irányt.
A munkaidőd túlságosan hamar telik el. Máskor szinte vánszorognak a percek és egy negyed órás periódus három órának tűnik, most bezzeg úgy telik el öt óra, mintha csak egy pillanat lenne. Már mindenki lelépett és csak ketten törölgetitek az asztalokat. Végül végezve a takarítással, ami közben egyetlen árva szót nem szóltok egymáshoz, Jimin bezárja a kávézót és a raktárba megy. Te magad is befejezed a pult takarítását és a fiú után indulsz.
Abban a pillanatban, ahogy belépsz a raktárba azonnal találkozik is a hátad a mögötted bezáródó ajtóval.
- Mi van közted és Hoseok között? – hallod meg Jimin dühös hangját, miközben teljes testével az ajtónak présel.
- Engedj el, Jimin – próbálsz kiszabadulni.
- Kérdeztem valamit! – morran fel.
- Miért akarod tudni? – találod meg a hangod. – Úgyis utálsz engem, akkor nem mindegy neked?
- Én nem utállak – mondja meglepetten, de egy centit sem távolodik tőled.
- De olyan utálatos vagy velem mindig! – csattansz fel és még egy könnycseppet sem sikerül visszatartanod, ami láthatóan meglepi Jimint. – Mindig kioktatsz és bunkó vagy velem!
- Én... annyira sajnálom – törli le a könnyeidet arcodat simogatva. – Csak nem tudom, hogy hogyan kellene viselkednem veled. Mert én... én nem utállak – néz a szemeidbe. – Sőt... ma kedvem lett volna kitekerni a Hobi nyakát, amikor megláttalak a karjaiban. Ne haragudj rám! – hajol közel hozzád és óvatosan csókol az ajkaidra. Pillanatokig nem teszel semmit, de egy idő után visszacsókolsz. Kár lenne tagadni, hogy nagyon is tetszik neked Jimin, így bár kissé haragszol magadra, de megadod neki, amit kér. Ő pedig csak egy széles mosollyal az ajkain mélyíti el a csókot, miközben szorosan ölel magához.