Vajon az gond, ha valaki túlságosan is megszokja a párját?
Tényleg elkezdünk egy idő után másra vágyni még akkor is, amikor alapvetően szinte már tökéletes az az összhang, amiben élünk valakivel?
Évek óta vagytok egypár Lucasszal és szinte minden tökéletes. Boldogok vagytok, jól megértitek egymást, csak épp az elmúlt napokban valami furcsa körülötte. Szinte kerüli azt, hogy találkozzatok, ha pedig mégsem tudja elkerülni, hideg és nemtörődöm veled. Alig beszél, ha kérdezed épphogy válaszol. Napok, majd hetek telnek el így, amit végül megunsz.
A kanapén üldögélve várod, hogy Lucas hazaérjen a próbáról. Eldöntötted, hogy ma kérdőre vonod, hogy ugyan mégis mi a problémája és eszed ágában sincs annyiban hagyni a problémát addig, amíg ki nem nyög valami elfogadható választ.
- Hát te? – kérdezi meglepetten, amikor belép az ajtón.
- Téged vártalak, beszélnünk kell.
- Nincs kedvem beszélgetni. Fáradt vagyok – próbálja kikerülni a problémát.
- Nem érdekel – mondod neki keményen. – Tudni akarom, hogy miért viselkedsz velem így már lassan hetek óta.
- Hogy? – néz rád.
- Alig beszélsz velem, szinte már kerülsz. Pedig egy ekkora lakásban azért az elég nehéz. Pláne, hogy egy ágyban alszunk.
- Nincs semmi bajom – vágja rá és elsétál melletted.
- Hát jó – mondod neki és a szobátokba indulsz. Amíg zuhanyzik összepakolod a cuccaid egy részét egy bőröndbe és leviszed a nappaliba.
- Hova mész? – lepődik meg.
- El. Amíg nem vagy képes velem megbeszélni a dolgaidat, amik engem is érintenek, addig nem vagyok hajlandó veled egy lakásban élni. Ha összeszedted magad, keress meg – csapod az orrára az ajtót és a saját lakásod felé indulsz.
Pedig annyira szépen indult ez a egész kapcsolat. Mikor megismerkedtetek Lucas új volt a városban. Hamar összebarátkoztatok és kerültetek közel egymáshoz. A kapcsolatotok mégis lassan alakult át szerelemmé, évek alatt csiszolódtatok egymáshoz. Szinte már egymás gondolataiban olvastatok, valamit most mégsem veszel észre. Az pedig, hogy benne még csak a hajlandóság sincs arra, hogy megoldjátok ezt a problémát, fáj.
Talán rád unt? Vagy talált mást? Megcsalt? Megbántottad? Folyton ezek a kérdések cikáznak az agyadban, de te is jól tudod, hogy ezekre te magad sosem találod meg a választ. Talán csak egy kis idő és távolság kell, hogy meg tudjátok ezt beszélni.
Két hét telt el, mióta ott hagytad Lucast. Azóta nem keresett, még csak üzenetet sem hagyott. A barátaid már nem bírják nézni a kínlódásod, így mára egy kis esti iszogatós bulira invitálnak. Először le akartad mondani, de aztán rájössz, hogy ha egyetlen üzenetet sem érsz Lucasnak, akkor miért szomorkodnál miatta otthon.
Ideje felejteni.
Habár úgy érzed az életed darabokra hullott, nem adod meg magad a fájdalomnak, igent mondasz a meghívásra.
Végül egy hangos szórakozóhelyre mentek, ahol nyugodtan kieresztheted a gőzt. Nem hagyod, hogy a talaj kicsússzon a lábad alól, de kellően elengeded magad. Több fiúval is táncolsz és nem utasítasz vissza minden meghívást. Akad viszont egy fiú, akivel kissé közelebbi kapcsolatba is kerülsz. Táncoltok, beszélgettek és már épp megcsókolna, mikor egyszer csak valaki elrántja előled.
- Ha hozzá mersz érni még egyszer, esküszöm, megöllek – ordítja Lucas a fiú arcába. – Te pedig velem jössz – ragadja meg a karod és minden ellenkezésed ellenére az autójáig vonszol. Beültet az anyósülésre, majd ő maga is beszáll és a közös lakásotok felé veszi az irányt. Az út alatt egyetlen árva szót sem szól, de szinte kézzel fogható a feszültség az autóban, ami belőle árad és körül lengi őt. Továbbra is csendben parkol le és nyitja ki az ajtót előtted. Ahogy belép a lakásba, azonnal magához ránt.
-Egy pillanatra sem hagyom többé, hogy külön legyél tőlem – taszít neki a falnak kissé erőszakosan. – Egyetlen lehetőséget sem adok senkinek, hogy akár egy pillanatra is azt higgye, hogy rajtam kívül bárki más is hozzád érhet így – mélyeszti fogait óvatosan nyakad érzékeny bőrébe.
- Lucas – nyögsz fel hajába tépve, amivel csak egy jól eső morgást csalsz elő belőle. Ahogy elválik a bőrödtől, eltaszítod magadtól és nem hagyod, hogy megcsókoljon. – Ezzel nem oldasz meg mindent – nézel a szemeibe. – Tudni akarom, hogy miért viselkedtél velem olyan elutasítóan és miért telt el két hét úgy, hogy rám sem emelted a telefont.
- Nem tudom – dönti a homlokát a nyakadba. – Jött egy új sminkes lány az SM-hez. És mindenféle hülyeséggel tömte tele a fejem. Hogy fiatal vagyok még, hogy megállapodjak egy valaki mellett. Hogy élnem kellene még. Hogy annyi mindenkit megkaphatnék, miért nem használom ki. Én hülye meg majdnem elhittem neki – simogatja finoman a derekad.
- Megcsaltál engem, Lucas? – remeg meg a hangod egy pillanatra.
- Nem! – vágja rá azonnal. – Csak a gondolataimat kuszálta össze. De a két hét alatt rendbe tettem mindent és rájöttem, hogy nem tudok nélküled élni és nem is akarok. Akkor sem, ha fél Amerika lehetne az enyém, akkor sem kellene más. Ma mikor megláttam azt a srácot a közeledben, azt hittem, megőrülök a féltékenységtől, te az enyém vagy – simul hozzád és megérzed, hogy nagyon is gyakorlati síkra akarja terelni a bizonyítást. – Soha senki még csak rád sem nézhet úgy, ahogy én teszem – vezeti le a kezeit fenekedre és egy mozdulattal emel az ölébe. Lábaid szorosan ölelik körül a csípőjét, amíg karjaidat nyaka köré kulcsolva kezdeményezel egy mohó csókot. Lehetetlenség betelni vele. A sok év alatt annyira összecsiszolódtatok, hogy már létezni is csak nagyon nehezen tudsz nélküle. Ez az egyetlen este elég volt, hogy bebizonyítsa számodra, bármi történjen, mellette a helyed. Tudod, hogy nem hazudik neked. Ismered minden gesztusát, igazat mondd. Te pedig ennél tovább képtelen vagy rá haragudni.
Óvatos léptekkel indul a hálószobátok felé, ahol egy lágy mozdulattal fektet az ágyra, majd egy ábrándos mosollyal mászik föléd.
- Amikor először találkoztunk, már akkor megmondtam Taeyongnak, hogy az enyém leszel – simít végig az arcodon szeretettel.
Hihetetlen, ahogy képes változtatgatni az arcait és, ami még hihetetlenebb, hogy ez mind ő. Amikor gyengéd, amikor önző, amikor kedves és amikor szinte eszedet veszi a követelőzésével, mint ahogy most is.
Őszinte szavai után, olyan hévvel esik újra neked, hogy körbe fordul veled a világ. Érintései határozottak, de nem durvák. Minden mozdulatából lerí, hogy többet akar, hogy mindent akar. Gyengéden mégis sietve szabadít meg a felsődtől, hogy aztán mohón vesse rá a magát a frissen megkaparintott bőrfelületre. Ajkainak útját nedves foltok mutatják, ahogy a nadrágod korcáig érve már csípőcsontod bőrébe harap. Képtelen vagy visszafogni a hangod és hangos sóhajokkal tudatod vele, hogy nagyon is élvezed, amit veled tesz, miközben ujjaid tincsei közé tépnek. Csókjainak útját visszafelé is megteszi és szinte őrült módjára veszi újra birtokba ajkaid. Kezeid közben pólója alá kalandoznak, amit őrjítő lassúsággal veszel le róla, majd egy ügyes mozdulattal a csípőjére ülsz, hogy ezúttal te kergesd őt az őrületbe minden érintéseddel. Körmeidet finoman húzód végig tűzforró, bársonyos bőrén, amit hangos, jóleső morgásokkal díjaz. Mikor kezeid útját ajkaid váltják fel ujjaival mélyen csípődbe marva mozdít meg már így is kőkemény ölén. Nem is bírja sokáig az élvezetes játékot. Már épp nadrágja gombjával játszadozol, mikor egy határozott mozdulattal újra maga alá fordít.
- Nem bírom tovább – morogja a füledbe és gyors mozdulatokkal szabadít meg mindkettőtöket a maradék ruhától, majd egy határozott mozdulattal mélyül el a testedben.
- Lucas – sikítasz fel az élvezettől körmeidet hátába mélyesztve.
- Igen – kezd el mozogni –, pontosan ezt akarom hallani – suttogja nyakad érzékeny bőrébe.
A szoba levegője szinte már forr a szenvedélynek hála, amit testetek közös ritmusa szít. Ujjaitokat összefonva mozog feletted szinte már eszeveszett tempóban, miközben ott csókol ahol ér. Mozdulatai kemények és vadak, szavai mégis annyira szerelmesek, hogy szinte elolvadsz alatta. Hihetetlen az az érzelemkavalkád, amit ki tud váltani belőled egyetlen szavával vagy érintésével. Túl jól ismer már, mégis képtelen vagy rá unni. Ahogyan az évek alatt szép lassan összecsiszolódtatok, úgy váltatok szinte egymás rögeszméjévé. Képtelenek vagytok egymás nélkül létezni és ezt az elmúlt napok is bebizonyították.
- Annyira szeretlek – nyögi halkan, miközben szorosan húz magához. A lökései felgyorsulnak, neked pedig egyre erősebb remegés járja át a tested, amíg egy utolsó lökéskor hátába kapaszkodva, ajkaira csókolva teljesülsz be magaddal rántva a szerelmed is.
- Én is szeretlek, Lucas – liheged ajkaira ott csókolva és simogatva, ahol éred. Kimerülve borul rád, miközben oldalát cirógatod és apró csókokat nyomsz a vállára. Érzed a mellkasodon szívének heves ritmusát és ez megnyugtat. Minden visszatért a régi kerékvágásba. Minden ugyanolyan, mint volt. Minden most jó. Összegabalyodva vele, boldogan, miközben a szívetek ugyanazt az őrült ritmust üti.
- Te vagy a mindenem – gördül le rólad és szorosan melléd fekve húz magához. – Soha többé nem hagyom, hogy kisétálj az életemből, pláne nem egy ilyen hülyeség miatt. Az én hülyeségem miatt.
- Soha többé nem hagylak el – suttogod és egy finom csókot nyomsz a mellkasára. Minden darab újra a helyére került.