Milyen érzés egy idol barátnőjének lenni? Első körben valószínűleg szívás. De még a másodikban is minimum kellemetlen. Hiszen az embernek megszűnik a magánélete. Próbálj meg csak egyszer melegítőgatyában elcsattogni a kisboltba, máris cikk lesz belőled.
Milyen érzés Euijin barátnőjének lenni? Csodálatos és vicces. Próbálja kompenzálni az életével járó kellemetlenséget és édes gesztusokban van részed minden egyes nap. Igyekszik a lehető legjobban megóvni a bántó szavaktól, de emellett az összes jó kívánságot tolmácsolja feléd, hogy lásd, igenis sokan szeretnek téged mellette.
A mai nap különleges számotokra. Amellett, hogy egy hosszú turnéról érkezik haza, ma ünneplitek az ötödik évfordulótokat is. Bár próbáltad lebeszélni az ünneplésről, hogy ma pihenjen és holnap megünneplitek, hajthatatlan volt. Sms-eken keresztül megbeszéltétek a mai randit, amire lassan készülni kezdesz. Euijin semmit sem árult el a mai napról, csak annyit kért, hogy kényelmesen öltözz. Így hát egy szimpla kék farmert és egy egyszerű pólót veszel magadra, az egyik ingét pedig a derekadra kötöd. Fekete cipőd mellé egy azonos színű hátizsákba pakolsz és várod Euijin érkezését.
- Megjöttem! – hallatszik pár perc múlva, te pedig nevetve száguldasz le a lépcsőn és a szőke fiú nyakába veted magad.
- Annyira hiányoztál – öleled szorosan.
- Te is nekem, Jagi – puszil a nyakadba. – Na de! Vár még ma ránk valami – mosolyog sejtelmesen.
- Micsoda?
- Titok! – nyújtja rád játékosan a nyelvét. – Fordulj meg! – amint megfordulsz egy puha kendőt köt a szemed elé. – Nem látsz ugye? – érkezik mögüled a hang.
- Nem – kalimpálsz össze-vissza, aminek következtében véletlenül fejbe vered Euijint. – Bocsi! – fordulsz meg hirtelen, így pedig még orrba is fejeled ráadásképp.
- Oké, tudod mit? – nevet. – Inkább induljunk,mert még a végén agyonversz – karol át és az autóhoz vezet.
- Nem mondod el hova megyünk? – fordulsz felé az autóban.
- Nem hát – simítja meg az arcod, amitől hirtelen összerezzensz. – Bocsi, nem akartalak megijeszteni.
- Semmi gond – mosolyogsz rá. – Hülye reflexek.
Az út vidáman telik még úgy is, hogy semmit sem látsz és ötleted sincs, hogy merre mentek. Viszonylag hosszú ideig kocsikáztok, mielőtt megérkeznétek. Euijin segít kiszállni az autóból, de még mindig nem veszi le a kendőt. Hangos zsibongás vesz körül, de még mindig elképzelésed sincs, hogy merre lehettek.
- Levehetem már? – fordulsz a szerelmed felé vagy legalábbis amerre sejted, hogy van.
- Még nem – érkezik a válasz. – Gyere – fogja meg a kezed néhány perc múlva és vezetni kezd. Ahogy haladtok a cél felé, úgy csendesedik körülöttetek a helyszín. Néhány lépcsőn lépkedtek fel, majd egy apró szakaszon lejt az út, végül pedig ismerős illat csapja meg az orrod, de nem tudsz rájönni, hogy mi az, csak abban vagy biztos, hogy már érezted ezt az illatot valamikor. Végül egy kényelmes fotelszerűségbe segít leülni.
- Euijin! Ez egy repülő? – világosodsz meg hirtelen.
- Igen – oldja ki a kendőt így a szemed elé tárul egy repülőgép utastere. – Meglepetés! – nevet fel édesen. – Ez az évfordulós ajándékom – mosolyog rád. – Tudom, hogy milyen régóta el szeretnél menni Párizsba, így most megszöktetem magunkat néhány napra.
- De... de... – nem jutsz szóhoz az ámulattól. – A cuccaim... és a munkám... meg a főnököm... és az iskola – dadogsz értelmetlenül, de ő így is felfogja.
- Ne aggódj – simít az arcodra –, cuccaid itt vannak, a főnököddel beszéltem és a suli is várhat néhány napot.
- De, hogy szerezted meg a cuccaimat? – akadékoskodsz, mert még mindig nem hiszel a szemednek.
- Ügyes vagyok – húzza ki magát vigyorogva.
- Szeretlek! – bújsz hozzá. – És köszönöm!
- Megmondtam. Vigyázok rád és minden vágyadat teljesítem. Kárpótollak minden rosszért, amit valaha miattam kaptál – húz magához szorosan és a hátadat cirógatja. – És én is szeretlek... mindennél jobban – puszil a hajadba.
Végül a karjaiban szenderedsz el szinte végig aludva a repülő utat. Éjszaka érkeztek meg Párizs fölé. A kilátás valami eszméletlen. Több ezer méter magasból ez a hatalmas város sem tűnik nagyobbnak, mint apró gyertyák ragyogó kis fénye. Csodálatos látvány a magasból a kivilágított Eiffel-torony, a Diadalív, a Notre-Dame, mintha csak egy mesébe csöppentél volna.
Gyönyörű szállodába foglalt helyet Euijin, ami egyenesen a Champs-Élysées-re néz.
- Tetszik? – ölel át hátulról, miközben te a kilátásban gyönyörködsz.
- Csodálatos – simulsz bele a karjaiba mellkasának dőlve. – Köszönöm!
- Neked bármit, Hercegnőm – csókol a nyakadba. – Gyere, aludjunk – húz maga mellé az ágyba és egymást ölelve alszotok el.
Másnap isteni illatokra ébredsz és egy mosolygó Euijinnel találod magad szembe.
- Jó reggelt, Hercegnőm! – nyújt feléd egy reggelivel teli tálcát.
- Jössz? – veszed át és megpaskolod magad mellett a helyet.
- Persze – mosolyog és melléd mászik.
Jó hangulatban, nevetve telik el a reggeli, majd nyakatokba veszitek a várost és egy boldog napot töltötök el kettesben, amire már nagyon régen volt példa.
- Gondoltál már arra, hogy hogy fog alakulni az életed évek múlva? – kérdezi Euijin, ahogy a Szajna partján sétáltok.
- Mire gondolsz? – kérdezel vissza.
- Magamra – mondja rád nézve. – Tervezel nekem helyet a jövődben?
- Ez mégis milyen kérdés? – zavarodsz össze egy pillanatra. – Hogyne terveznék.
- Hát – kezdi kissé bátortalanul – néha azért félek egy kicsit.
- Mitől?
- Hogy találsz mást. Találsz jobbat. Mellettem azért elég nehéz az élet és tudom, hogy sok bántás ér, bármennyire is próbállak tőlük megvédeni. És ne! Ne tiltakozz – szorít rá finoman a kezedre, mikor már veszed a levegőt, hogy ellenkezz. – Hallottam a múltkor, mikor sírtál. Nem akarom, hogy miattam sírj, még ha csak közvetetten is az én hibám. Azt akarom, hogy mindig mosolyogj, amíg velem vagy, hogy mindig boldog legyél. Azt akarom, hogy soha senki mást ne szeress rajtam kívül. Tudom, hogy ez önzőség, de nekem tényleg te vagy az életem és szeretnék melletted megöregedni – mosolyog rád édesen.
- Te most megkéred a kezem? - meresztesz rá nagy szemeket. Euijinnek nem szokása túlságosan, hogy az érzelmeiről beszéljen vagy legalábbis nem ilyen formában, így igencsak meglep ez a kis vallomás. De eszméletlenül boldog lennél, ha feltenné A kérdést, hiszen te már évek óta biztos vagy abban, hogy vele akarod leélni az életed.
- Hát, ahhoz talán még fiatalok vagyunk – vigyorodik el – de szívesen megmutatnám hivatalosan is, hogy hozzám tartozol és komolyak a szándékaim – húz elő egy apró bársony dobozt a zsebéből. – Tudom, hogy már hivatalos a kapcsolatunk és tudnak róla a fanok, de szeretném, ha ezzel is megerősítenénk és elfogadják azt, hogy egy nap a feleségem leszel – nyújtja feléd a dobozkát, amiben két karikagyűrű feküdt. Az egyikbe az Euijin monogramját vésték, a másikba pedig a tiédet. – Szeretném, ha viselnénk ezeket – mosolyog rád, te pedig kissé döbbent, kissé pedig csalódott arckifejezéssel nézel a szemeibe. – De tudod mit?! Legyen mégis inkább teljesen hivatalos – térdel le eléd és egy másik dobozt húz elő. – Jagi! Leszel a feleségem? – nyújt feléd egy gyönyörű gyűrűt, miközben te már nem látsz a könnyeidtől.
- Igen! – borulsz a nyakába, miután az ujjadra húzta az ékszert. – De miért akartál átverni? - kuncogsz fel, miután elengeditek egymást.
- Nem tudtam, hogy mit fogsz szólni hozzá, de amikor láttam a csalódást az arcodon eldöntöttem, hogy ha már komoly, akkor legyen nagyon komoly – kacsint rád játékosan. És pontosan az ilyen kis megnyilvánulásai miatt nem lehet rá haragudni.
- Te lökött vagy! – nevetsz fel.
- De így szeretsz – áll meg veled szemben és átölel.
- Ez a te egyetlen szerencséd, Lee Euijin – vigyorogsz rá, mire ő csak még közelebb húz magához és megcsókol.
- Én is szeretlek, jövendőbeli Mrs. Lee – mosolyog pimaszul.