Vérfarkasba szeretve

41.rész

Ayla

Madárcsiripelésre ébredek. Ma van a szülinapom. 24 éves lettem. Hihetetlen.
Zayden mellettem szuszog. Csak bámulom őt és azon gondolkodom, hogy lehetek ilyen szerencsés. Végig járatom tekintetem markáns arcán és határozottan nem könnyíti meg a dolgom, hogy nincs rajta póló. Kidolgozott kockái még ellenálhatatlanabbá teszik. Miután befejezem a bámészkodást, odahajolok, hogy megpusziljam. Zayden karja hirtelen körém fonódik, és magához láncol.

- Jó reggelt! – mormogja a nyakamba.

- Szia! – mosolyogtam rá. Rám néz, majd oldalára fordul és alszik tovább. Elfelejtette volna a szülinapom? – Nem aludtad ki magad?

- Még egy kicsit szunyókálok. – szuper. Elfelejtette. Arcomra hamis mosolyt varázsolok, majd újra hozzá fordulok.

- Nos.. izé akkor én lemegyek a többiekhez. – kelek fel az ágyból és indulok az ajtó felé. Már fél úton járok, amikor Zayden hirtelen előttem terem. Megcsap a kellemes illata. Kérdőn nézek rá.

- Mi az?

- Azt hiszem, ez téged illet. – húz elő egy kis dobozkát a háta mögül. Az állam a földet súrolja.

- Zayden. Igazán nem kellett volna – csóválom a fejem.

- Vicces volt, ahogy azt hitted elfeledkeztem rólad.

- Nagyon... - forgatom a szemeimet. Elveszem Zaydentől a dobozkát, majd kinyitom. Egy csodaszép ezüst nyaklánc van benne. A medál, ami a láncon lóg túl ismerős. Meg is van! Zayden medáljából való. De ez nem az egész medál.

- Tudod, sok hiedelem van a családomban erről a motívumról. – veszi kezébe a nyakában lógó medálját. – Úgy tartják, hogy ez a medál több, apróbb kis motívum együttese. A kis részek mind jelentenek valamit.

- És ez mit jelent? – kérdezem. A nyaklánc medálja egy pici félholdat ábzárol egy apró körbe zárva.

- Ez egy egész fele – mutat a holdra – mivel nekünk fontos a telihold, a létünket jelenti, így egy félhold azt jelenti, hogy még nem vagyunk egészek. Ez a szerelemre utal. – könnyek szöknek a szemembe. – Nálam van a másik fele, tehát kiegészítjük egymást. A kör pedig a végtelenséget szimbolizálja. – Rám néz, majd egészen közel hajol. – Mert én a végtelenségig szeretni foglak.

- Felteszed? – a könnyeimmel küszködök. Zayden megfordít, majd a nyakamba helyezi a láncot. Tökéletes. – Köszönöm! – Csókot lehelek az ajkára, majd leindulok megmutatni a többieknek.

Később a nappaliban nézünk valami bugyuta filmet, amikor üzenetem érkezik. A fiúk éppen valami pinpong meccsre készülnek, ezért hirtelen teljesen egyedül maradok. Megnézem az üzenetet. Noah az.

Noah: Szia szülinapos! Rég láttalak már. Nem lenne kedved ma összefutni egy kávéra? Meglepetést is tartogatok.

Elmosolyodom, majd gyorsan válaszolok neki.

Ayla: Szia Noah! Persze, hogy lenne kedvem. Fél óra múlva a Forest Café-ban?

Noah: Tökéletes. – érkezik azonnal a válasza. Ki kell találnom, hogy lógok meg a fiúk elől. 
Lassan indulnom kéne, de fogalmam sincs, hogyan lépjek le feltűnés nélkül. Ezen rágódom, amikor veszekedést hallok.

- Ez csalás! – kiabálja Hudson.

- Nem igaz! – feleli Warren.

Addig fajul a veszekedés, hogy végül mindenki egymással ordít. Itt az alkalom! Magamhoz veszem a telefonom és egy pulcsit, majd óvatosan az ajtó felé lépkedek. A kilincsre teszem a kezem, eddig minden flottul megy. Kilépek a verandára, halkan bezárom az ajtót, majd futásnak eredek. Az erdő széléig meg sem állok. De valahogy ez a környék most más. Nem az ahol a faházhoz szoktam menni. Nem ismerem a főút ezen szakaszát. Elkezdem követni az utat, de reménytelen. Miközben sétálok, kezembe veszem a telefonom és tárcsázom Noaht. Nincs térerő. A francba! Nem is vettem észre, hogy letértem az út melletti ösvényről. Lábaim saját maguknak diktálták az utat. Körbe nézek, de nem ismerős a hely. Már javában az erdő sűrűjében haladok, és hirtelen ágreccsenést hallok.

- Van ott valaki? – semmi válasz. – Hahó? – hátam mögé pillantok, de ekkor valaki az orromhoz szorít egy anyagot és minden elsötétül.