Vérfarkasba szeretve

52.rész

Ayla

Újra láncok. Mintha valami rémeset álmodnék, ami állandóan megismétlődik. A csuklóim sajognak, Asher emberei annyira megszorították rajta a láncokat. Ám ezúttal a bokámra is kaptam kettőt. Akárcsak Zayden, akinek igen nehezére esik nem megölni valakit.
Nem tudom hány óra lehet, de délelőtt van. Egészen kora reggel. Asher emberei megsokasodtak. Körülbelül egy tucat lehet most itt körülöttünk. Nem tudom mennyi lehet még. Két hatalmas vadász előttem hurcibálja Zaydent, aki a válla fölött folyamatosan azt figyeli, hogy követem-e őket. Engem is két erős férfi tart a könyökömnél fogva. Zayden morog, vicsorog, miközben kezeit próbálja meg kitépni a szorításból, sikertelenül. A vadászok egy tisztásra vezetnek minket, ahol már Asher vár bennünket. Hajnalban, amint felkeltett bennünket lelépett. Biztosan az előkészületeket végezte.

Megállunk, amikor Zaydenék is. Asher közelebb megy hozzájuk és gúnyos mosoly ül ki a szájára.

- Szar helyzet, mi? – nevet keserédesen. Zayden egy darabig hallgat, de aztán fogja magát és hirtelen szembe köpi Ashert. A Zaydent tartó egyik fazon bokán rúgja Zaydent, aki erre vörösen izzó szemeivel válaszol. Én is megugrom, és mozgolódni kezdek, de semmit se ér.

- Nyugalom. – inti csendre a katonákat Asher.

– Most én diktálok. Biztosan nehéz lehet egy ekkora hatalomnak, mint egy igazalfa, nekem engedelmeskedni.

- Elég! – szólok közbe. A dühömet tapintani lehetne. – Mit akarsz még? Miért kell hergelned? Csak kezdjünk hozzá!

- Ayla, ne... - Zayden aggódva rám pillant, de én bátorítóan rámosolygok.

- Semmi baj – súgom csakis neki. Ekkor Asher közelebb lép hozzám, és államnál fogva felemeli a fejemet.

- Ha bármivel is próbálkoztok ti ketten, keserves jövő vár majd a szeretteitekre. Meg ne próbáljatok szökni, vagy ehhez hasonló! Értve vagyok? – suttogja reszelős hangon, fenyegetően, és olyan magasra emeli a fejemet, hogy már lábujjhegyre kell állnom.

- I-gen.. – mondom ki nagy nehezen. Asher elenged, majd leveszi rólam a láncokat.

- Engedjétek el Zaydent. – utasítja a fegyvereseket. – De a lábát ne oldozzátok ki. És legyen betöltve fegyver. Mindenre legyetek felkészülve. – Zayden erre csalfán elmosolyodik.

- Csak nem félsz, édes? – kérdezi gúnyosan, és megrázza a kezét, ahogy az szabadságra lel.

- Tőled? Ugyan! Na, ne nevettess. Előbb ijedek meg magamtól. – neveti el magát Asher.

- Na, azon nem csodálkozom. – jegyzi meg halkan Zayden, mire Asher egy haragos pillantással jutalmazza.

- Kaptok 10 percet a búcsúzkodásra, de előtte... Zayden, eldöntötted már, hogy fogod megkarmolni? Nagyon érdekelne, hogy hol ejted rajta a sebet. Nevezhetnénk 3D-s tetkónak is.

- Pofa be! – Zayden tekintetével ölni lehetne. – Semmi közöd hozzá.

- Oké, oké, nyugalom. Csak okosan! – kacsint Asher, majd távolabb megy a többi vadásszal.
- Ayla, én...

- Tudom, mit akarsz mondani, de ne tedd! – vágok közbe. – Én egyáltalán nem sajnálom. Sőt! Hálás vagyok, hogy megismerhettelek téged és a többieket. Végre megtaláltam a helyem. És ennek nem kell egy búcsúnak lennie.

- Igazad van, de akkor is félek. Mi van, ha... mi van, ha minden balul sül el. Ha belehalsz, megyek utánad. Az életemnek nincs értelme nélküled.

- Ne beszélj butaságokat Zayden. Semmi baj nem fog történni, amíg közel vagyunk egymáshoz. Tudod, még a nagykönyvben is meg van írva. Szó szerint. - nevetem el magam. Zayden is mosolyog. Közelebb hajol, és számra illeszti a száját. Csókja olyan félelemmel teli, hogy belesajdul a szívem. Kezével úgy szorítja a derekam, hogy kissé megfojt, de kiélvezem talán az utolsó együtt töltött perceinket. Levegő hiányában szétválunk, pont akkor, amikor Asher is megjelenik.

- Talán a 10 perc sok lett. Lássunk munkához! – csapja össze tenyerét Asher. – Mutasd magad Zayden!

Távolabb megyünk pár lépéssel. Zayden gyengén megfordít, így háttal vagyok neki.

- A hátadon talán nem fog annyira fájni. – suttogja reszketegen. – És ott nem is látszik annyira.

- Buszkén fogom viselni, bárhol legyen! – mosolygok hátra rá, de belül rettegek. Zayden szeme vörösen felizzik, agyarai előbukkannak. Kinyitja karmait, én pedig leveszem a pólómat.

- Nem akarom ezt, a francba! – szemei hirtelen újra szép zöldek, és ártatlanok.

- Zayden, kérlek! Semmi baj. Csak csináld. – könnyek gyűlnek a szemembe. Bólint. Újra hallom karmainak hangját.

- Szeretlek. A kurva életbe, nagyon szeretlek. – suttogja akárcsak egy mantrát.

- Szeretlek... - suttogom.

Ebben a pillanatban Zayden meglendíti a kezét. Végig szántja a hátamat éles karmaival, én pedig teljesen elveszek. A testem minden egyes pontját átjárja a fájdalom. Hirtelen egyszerre izzadok és fázom. A gerincem teljesen érzéketlen, semmit se érzek. Szemeim fennakadnak, és semmi mást nem tudok, csak üvölteni. A világ forog körülöttem, minden egyes levegővétel szét akarja szakítani a torkomat és mellkasomat. Lábaim alig bírják el a testemet, de azt érzem, ahogy Zayden a karjaiba vesz és megtart. Ránézek, de olyan őrjítő a fájdalom, hogy kitépem magam az öleléséből, és térdre zuhanok. Csak sikítok és erősen szorítom a fejem. Zayden ismét megérint és a földre ülve magához húz. Látom a vért a pólóján, de ez az utolsó, amit még észlelek. Zayden zöld szemeibe nézek és teljesen megszűnik a világom.

Már nem érzek. Már nem fáj. Minden rendben van.