Vérfarkasba szeretve

2/19

ZAYDEN

Ayla még mindig nem ébred fel, itt ülök már napok óta mellette és semmi nem történik. Szó szerint semmi. Legalább Holdenék nincsenek most itt és nem idegesítenek fel. Folyton megmondták mit kellene tennem, amikor én csak Aylát akarom visszakapni, engem semmi más nem érdekel csak is kizárólag Ő.

A napokban csak hallgattam, Zayden szarul nézel ki, enned kellene és aludni, de miért nem értik meg, hogy csak Aylával vagyok teljes?

Csak említenem kellett őket, ugyanis Holden aggódó tekintetével találom szemben magamat.

-Zayden! Most már fejezd be ezt az egészet, szerinted Ayla örülne neki, ha halálra éhezteted magadat és nem foglalkozol a saját egészségeddel? – istenem már megint kezdi! De ez most nagyon nem volt fair tőle, hogy Aylát is bele vonta. Bassza meg! Igaza van, Ayla kifog nyírni, de már várom csak keljen fel!

-Hagyj békén Holden és hozz valami ételt inkább, kérlek – még pislogni is elfelejtett ezek szerint, mert csak állt egy helyben, mint aki a szavak jelentőségét próbálja felfogni. Míg emésztette magában a hallottakat, majd bólintott és elhagyta a helységet.

Csak ülök és nézem magam mellett életem szerelmét, ez az érzés, hogy nem tudok mit tenni, nem tudok segíteni neki leírhatatlan...

-Ayla! Kérlek, gyere vissza, ne hagyj el engem – suttogok halkan. Hallom, hogy Holden visszatért, majd helyet foglalt a sarokban lévő fotelben. Igen ez egy új szokásunk lett, hogy az időnket Ayla mellett ütjük el. Valaki mindig van bent, hol többen is, van amikor beszélgetünk, de az is előfordul, hogy csak csöndben gondolkozunk. Ez a hely lett úgymond, ahova bármikor ellátogatunk.

-Zayden szerinted mikor fog felébredni? – suttogva kérdezi tőlem a sarokban elhelyezkedő barátom. Ayla elég gyorsan megkedveltette magát itt mindenkivel, a makacssága és a bátorsága... istenem!

-Nem tudom tesó, de már kezdek megőrülni itt, tehetetlenül. Próbálom elterelni a gondolataimat, de minden körülötte forog. Mi lehet vele, mit érezhet? Egyszerűen képtelen vagyok ésszerűen gondolkodni.

Holden nem válaszolt, tovább emésztette a kimondott szavaimat, amit nem is bánok mert engem is az őrületbe kergetett vele. Itt ültünk még egy helyben majd egyszer csak kezdetem elálmosodni és ezután már csak a súlytalan szemeim csukódtak le és átléptem az álmok birodalmába.

AYLA

Fekszek, próbálom kinyitni a szemeimet, de annyira nehéz. Miért ilyen nehéz, eddig könnyen ment... azt hiszem kezd sikerülni bár először eléggé homályosan látok. De azt egyből észrevettem, hogy ez bizony nem az én szobám... akkor mégis kié lehet? Igyekszem megmozdulni, de valami nem engedi, hogy a kezeimet mozgassam. Mi a franc ez? Oda pillantok és meglátom, ahogyan Ő a kezemet fogja. Istenem Zayden! Akkor már nem is kérdés, hogy hol vagyok... Mellettem van és ha ő itt van, tudtam minden rendben lesz. Megvéd engem mindentől.

Nincsen a legjobb bőrben, sápadt és olyan, mint aki napok óta nem hagyta volna el a szobát... Annyira békésen alszik, nem akarom felkelteni, hiszen kitudja lehet csak most alszik napok óta... De ez a késztetés, akarom, hogy tudja jól vagyok, minden rendben van velem. Próbálom elhúzni a kezeimet, hogy megsimítsam az arcát, de képtelen vagyok ezt megvalósítani. Annyira gyenge vagyok! Csak egy picit kell megszorítanom a kezét. Egy picit...

Megmozdult!

Figyelem őt, mikor vesz már észre gyerünk Zayn ne legyél ennyire lassú! Itt vagyok! Pislog, közben megint megszorítom a kezét, már amennyire ez nevezhető szorításnak. Ezután, mint akit villámcsapás ér olyan hirtelen pillant felém. Először csak néz, mint aki képzelődik.

-Szerelmem! Jól vagy? Fáj valamid? – olyan gyorsan záporoztak a kérdései, hogy fel sem tudtam fogni őket. Éppen szólásra nyitottam a számat amikor is...

-A szemed... - suttogta és megfeszült mellettem

Mi?

Mivan a szememmel?

-Hm? Mi a baj Zayden? – sürgettem őt

-Ayla a szemed rikító kék -a hangja mindent elárult. Minden érzelmet. Aggódott. Félt. Boldog volt, hogy felébredtem és az értetlenség. Meg még valamit láttam a szemeiben, amitől hihetetlen nagyon boldog lettem. Hiszen én is így éreztem iránta...

Tessék?