Vérfarkasba szeretve

2/14

Zayden

Reggel, miután felkeltem egy újabb adag infúzióért indultam. Fogalmam sincs, hogy vajon egyáltalán használ-e ez a vacak. Az éjjel nem aludtam túl sokat. A gondolataim folyton kattognak.

Éppen elhaladok az orvosi szoba mellett, amikor veszekedés üti meg a fülemet. Megállok, és farkashallásommal keresem meg a hangok forrását. Luna faháza irányából jönnek. Arra veszem az irányt és amint megpillantom a lakhelyet észreveszem Aident, aki hevesen gesztikulálva veszekszik az alfával. Odasétálok.

- Mi a probléma? – kérdezem Aidenre pillantva. Zöld szeme szikrát szór.

- Mi a probléma?! Hogy mi a probléma?! – fordul felém, és tesz egy lépést az irányomba. – Hát az a kibaszott probléma, hogy Hazel rohadtul meghalt. – Aiden hevesen mutogat a kezével. – Mi az isten történt, amíg én távol voltam? Miért nem vártatok meg ezzel az egész rohadt ceremóniával?

- Luna – szólítom meg az alfát, aki most tanácstalanul kapkodja a fejét Aiden és én köztem. – Magunkra hagynál minket?

- Biztos vagy benne, kedvesem?

- Nem lesz semmi baj.

Luna ugyan hezitálva, de magunkra hagy bennünket. Aiden fel-alá járkálva fújtat.

- Nem, ezt egyszerűen képtelen vagyok felfogni. – puffog továbbra is.

- Lenyugodnál? – nézek rá most már egy kissé ingerülten.

- Hogy kérhetsz tőlem ilyesmit? Most mi lesz, hm? Mi lesz Aylával, ha Hazel halott? Hogy jön vissza? Áruld el, Zayden!

- Megoldjuk. – felelem szárazon, és a maradék önuralmam arra kényszerít, hogy ne mossak be ennek a féleszűnek egy jó nagyot. Legalábbis még ne.

- Érdekel ez téged egyáltalán? – Aiden tesz egy lépést felém. Elhátrálok, és az infúziót a közeli padra teszem.

- Igen. Érdekel. De, ha jelenetet rendezel korán reggel, azzal nem lesz megoldva semmi.

- Tudod, Zayden, kezdem azt hinni, hogy Ayla neked nem jelent semmi az ég világon, csak arra kell, hogy néha, ha...

- Be ne merd fejezni ezt a mondatot! – mordulok rá, vörös szememet látom zöld szemében csillogni. – Na, és ha téged annyira érdekel, hol a fészkes fenében voltál tegnap, amikor Tara megölte Hazelt? Miért nem voltál Ayla mellett, ha olyan fontos neked? Felelj, Aiden!

- Én... neked ahhoz semmi közöd. – feleli vicsorogva. – Ki kellett szakadnom egy kicsit innen.

- Nagyszerű. Igazán remek. – színpadiasan meghajolok előtte, és tapsolok párat.

- Mert te aztán olyan nagyon kimutatod, hogy mit gondolsz. Ha most csöppennék ebbe a táborba azt mondanám, hogy semmi közötök egymáshoz. Nem, hogy neked be van vésődve. Erre mi a válaszod, ó nagy és igazságos alfa?! – Aiden most már egészen az orrom előtt áll. Nem sok választ el attól, hogy ráfejeljek. Nem válaszolok.

- Na? Elvitte a cica a nyelved? Válaszolj! – összeszorítom az állkapcsom. Legszívesebben letörölném az orrát a fejéről. Igazán jól esne. – Zayden?

- Tudni akarod, hogy mit érzek? – kérdezem. – Arra vagy kíváncsi, hogy minden idegszálam Aylára fókuszál? Éjjel nappal? Hogy napok, sőt szinte hetek óta alig alszom valamit? Hogy akárhányszor eszembe jut, hogy mibe sodortam, azt kívánom bárcsak lehetett volna választása? Hogy minden reggel, amikor tudatosul bennem újra és újra, hogy baj van, úgy érzem kettétörik a szívem? Hogy néha álomba sírom magam, annyira félek attól, hogy talán már soha többé nem ölelhetem vagy csókolhatom?

- Zayden...

- Csak azért mutatom magam érzéketlennek, mert ez segít elviselni azt a maró aggodalmat és fájdalmat. Attól, hogy nem adom át magam az érzéseimnek nappal, éjjel még megtehetem, amikor senki sem látja. – hátat fordítok a döbbent Aidennek.

- Zayden, én...

- Nem tudsz te semmit, Aiden. – mondom hátra se nézve, majd felkapva az infúziót elsétálok.