Vérfarkasba szeretve

33.rész

Holden

Amint elhagyom Ayla szobáját a gondolataimba merülve megyek le a földszintre a többiekhez. Mike a kanapén ül és maga elé bámul. Delaney a konyhában ügyköd valamit. Leülök Mike mellé. Nem néz rám, továbbra is csak előre mered.

- Már jól van Mike. – kezdek bele. – Kicsit pihennie kell. Ennyi az egész.

- Ez akkor sem normális! – förmed rám Mike, de rögtön észreveszi magát. – Bocs haver csak kicsit kiakadtam.

- Semmi baj. Ez teljesen érthető. – nyugtatom. Szeretném teljesen megnyugtatni, vagy egyáltalán elmondani neki, hogy mi zajlik Ayla körül, de nem tudom Ayla mit szólna ehhez, így inkább annyiban hagyom. – Zayden jelentkezett?

- Nem. Semmit se tudunk róluk. Jó lenne, ha legalább egy SMS-t küldene. – morgolódik Mike.

- Hát igen, az jó lenne... - mondom. Ki kell találnom, hogy hogyan tálalom Zaynek, hogy mi történik Aylaval. Már csak az kéne, hogy nekem essen. Gondolataimat Delaney szakítja félbe.

- Kész a vacsora srácok. – jön be mosolygósan a nappaliba. – Viszek fel Aylának, ti pedig egyetek csak nyugodtan. – Delaney múltja nem egyszerű, mégis itt van a maga kis tökéletességével. Sürög-forog, ellátja a falkát.

- Köszi Del. – mondja Mike. – Hálás vagyok.

- Semmiség. – kacsint a lány. Éppen indulnánk a konyhába, amikor kivágódik a bejárati ajtó, és a fiúk csörtetnek be rajta. Zayden tekintete villog. Ritkán látom ilyen idegesnek. Gyerekkorom óta ismerem őt, de mégis mindig meg tud lepni valahogyan.

- Átkutattuk az egész tetves erdőt. Nem viccelek, az egészet. Minden fűszál alá benéztünk, mégsem találjuk sehol azt a rohadékot. – fújtat Zayden. Fel-alá járkál a nappaliban. – Egyszerűen meglépett. De nem értem miért nem érezzük a szagát. Miért nem tudom lekövetni, hogy merre jár?

- Fogalmam sincs Zayden, de valamiről beszélnünk kéne. – közelítek felé.

- Ne, most hagyjál Holden. Nem érek. Újra kimegyek, de ezúttal egyedül. – határozza el Zayden. Tejesen megőrült.

- Kérlek, Zayden! Ez nagyon fontos, és...

- Nem, Holden! Nem érted? – Zay rámnéz, majd elindul az ajtó felé. Én a nyomában.

- És Ayla? Nem nézel be hozzá? – kérdezem, hátha ez észhez téríti. Egy pillanatra hezitál, majd tovább megy. Már a faház előtti tisztáson vagyunk.

- Ezt éppen érte teszem – duzzog Zayden.

- Elég már! – figyelmeztetem. – Teljesen elvakít a bosszúvágy! Ayla vár téged. Kérlek, fontos, amit mondani akarok. Hallgass meg!

- Mit nem fogtál fel azon, amikor azt mondtam, hogy nem érdekel? Menj vissza és viseld gondját a barátnőmnek, amíg én távol vagyok. – már üvöltve beszél hozzám.

- De...

- Nincs de! – villantja rám vörös szemeit. Ez már a végszó, többet nem tehetek most. Még egyszer utoljára rám néz, majd eltűnik az erdő sűrűjében.

- De Ayláról van szó... - mondom suttogva már csak magamnak. Ez nehéz lesz. Nagyot sóhajtva veszem az irányt a faház felé, és átkozom magam, amiért nem tudtam
Zaydennel beszélni. Remélem, ha visszatér már egyszerűbb dolgom lesz.