Vérfarkasba szeretve

34.rész

Ayla

Elbóbiskolhattam, mivel már javában este volt. Zayt azóta se láttam és ez aggaszt. Mi van vele? Merre van? Már igazán hiányzik a közelsége, hogy mellettem legyen. Hiányzik a hangja. Halk kopogást hallok.

- Gyere!

- Szia csajszi! – jön be jókedvűen Delaney, és lerak egy pohár vizet az éjjeli szekrényre. – Hogy vagy?

- Jobban, köszönöm. És köszönöm, hogy segítesz nekem. Meg úgy mindent.

- Ugyan Ayla. Semmiség, tényleg. Szívesen teszem. – mosolyog rám, és megszorítja a kezemet.

- Tudod.. – kezdek bele nagy nehezen. – Tudod, hogy Zayden merre van? – Delaney most szomorkásan mosolyog, és elkapja rólam a tekintetét.

- Pár órával ezelőtt elmentek megkeresni Rhettet. Utána hazajöttek, pont akkor, amikor ebédet hoztam fel neked. De aztán Zay ismét kiment, ezúttal egyedül.

- Egyedül? – hüledezek.

- Igen, de semmi ok az aggodalomra. Zayden tud vigyázni magára. – nyugtat meg Delaney. – Tudod, mindent érted tesz. Nagyon felzaklatta, ami veled történt. Most próbál tenni valamit, hogy ne érezze magát olyan haszontalannak.

- Ez rendes tőle, de igazán felesleges. – fejezem ki nem tetszésem.

- Igen, tudom. De Zayden ilyen. Sokat törődik azokkal, akik fontosak neki. Még akkor is, ha ezt nem testközelből teszi. – motyogja Del elbambulva.

- Te és Zay... - kezdek bele félve.

- Jaj nem, nem, dehogyis! – nevet fel a lány. – Olyan nekem, mint egy bátyus. Sose tudnék máshogy tekinteni rá. Sokat köszönhetek neki. – nem tudom, hogy rá merjek-e kérdezni, hogy mi történt, de inkább nem teszem. – Mindegy, most inkább pihenj. Már megyek is. Lent leszek, ha szükséged van valamire.

- Köszönöm! – mondom neki, majd nézem, ahogy kimegy az ajtón és magamra hagy. Álomra hajtom a fejem, de gondolataim egyre csak Zayden körül forognak.