Vérfarkasba szeretve

56.rész

Ayla

Vizes permet borítja be az arcomat, ahogy áthaladunk egy kis résen a vízesés leomló zuhataga és a kőfal között. Megborzongok. Zayden tekintetét egy percre sem veszi le rólam vagy Asherről. Folyton minket figyel. Próbálom figyelmen kívül hagyni fájó hátamat, minden egyes lépésnél úgy érzem, mintha szét akarna szakadni. Vagyis, valójában pontosan ez történt. Pech.

Megan is itt van. Nem is tudom mióta nem volt szabad levegőn.

Iszap és állott víz szaga csapja meg az orromat, ahogy egyre beljebb haladunk a barlangban. Az adrenalin szintem az eget veri, de próbálok nyugodt maradni. Az előttünk lévő barlangjáratokat fáklyák világítják meg. Hosszú percek után elérünk egy nagyobb, tágasabb részre, ahol meg is pillantom a kőasztalt. Közelebb megyek, és látom a mintázatot. Pontosan ugyan olyan, mint Zayden medálja. Már éppen megérinteném a felszínét, amikor Asher rám szól.

- Ayla! Ne érj hozzá! – mellém siet és szó szerint elrángat onnan. – Elment az eszed? Mit művelsz? Tönkre akarod tenni? – most először látom vörös szemeit felizzani. Elkerekedett szemekkel nézek rá.

- Ereszd el! – üvölti Zayden. Asher hirtelen észreveszi magát, mintha fejbe verték volna. Megrázza fejét, szeme visszatér eredeti barna árnyalatába. Elengedi a vállamat és sajnálkozó tekintettel néz rám.

- Bocs, én... mindegy. Haladjunk. – Gyorsan tovább siet, és mindent ellenőriz.

Zaydenhez sétálok, aki tisztes távolságban van megkötözve. Dühös. Látom rajta. Nem hibáztatom érte. Neki sem lehet könnyű. Fordított esetben nem is tudom mit tennék.

- Jól vagy? Az a féreg... ha még egyszer hozzád ér, akár egy ujjal is, elevenen megnyúzom... én esküszömre mondom...

- Zayden... - szakítom félbe. – Semmi baj, nem történt semmi. - Zaklatottan néz rám. Mintha még egy fejem nőtt volna. – Mi a baj?

- Semmi.

- Zay... Mi van veled?

- Semmi, csak... csak olyan furán érzem magam itt. Mintha túl sok energia dúlna az ereimben és nem tudnék vele mit kezdeni. – Megrángatja a köteleit. Tartok tőle, hogy hosszú távon nem fogja egyhelyben tartani. Arcára helyezem a kezemet.

- Túl sok itt a mágia. – nevetem el magam.

- És te jól vagy? A hátad?

- Már jobb. Ha hirtelen mozdulok még fáj. – mondom zöld szemeibe nézve.

- Értem...

Oldalra pillantok, és meglátom Megant. Egy széken ül, kezei és lábai szigszalaggal összekötve. Ellépek Zaydentől és odasétálok hozzá.

- Megan. Te miért vagy itt? – kérdezem lényegre törően.

- Én vagyok a mentorod. Segítek abban, hogy mit hogyan csinálj.

- Aha, értem. Egy gyorstalpaló esetleg? – kíváncsi vagyok, hogy ez az egész hogyan fog zajlani. Per pillanat elképzelni se tudom. Leülök elé a földre, felhúzom a térdeimet és átkulcsolom őket a kezemmel.

- Nos... oda kell majd állnod a kőasztal elé. Addigra tudnod kell fejből az igézetet, de ne aggódj nem nehéz. Elmondod egyszer magában, aztán... - hirtelen megáll, mintha tilos lenne tovább beszélnie.

- Aztán? – nézek rá félve.

- Utána kell a véred, Ayla. Meg kell vágnod mindkét csuklódódat, a járatokba kell csepegtetned, és közbe újra elmondani az igézetet.

- Oké, ez eddig nem is olyan vészes. És...

- Figyelj rám, Ayla! Fájni fog. Érted? – néz rám jelentőségteljesen. Mintha rá akarna ébreszteni arra, hogy mire készülünk. A baj csak annyi, hogy pontosan tudom.

- Hogy érted ezt?

- Folytonos lökéshullámokat fogsz érezni. A fejedben. A fájdalom majd hullámokban fog rád törni. Utána pedig jön a végső lökéshullám. Ami az egész Földet bejárja majd. Pokoli lesz. De csak neked, Ayla. A többiek semmit se fognak érezni.

Hirtelen megszólalni se tudok. Csak nézem Megan meggyötört arcát és hirtelen mindent érzek, ami vele történt. Mindent, amin keresztül ment. És tudom, hogy nem vágyik másra, csak arra, hogy újra biztonságban legyen.

Muszáj, hogy véghez vigyem az átok megtörését. Érte, Mikeért, a falkáért.

Zaydenért.

— — — — — — — — — — — — — — — — — — —

Szerintetek mi fog történni? Mondjuk Aylaval... vagy Meganról... ? A többiekről mi a véleményetek?

Komizzatok, kíváncsi vagyok😉