Érzelmek és kötelékek [SZJG ff.] Befejezett

122 fejezet

Hát ez a nap is eljött... Ma lépünk fel a közös táncunkkal... Már kilencedikes koromban arról álmodtam, hogy Cortezzel fogom ezt táncolni és most a tudat teljesen megrémít, hogy igen vele táncolok, de mégse... Olyan fura az egész... Csak a próbákon kerültünk közel a másikhoz, de a nagyját ellógta és mindig valamelyik tanár rángatta be, mert nem volt hajlandó...

Hányingerem volt... Sose volt még ennyire, sőt ehhez hasonló...

Lefogom hányni...

De ciki lesz...

Felsorakoztunk és én teljesen kizártam a külvilágot... Csak ő rá tudtam koncentrálni... És a lépésekre, teljesen a másikra hangolva mozogtunk és ő is mosolyogva figyelt... Szeretem, ehhez kétség sem fér... 

De miután véget ért a zene, elhúzódott és sietősen kifele vette az irány, én meg utána, ezt nem hagyhattam szó nélkül...

-Cortez! Várj meg légyszi!-próbálom utolérni. És amikor sikerül kínos csend telepszik ránk...

-Én vagyok a világ legnagyobb ökre.-húz magához és szenvedélyesen megcsókol... Még sosem csókolt ilyen intenzíven, mintha...mintha ki lenne éhezve rám, de nem hibáztatom, én is ugyanúgy éreztem...-Sajnálom. Nagyon. El se hiszed mennyire, de majd találsz magadhoz egy olyan srácot aki boldoggá tud tenni... Egy élmény volt veled táncolni, köszönöm.-dönti a homlokát az enyémnek, majd hirtelen elszakad és mint megszokhattuk tőle meg se várja mit reagálok és itt hagy...

De ez azt jelenti, hogy van még remény? Ugye?