Érzelmek és kötelékek [SZJG ff.] Befejezett

116 fejezet

Hajnali három és valaki az ablakomat dobálja kövekkel... Kinézek és látok egy sötét alakot ahogyan az ajtó felé mutogat, hogy nyissam ki... Előveszem a töri könyvemet és óvatosan, hogy anyuék ne vegyék észre leosonok és kinyitom az ajtót és kit látok ott?

-Cortez? Te mit keresel itt?-kérdezem meglepődve.

-Reni. Azt akarom, hogy megbocsáss! Kérlek! Sajnálom!-jön be engedély nélkül és elindul a szobám felé, de félúton megbotlik, én segítek neki és felvezetem....

-Miért vagy itt? Ez nem jó ötlet, menj haza.-túrok idegesen a hajamba...

-Szeretlek és sajnálom!-áll elém és megfogja az arcomat.

-Én rontottam el.-suttogom, mire kinevet.

-Akkor én bocsátok meg neked.-von vállat szórakozottan és meg akar csókolni...

-Részeg vagy.-tolom el újra magamtól.

-Nem, csak szerelmes.-válaszol látszólag komolyan...

-Nem, ezt nem engedem! Én voltam a hibás, nem használom ki a helyzetedet, míg józanul nem mondod nekem, hogy szeretsz... Aludhatsz az ágyamban én meg a földön, megágyazok neked.-sietek ki és megpróbálom letörölni a könnyeimet.

-Mindig utáltam ha miattam sírtál.-szólal meg halkan amikor visszamentem...-Sajnálom, hogy úgy kiabáltam veled, de dühös voltam. Reni.-áll meg előttem,de próbálok erős maradni és inkább a párnáját húzom fel...

-Cortez.-viszonozom kimérten.

-Te sírsz? Fordulj felém!-utasít és meglátja... Majd kiakad...-Reni, én...én sajnálom... Nem is te hibád volt tudom, de mégse lökted el és engem ez bánt... Olyan fura minden... Szökjünk meg ketten! Nevet változtatunk te leszel Daniela én pedig Fernández. Reni....lehetünk boldogok... Kérlek annyira hiányzol.-bújik a lábamhoz, erre már én is leguggolok.

-Te sírsz?-kérdezem tőle elkerekedett szemekkel.

-Nem, csak a szemem így izzadja ki a Whiskey-Colát.-szipog ő is, és így voltunk mi itt két szerencsétlen és egymásra borulva érzelegtünk...

-Hé Cortez.-szólongatom, de látom, hogy elaludt.-Gyere nagyfiú.-próbálom felrakni az ágyra és betakarom.

-Reni.-motyogja álmában. Én nem akarom kihasználni a helyzetet, de most mégis jól esett odabújni hozzá... Csak ő és én voltunk... Nem érdekelt, hogy bűzlik az alkoholtól és az se, hogy lehet nem is fog erre emlékezni, de most végre kitudtam szakadni abból a hétköznapi hajtásból és most nyugodt voltam...

-Szeretlek ezt sose felejtsd el! Bármi is lesz és örökké!-adok neki egy puszit és elfekszem a padlón...