Complicated • n.h • (Befejezett)

59. Angyalka

Palmer Horan

Egész éjszaka forgolódtam és nem tudtam aludni, ezért valószínűleg fent tartottam Niallt és a picikémet is a pocakomban. Nem tehettem róla, nagyon ideges voltam és egyben féltem a mai naptól. Ezer dolog lepörgött előttem, hogy mi történhet rosszul, persze olyan egy se jutott eszembe, amiért talán várhattam is volna a mai bemutatót. Éjszakai alvatlanságom eredményeként pedig csak tíz órakor ébredtem meg, amiért nagyon letoltam Niallt.

- Basszus, basszus, már rég készen kéne lennem! – sipítoztam, miközben a fogaimat mostam rohamtempóban. Szinte az összes fogkrémet lenyeltem, mivel fogmosás közben kiáltozok a férjemmel, aki szándékosan nem ébresztett fel. Miután kiöblítettem a számat, megmostam az arcomat még egyszer, és visszasiettem a Niall hálószobájába. – Ugh, remélem tele lesz fotósokkal meg rajongókkal és még később jutok be – mosolyogtam negédesen Niallre, aki csak felém dobálta a ruháimat.

- Jól van, tudom, sajnálom, de nem aludtál egész éjszaka és nem akartalak felébreszteni – mondta, én pedig villám gyorsan ugrottam bele a leggingsbe és a fehér pólóba, amin VSFS London 2020 felirat állt és extra nagy méret volt, hogy beleférjünk a kis csöppségemmel.

- A táskám?

- Lent van. Gyerünk baby – mondta, én pedig utoljára körbe néztem a szobában, majd lesiettünk a földszintre. Niall felkapta a kocsi kulcsot a telefonjával együtt, míg a táskámat a vállamra akasztotta, a smoothiemat meg a kezembe nyomta és kitolt a garázsba. Ahogy elindultunk csörgött is a telefonom, én pedig az ajkamat rágcsálva vettem fel Saranak.

- Palm, basszus, hol vagy már?

- Úton. Tíz perc – raktam is le, Niall pedig a gázra taposott.

- Palm, haragszol? – kérdezte óvatosan, én pedig idegesen felsóhajtottam.

- Igen. Nem. Nem tudom – ráztam meg a fejemet.

- Figyelj édes, nem kell miért aggódnod, minden rendben lesz.

- De Niall, mi van, ha elkezd majd rugdosni a kifutó közepén? – simogattam a hasamat.

- Ha rugdosni is fog, akkor majd grimaszba torzul az arcod, de mi más történhetne még? Mindenki tudja, hogy nyolc hónaposan rohadtul nem egyszerű fel és le járkálgatni a kifutón. Nekik kell örülniük, hogy egyáltalán elvállaltad!

- És mi van, ha elesek? – kérdeztem teljesen beparázva.

- Baby, évek óta ezt csinálod, nem fogsz elesni – mosolygott rám megnyugtatólag. – Na, ne izgulj. Minden rendben lesz. Gyönyörű leszel. És idegeskedés helyett, próbáld kiélvezni az utolsó pillanatokat. Mert egy pár évig biztos, hogy a kis szörnyetegünk nem fog kifutó közelébe engedni – mosolygott.

- Vagy lehet, egyáltalán nem sétálok többet végig egy kifutón sem – mondtam magam elé meredve és hirtelenjében elöntöttek az érzelmek.

- Csak akkor lehet, ha te döntesz így. Én, nem tartalak vissza. És amint a kicsikénk nagyobb lesz, ő sem.

- Majd meglátjuk – mormogtam, aztán Niallre néztem. – Mész ugye Hollyék elé a reptérre?

- Persze – bólintott. – Meg jönnek anyuék is.

- Akkor jó – motyogtam. – Remélem tényleg minden rendben lesz.

- Az lesz baby. Ne aggódj. Basszus – húzta el a száját, én pedig rögtön előre fordítottam a fejemet és szembe találtam a tömeggel, ami már felgyülekezett a bejáratoknál. – Biztos, hogy a hátsón nem tudunk bemenni?