Complicated • n.h • (Befejezett)

02. Segítség

                  

A lemenő nap látványa a legcsodálatosabb volt. Akárhányszor részem lehetett benne, ezer fényképet lőttem a telefonommal, melyekből aztán egy biztosan felkerült instagramra és twitterre. Most sem volt ez másképp, noha a kép feltöltést eltoltam, hiszen Briannel és Lilyvel voltam, és a kockulás most nem fért bele. Rengeteget beszélgettünk, próbáltam őket az esküvő témáról faggatni, de egyelőre még nem látnak megfelelő időpontot a ceremóniának. Közben persze teleettem magamat, így mikor aztán a szünetem lejárt, kissé nehézkesen indultam vissza a stábhoz, akik már vártak rám. Elköszöntem Briantól és Liltől majd visszamentem a srácokhoz.

- Kezdhetünk? – kérdezte a sminkes, én pedig mosolyogva bólintottam és leültem a székbe.

*

Éjfél is elmúlt, mire befejeztük a fotózást. Nagyon jó képek lettek, a sötétben pedig pláne. Egy lélek sem volt már arra, amerre mi. Fáradt voltam, de jól bírtam, szerencsére a délutáni alvásnak. Nem volt kedvem hazamenni, így miután elköszöntem a stáb tagoktól, gyalog elindultam a homokban a víz mentén. Nem volt teljesen sötét, mert nem messze tőlem volt a sétány, ahol égtek az utcai lámpák. Küldtem egy sms –t Alexának, majd a telefonomat újra elraktam és tovább sétáltam. A hold és a csillagok ragyogóan fénylettek a sötét égbolton, a tenger hullámzásának a hangja pedig egészen hangos volt. Sosem fogom megunni ezt a hangot, egyszerűen imádom hallgatni. A homok még meleg volt a lábaim alatt, de nem tűzforró, ahogy napközben. Azt hittem, hogy egy lélek sem ólálkodik már ilyenkor a parton, úgy, mint én, viszont nem messze tőlem a sötétségben egy ember körvonalai kezdtek kirajzolódni előttem. Átfutottak az agyamon őrült gondolatok, melyek a sok krimi miatt lehetnek, amiket állandóan nézek a tévében, még, ha néha elborzadva is. Mindig azt mondom magamnak, hogy leállok, és nem nézek többet ilyen sorozatokat, viszont mikor elkezdődik, nem bírom megállni és végig nézem az adott epizódot, mint egy fanatikus.

A sötét alakot lehagytam heves lépteim miatt a homokban, végül elértem a part azon részéhez, ahol a kisebb bisztrók, boltok, szuvenír árusok foglalták helyüket. Itt már nem voltam egyedül, hiszen szinte minden bisztró asztalát fiatalok és családok népesítették be. Úgy döntöttem, hogy továbbra is lent sétálok a homokban, a sétány mellett, mely hosszú, fehérre festett fa deszkákból volt kirakva. Egy idő után persze a sornak vége lett, én pedig egyre távolodtam újra a zajtól. A távolban rengeteg fény égett, mely mind azt mutatta, hogy a város sem alszik még. Noha azt hiszem Los Angeles soha nem is alszik. Olyan nagy városok közé tartozik, ahol éjjel nappal hatalmas sürgés forgás és forgalom van.

Már egy ideje csendben meneteltem, csak a tenger hangja és a homok ropogása volt a társaságom, mikor reccsenést hallottam magam mögül, így önkénytelenül is hátrafordultam, hogy magam mögé nézzek. A sötétben nem láttam semmit, így hát előre fordulva inkább a lábam elé néztem, mielőtt hanyatt estem volna.

Ugrottam egyet ijedtemben, mikor nem messze tőlem egy alak egy kőhöz vágott egy üveget, mely hangosan csattant a kövön. Újra megszaporáztam a lépteimet, és szigorúan előre figyeltem, közben pedig reméltem, hogy az az alak nem vesz észre engem. Újabb csattanás hallatszódott, ami miatt a szívem a torkomba ugrott, a hasam pedig összezsugorodott. Már szidtam magamat, amiért éjszaka neki vágtam a tengerpartnak egyedül, viszont egy részem meg csak a szemét forgatta a beszari énemen. A tag valószínűleg részeg, száz százalék, hogy észre sem vett és messze vagyok tőle. Vagy egy agresszív gyilkossal van dolgod Palmer, úgy hogy szedd össze magad, idézd fel az önvédelmi órákon tanult mozdulatokat és sprintelj vissza az emberek közé.

Lassítottam lépteimen, és próbáltam a távolba meredni az autóút felé, mely igen- igen kihalt volt. Tudtam, hogy legalább még egy kilométerre vannak újra a tengerparti árusok, és csak ott tudnék beszállni egy taxiba. A mögöttem lévő tag miatt teljesen elment a kedvem a sétálástól, csak haza akartam érni épségben, ezért megálltam és magam mögé pillantottam. A sötétben nem láttam senkit, az árusok pedig még közel voltak. Legalábbis közelebb, mint az egy kilométerre lévőek. Visszakellene mennem és hívnom egy taxit.