Complicated • n.h • (Befejezett)

52. Felültetett

Palmer Tonkin

Miután lenyugodtam és mindent elmondtam anyának a reggeltől kezdve, kezdtem magamat sokkal jobban érezni. A boldogság méregként terjedt szét a mellkasomban és már most alig vártam, hogy végre megszülessen a kisbabánk és a kezemben tarthassam.

Anya lenyugtatott és egyben felkavart. Tudom, hogy kemény menet lesz és komolyan kell vennem az egészet. Anya leszek, Niallel szülők leszünk és születni fog egy gyerekünk. Egy gyerek, akinek rengeteg szeretetre, figyelemre és időre lesz szüksége. És tisztában voltam vele, hogy mi ezt megtudjuk neki adni. Sőt, biztos voltam benne, hogy a kis csöppségünk híre újra közel fog hozni minket egymáshoz Niallel és nem csak, hogy közel, de most már örökké egymáshoz köt minket. A mi kis csöppségünk, a szerelmünk jelképe, egy gyönyörű gyerek, aki egy biztonságos és szerető családba fog bele születni.

Nem tudom mennyi időt töltöttem a szalonban, de hirtelen nagyon éhes lettem, úgy hogy nagy nehezen elköszöntem anyától és megbeszéltük, hogy mindenképpen hívni fogom őt holnap. Láttam a szemében a büszkeséget, ugyanúgy meghatódott, mint én és hirtelen kezdtem érteni, mit is jelent neki az egész. Unokája fog születni, a mi gyerekünk lesz anya és apa első unokája. Nagyszülők lesznek, ahogy mi is szülők. Még most is alig akartam elhinni.

Beugrottam a szalon melletti étterembe és rendeltem egy jókora adag cézársalátát elvitelre. Miután fizettem, visszaindultam a kocsihoz, majd úgy döntöttem, hogy online bevásárolok a vacsorához. De legelőször enni szerettem volna, utána pedig felhívni Niallt.

Ráncba szaladt a homlokom, mikor megláttam a kocsit a mélygarázsban a helyünkön parkolni. Beparkoltam mellé, aztán a lifttel felmentem az emeletünkre és amint a lakásba értem, és lerúgtam a magas sarkút magamról, be is indultam a nappali felé.

- Niall? – kiáltottam el magam, mikor nem találtam őt, aztán tovább mentem az étkezőasztal felé, ahonnan már beláttam a konyhába.

- Hát te? – kérdezte mögülem, mire leraktam a salátát és megfordultam.

- Szia – mosolyodtam el és visszaindultam felé.

- Nem fotózáson kellene lenned?

- Hazaküldtek, mert nem éreztem jól magam – mondtam lassan, majd megálltam előtte, ő pedig előrehajolt és egy gyors csókot nyomott az ajkaimra.

- Beteg vagy? – fogta meg a kezem.

- Nem, nem hiszem, csak nem reggeliztem és rosszul lettem – rebegtem.

- Legközelebb egyél – korholt finoman, én pedig beszívtam az alsó ajkamat, ahogy felpillantottam rá.

- És te? Te sem szoktál ilyenkor itthon lenni.

- Alexa hívott, hogy nem találja Holly piros dresszét és megkért, hogy nézzek körül itthon, mert a kisasszony ma mindenképpen azt akarja felvenni. De meg van – mutatta fel a kezében lévő piros dresszet.

- Oké – bólintottam.

- De mennem is kell érte a suliba.

- Niall, mikor jössz ma haza? – kérdeztem gyorsan.

- Nem tudom – szaladt ráncba a homloka. – Szerintem a szokásos időben. Miért?

- Nem lehetne, hogy ma egy kicsit hamarabb haza gyere? Főzök vacsorát és tölthetnénk együtt az estét – mondtam reménykedve, mire az arca megenyhült és elmosolyodott, majd hozzám hajolt és újabb puszit nyomott az arcomra.

- Fél hétre megyek Hollsért, utána pedig jövök haza, oké?

- Oké – kúszott egy széles vigyor az arcomra, aztán a kezemet a mellkasára csúsztattam és kabátjába belekapaszkodva közelebb húztam magamhoz, hogy egy újabb csókot tudjak nyomni a szájára. – Köszönöm – motyogtam.