Palmer Tonkin
Egy pillanatig csak meredtünk egymásra, aztán a csend csak nyúlt közöttünk és a szemeimbe újra könnyek gyülekeztek, hiszen Niall nem szólt egy szót sem. Gyakorlatilag lefagyott, abban a pillanatban, ahogy a szavak elhagyták a számat. A szívem eszeveszett gyorsan vert, míg a könnyeim versenyeztek az arcomon, egyik kezem pedig automatikusan a hasamra csúszott.
- T-tessék? – suttogta, én pedig az alsó ajkamba haraptam és oldalra pillantottam két kiskutyánkra, akik az ágyunkon tanyázva figyeltek minket.
- Jól hallottad – bólintottam szipogva.
- Mondd még egyszer – mondta valamivel hangosabb és tett egy lépést felém. Majd még egyet.
- Babát várok – mondtam és remegő ajkakkal néztem rá.
- Palm... oh, te jó ég, ez... istenem! Mondd még egyszer!
- Babát várok, Niall – motyogtam, aztán egy pillanat alatt átszelte a kettőnk között lévő távolságot és a karjai közé kapott. Hangos zokogás csúszott ki a számon, ahogy megkapaszkodtam benne és átöleltem a nyakánál, míg fejemet megtámasztottam a kezemen, ami a vállán pihent.
- Palmer, baby ez csodálatos! – motyogta a fülembe. – Úristenem, el sem hiszem! Annyira szeretlek – szorított magához, én pedig az arcomat a nyakába temettem.
- Én... is sz-szeretlek – zokogtam, és szorítottam magamhoz.
- Oh, istenem – suttogta, és úgy álltunk ott egy ideig, míg végül leült az ágyra és engem pedig az ölébe ültetett. – Baby, nézz rám – kérte remegő hangon, mire elhúzódtam tőle és az arcára néztem, ami szintén könnyáztatott volt. A tekintetem aztán lecsúszott a kezére, ami már a hasamon volt. Az övére csúsztattam az enyémet és visszanéztem rá, majd a másik kezemet az arcára fektettem és a hüvelykujjammal letöröltem a könnyeit. – Annyira örülök neki baby. Fogalmam sem volt... Ha tudtam volna... Istenem, ne haragudj, amiért tegnap megfelejtkeztem rólad. Basszus, annyira hülye voltam, kérlek, ne haragudj. Ne haragudj – ismételte el magát és a homlokát az enyémnek döntötte.
- Hát... rosszul esett – motyogtam. – De talán kicsit túlreagáltam...
- Nem, teljesen igazad volt! Ne haragudj baby, többet nem fordul elő! Sőt, holnap be se megyek, meg azután se, sőt kiveszem az egész hetet, meg a jövő hetet is, rendben? Itthon leszünk és az egész napot együtt töltjük. Ne haragudj baby – suttogta összeszorított szemekkel.
- Nem haragszom Niall – simogattam borostás arcát. – Már nem. De többet ilyet tényleg ne csinálj, oké?
- Soha többet – ígérte meg, én pedig elmosolyodtam, aztán hozzá hajoltam és megcsókoltam. Annyira jó volt vele végre csókolózni, kezével folyamatosan a hasamat simogatta, ami még boldogabbá tett. Ijesztő volt, hogyan fordult a kocka és lett hirtelen jó kedvem egyik pillanatról a másikra. De gondolom, erről is a kis csöppségünk tehet. – Hányadik hétben vagy? – kérdezte rögtön, amint elhúzódtunk egymástól. Elmosolyodtam és tovább cirógattam az arcát, miközben szemeimet a száján tartottam.
- Még csak a harmadikban – suttogtam. – Elég korán vettem észre.
- Észre vetted? – kérdezte a homlokát ráncolva, mire elhúztam onnan a fejemet és kellő távolságból néztünk egymásra.
- Aha – bólintottam. – Tegnap öltözködtem és olyan furcsa érzésem lett, mikor a hasamra néztem. Ráadásul a kockáim is eltűntek – biggyesztettem le a számat, mire Niall szinte rögtön felrántotta a felsőmet, amin muszáj volt kuncognom. Kicsit hátrébb dőltem a lábain, hogy mindketten ránézzünk a hasamra. Talán Niall még nem látott semmit azon kívül, hogy nem voltak meg a kockáim, de én már igenis láttam a különbséget. – Próbáltam magamnak bebeszélni, hogy csak felszedtem pár kilót, de aztán eszembe jutott, hogy mi van, ha terhes vagyok. És aztán a fotózáson rosszul voltam és hánytam is. És onnan meg egyből a nőgyógyászhoz mentem. Azt mondta, hogy anyai ösztönnel éreztem meg – meséltem mosolyogva.
YOU ARE READING
Complicated • n.h • (Befejezett)
Fanfiction„- Niall bemutatom neked Hollyt, a keresztlányomat - néztem rá mosolyogva. - Szia Holly - mosolygott rá Niall. - Hány éves vagy? - kérdezte, Holly pedig szégyellősen rám nézett, aztán újra vissza Niallre. - Kettő - mutatta az ujjacskáival, én pedig...