Complicated • n.h • (Befejezett)

57. Helyettem

Palmer Tonkin

Mióta az egész világ tudta, hogy terhes vagyok, mindig alig tudtam elnyomni magamban az izgatottságot, akárhányszor csak az utcára léptem.

Miután elmondtuk a sráconak, Saranak és Daniellenek, hogy kicsi csöppségünk lesz Niallel, másnap bejelentettük a családomnak is, ahogyan Niall szüleivel és testvérével is web kameráztunk. Chaseszel is beszélgettünk, noha csak üzeneteket tudtunk váltani, mert ő akkor az ország másik végében dolgozott és nem sok ideje volt rám és a kisbabámra. Persze ő is gratulált és örült a hírnek, amiért én is boldog voltam.

Kimberly, és a lányok is megérkeztek a városba így végül nekik is elmondtam, a kicsikém érkezését. Mondanom sem kell, hogy a kicsinek rögtön lett vagy hét keresztanyja, és még ha mindegyikőjüket is nagyon szerettem, ezt a szerepet Niallel közös megegyezés alapján Saranak szántam, aki erről még egyelőre nem tudott.

A keresztapa kérdést egy időre még félre toltuk, mindenesetre nem irigyeltem Niallt, hiszen három legjobb barátja is volt, akik közül választania kellett egyet és neki fogalma sem volt, ki lesz majd a kisbabánk keresztapja.

Kimberlyvel rögtön leültünk átnézni a havi beosztásomat, nem egy fotózást kellett lemondanunk, hiszen a pocakommal már nem akartak a magazinokba, vagy plakátokra. Ez akkor még elszomorított, mára már egyáltalán nem bánom, hiszen helyettük rengeteg új felkérést kaptam, amik csakis a kisbabám miatt futottak be Kimhez.

Persze az összeset nem tudtam elvállalni. Niall és Kimberly is azon a véleményen voltak, hogy nem tudok már annyi felkérést elvállalni, mint eddig, hiszen terhesen nem futkorászhatok egyik helyről a másikra egyik fotózásból a másikba. Még ha az elején emiatt húztam is a számat, végül be kellett látnom, hogy igazuk volt és a fotózások aligha voltak olyan fontosak, mint a kisbabám.

Muszáj voltam visszavenni a tempóból, hiszen itt már nem csak rólam volt szó.

Miután kimostam a fogaimat, leengedtem a hajamat kontyból és beletúrtam egy párszor, hogy a hullámos tincsek a helyükre kerüljenek. Sminkeléssel nem foglalkoztam, úgy hogy indulásra készen álltam. Mosolyogva végig simítottam a pocakomon, majd ott hagyva egyik kezemet rajta, kiindultam a fürdőből.

- Na, elkészültél? – húzott magához a folyosón Niall, majd hozzám hajolt és a homlokomra nyomott.

- Igen.

- Csinos vagy – mosolyodott el. – Na és te, kicsike? – hajolt le a pocakomhoz, aztán a fülét neki nyomta, én pedig kuncogva néztem le rá. Imádtam, mikor ledőltünk a kanapéra és átölelte a hasamat, vagy rajta pihentette a fejét. Különösen, mikor puszilgatta és cirógatta, meg mikor a kisbabánkkal beszélgetett. Mindig olyan nagy rajongással beszélt hozzá és minden alkalommal megesküdött rá, hogy hallotta amint a kicsi „válaszolt" neki. – Készen állsz a fotózásra édesem?

- Mhm, készen bizony. Remélem nem fog sokat mocorogni, vagy rugdalózni, különben nem lesz könnyű.

- Az én kicsikém, mindig jó baba – vigyorgott fel rám.

- Hát persze. Tegnapelőtt este is jó volt, nem igaz? – vigyorogtam vissza rá, míg ő csak nyomott egy utolsó puszit a pocakomra, aztán felegyenesedett hozzám. – És ti, jók lesztek itthon? – kérdeztem, míg kezeimet a nyaka köré fontam és teljesen neki dőltem. Tudtam, hogy imádta, hiszen állítása szerint a hasam böködte az övét és élvezte ezt az érzést.

- Mint mindig, tudod baby – vigyorgott, aztán nyomott egy csókot a számra. – Majd főzök vacsorát, oké?

- Oké – bólintottam.