Complicated • n.h • (Befejezett)

40. Soha többé

Palmer Tonkin

Az egész testemet megkönnyebbülés járta át, amikor végre átölelhettem Niallt. Karjait szorosan fonta körém, szinte elnyelt, de egyáltalán nem bántam. Férfias illata elkábított, meleg teste mely az enyémhez nyomódott pedig elgyengített. Arcomon egy lusta mosoly terült el, míg fejemet elrejtettem a nyakában és kiélveztem a pillanatot, a karjaiban.

- Palmer, jól vagy? – kérdezte halkan, éreztem amint száját a fejemre nyomta, aztán eltolt magától és aggódó tekintettel nézett végig rajtam. – Hogy van az ujjad, nagyon fáj? – emelte fel a kezem, én pedig egy mosollyal az arcomon megráztam a fejemet.

- Jelenleg nem – ráztam meg a fejem. – Nem régen vettem be egy gyógyszert.

- Annyira sajnálom. Nem lett volna szabad ennek megtörténnie. Veled kellett volna mennem – húzott magához, míg ajkait a homlokom ellen nyomta, én pedig lehunytam a szemeimet, és kezeimmel megmarkoltam a kabátját.

- Fejezd ezt be Niall, nem tehetsz róla, ahogy Brian sem és senki más sem. És ne hajtogasd, hogy velem kellett volna jönnöd. Mi lesz ezután, mindenhova elkísérsz majd, vagy mi? Te is tudod, hogy nem teheted, egyrészt Holly miatt, másrészt, pedig ha újra összeáll a banda, nem fogsz tudni csak úgy lelépni velem Mexikóba, vagy Párizsba.

- Tudom, tudom. Csak annyira hülyén érzem magam. Nem voltam ott, hogy megvédjelek. És megőrülök, ha arra gondolok, hogy bármi történhetett volna veled – döntötte a homlokát ő is az enyémnek, én pedig elmosolyodtam és kinyitottam a szemeim.

- De nem történt, szóval ilyeneken ne is gondolkozz. Mehetnénk, kérlek? Éhes vagyok, és szívesen dőlnék már le a kanapéra Ladyvel – sóhajtottam.

- Persze, menjünk – mosolyodott el, majd a száját újra a homlokomra nyomta, aztán elengedett és a kezét az ép kezembe csúsztatta, majd összekulcsolta ujjainkat. Kezet fogott Briannel, aztán elindultunk kifelé a repülőtérről. Az sem tűnt fel, hogy egy nagydarab férfi egész végig követett minket hátulról, csak mikor Niall hozzá lépett, miután beültetett a kocsiba és kezet fogott vele.

- Ki volt az? – fordítottam a fejemet felé, amint beült a kocsiba.

- Egy biztonsági őr. Mostantól velünk lesz, akárhova is megyünk.

- Niall – sóhajtottam fel, míg a fejemet elfordítottam tőle és lehunytam a szemeimet. – Erre semmi szükség, velünk van Brian.

- Brian a sofőröd, és nem a biztonsági őröd.

- Jó, de megvéd, ha úgy adja.

- Nem érdekel Palmer, nem engedhetem meg, hogy még egyszer ilyen helyzetbe kerülj.

- Túl aggódod az egészet.

- Nem te izgultad halálra magad, hogy mi lehet velem, miközben egy rohadt óceán választott el minket egymástól – mondta felhevülten, hallottam a hangján, hogy még mindig mennyire bosszantotta az egész. Bárcsak eltudnám felejttetni vele!

Ráhagytam a dolgot, és inkább nem mondtam semmit, hiszen úgyis csak az ő igazát hajtotta volna. Idegesített, amiért Briannel még mindig ezen a témán lovagoltak, de nem szóltam semmit, inkább csendben pihentem és alig vártam, hogy megérkezzünk.

Otthon aztán Lady ugatva és ugrálva fogadott, én pedig az arcomon egy hatalmas vigyorral guggoltam le hozzá, aztán öleltem át kiskutyámat. Mindig annyira örült nekem és ez egy olyan jó érzés volt, amit nem tudtam megmagyarázni.

Ledobtam magamról a kabátot és a cipőimet is valahogy csak lerúgtam magamról, majd rögtön a nappaliba indultam a bőröndömet az előszobában hagyva. Hanyatt vágódtam a kanapén és széttártam a karjaim, Lady pedig rögtön ugrott is fel utánam. Egy díszpárnát húztam a fejem alá, közben pedig az orromat kuncogva a szőrébe fúrtam és tovább gyömöszöltem szegény állatot. Örültem neki, amiért nem ugrott fel és ment is el tőlem, hanem neki is kedve volt velem összebújni.