Complicated • n.h • (Befejezett)

36. History

Niall Horan

Tegnap este miután hazaértünk Hollyéktól, megvacsoráztunk és amíg én az ágyunkon lustálkodtam, addig Palmer a ruháinkat helyezte el és pakolta be a szerkénybe.

Utána mindketten letusoltunk, persze külön- külön, hiába győzködtem Palmert, hogy közösen menjünk, nem akart belemenni. Én meg persze nem erőltettem, nem akartam, hogy rosszul érezze magát. Utána szinte rögtön bealudtunk mindketten és csak másnap reggel tíz órakor ébredtünk meg. Újra leszaladtam reggeliért, amint az ágyban fogyasztottunk el, utána viszont Palmer mindenképpen elakarta kezdeni a napját, míg engem az ágy hívogatott vissza.

- Niall, kelj fel – mondta, miközben a beépített szekrény előtt állt és annak kevés tartalmával szemezett, nekem háttal.

Egyik keze a csípőjén volt, míg a másikkal a ruhák között turkált. A pólóm volt rajta, a haja pedig egy rendezetlen kontyba volt fogva a feje tetején. Mivel éppen snapchaten voltam, vigyorogva elkezdtem felvenni amint könyörög nekem és már azelőtt ki is posztoltam, mielőtt még rendesen átgondolhattam volna az egészet.

- Komolyan mondom Niall, annyi dolgunk van ma, emeld már meg a feneked! – sóhajtott fel, aztán felém fordult, majd összehúzott szemekkel meredt rám. – Mit csinálsz? És miért vigyorogsz?

- Mondd: hello snapchat! – mondtam vigyorogva.

- Fejezd be a filmezést és mozdulj meg. Te is tudod, hogy egy csomó mindent be kell még szerezni és este jönnek anyuék. Ne videózz már! – vigyorodott el, majd felmászott az ágyra, én pedig gyorsan kiposztoltam, mielőtt rám mászhatott volna.

- Még egy kicsit lazítsunk lécci – biggyesztettem le a számat. – Csak fél órát feküdjünk még. Utána te vagy a főnök és megyünk intézkedni! Na, csak fél órát – kérleltem, mire megforgatta a szemeit, aztán bedőlt mellém és a fejét a vállamra rakta. – Ez az – vigyorodtam el és a másik kezemet átdobtam a hasán, majd újra feloldottam a telefonomat, ami így rögtön a snapchatre lépett be.

- Ugye nem posztoltad ki az előbbit? – nézett rám.

- Nem, dehogy – húztam el az e betűt mindkét szóban, mire megforgatta a szemeit és az ő telefonja után nyúlt, ami a mellette lévő ablakpárkányon pihent. – Tudod, megszoktam áldani az internetet egy-egy néhai selfievel snapchaten, szóval, csíz – mondtam, aztán már fel is emeltem a kezemet és azelőtt fotóztam, mielőtt Palmer bármit is reagálhatott volna. – Uh, ez a komoly arc – húztam el a szám, de közben folyamatosan vigyorogtam. – Vajon most mérges kérdőjel – mondtam lassan, amint a betűket pötyögtem be a képre. Lementettem a képet szöveg nélkül és azzal is, majd kiposztoltam azt. – Posztolva – osztottam meg vele, aztán nevetve oldalra néztem rá.

- Volt valami hangulatmódosító a kávédban?

- Nem, csak jó kedvem van – nevettem fel és magamhoz húztam, majd nyomtam egy puszit a fejére.

- Azt hittem, fáradt vagy?

- Oh, az is vagyok. Semmi kedvem kikelni az ágyból. De amellett jó kedvem is van és szeretném megosztani az emberekkel, hogy mit csinálunk éppen. Na, ne durcáskodj, és most tényleg vigyorogj.

- Ah – forgatta meg a szemeit, de közben tudtam, hogy nem bánja, csak próbálja húzni az agyam úgy, mint ahogy én csinálom vele.

Boldogabban és őszintébben már nem is vigyoroghatott volna a képen, ami egyébként a „Már nem mérges!!" címet kapta. Az összes megjelenített filterrel posztoltam képeket, vagy videókat, amiken általában én szétröhögtem magam, míg Palmer csak néha nevetett rajtam, de amúgy ő is a telefonjával volt elfoglalva.