Complicated • n.h • (Befejezett)

31. Bizonytalan

Palmer Tonkin

Niallel egészen délutánig húztuk a lóbőrt, végül aztán felkeltünk, mert mindketten – sőt hárman, mivel már Lady is nyaggatott –, éhesek voltunk. Míg Niall előpakolta a hűtőből a tegnapi ebédet, addig én adtam Ladynek is bőségesen kaját, amiért vakkantással jutalmazott. Leültem a pulthoz a fejemet megtámasztottam a kezeimben és úgy néztem Niallt, amint egy szál alsóban kényelmesen mozgott a konyhámban. A látvány nagyon is tetszett, annyira, hogy titokban muszáj volt megörökítenem és megosztanom az örömömet. Az már más dolog, hogy leginkább a büszkeség vezérelt, amint megosztottam a képet instagramon a követőimmel.

- Nagyon csendben vagy – mondta Niall, miközben feltekerte a gázt, és ráhelyezte az edényt.

- Mhm, csak álmos vagyok – válaszoltam és tovább böngésztem instagramon. Persze minden a szilveszterrel és az új évvel volt tele.

- A fejed nem fáj?

- Nem is ittam annyit, hogy fájjon – emeltem fel a fejem, és rögtön Niall csintalan vigyorába és csillogó szemeibe ütköztem.

- Tudom baby, csak kérdeztem – mustrált továbbra is egy lusta vigyorral az arcán.

- A kérdés inkább az, hogy a tiéd fáj –e? – biccentettem oldalra a fejem.

- Ah, egy kicsit, de mindjárt el fog múlni a gyógyszertől. Valami említésre méltó történt még tegnap éjszaka, amire emlékeznem kellene?

- Nem, nem igazán – ráztam meg a fejem, aztán az alsó ajkamba haraptam, míg visszagondoltam az éjszakára. Talán egy picit elkapott minket a hév, és talán egy picit durvábban csókolóztunk a kelleténél, vagy bármennyire, mint eddig tettük és feltettem magamnak a kérdést, hogy vajon arra emlékszik –e. Nem tudtam eldönteni, már akkor is jócskán részeg volt és talán ezért volt az, hogy annyira letámadott. Persze egyáltalán nem bántam, de nem is hagytam volna, hogy a dolgok elfajuljanak. Először is mert, nyilvános helyen voltunk, másodszor pedig, mert egyikünk sem volt a legjózanabb és nem így terveztem el az első együtt töltött éjszakánkat.

- Biztos? – kérdezte a fülem mellett, amint átölelt, az én karjaim pedig automatikusan kulcsolódtak a nyaka köré, noha észre sem vettem, hogy elindult felém.

- Igen – feleltem bizonytalanul. – Vagy nem? Fogalmam sincs – suttogtam, miközben megéreztem puha ajkait a nyakam bőrének nyomódni, így a szemeim rögtön lecsukódtak és a fogaimat az alsó ajkamba mélyesztettem, hogy a sóhaj, ami felkínálkozott belőlem, ne tudjon kicsusszanni.

- Miért... vagy... bizonytalan? – kérdezte taglalva, a szavak között, a nyakam mindig egy másik pontjára nyomta a nyelvét. Kezemmel a tarkójára szorítottam, míg a másikkal a vállába kapaszkodtam. – Esetleg... déja-vu –d van? – mormogta, én pedig éreztem, ahogy a fejembe tódul a vér. Ezek szerint emlékezett rá. – Elég halványak az emlékeim, szóval talán feleleveníthetnéd őket?

- Miből gondolod, hogy én olyan intenzíven emlékszem rá? – suttogtam, mert félő volt, hogy a hangom egy nyögésbe torkollott volna.

- Hát nem te voltál bizonytalan az előbb, hogy elmeséld –e? Kíváncsivá tettél – emelte fel a fejét, az arcán egy dögös, bugyi szaggató mosoly terült el, míg szeme színe egészen elsötétedett.

Tekintetemet vonzották rózsaszín ajkai, amikkel az előbb még a nyakamat kényeztette, így egy bizsergős érzést előcsalogatva az alsó felemben. Szégyenlős lettem, és azt se tudtam mit csináljak. Az arcom égett, és rám tört egy hirtelen meleg érzet, ami miatt legszívesebben eltoltam volna magamtól Niallt. Úgy éreztem, hogy nem kapok levegőt és elképesztően ciki volt, mikor Niall újra megszólalt.