Complicated • n.h • (Befejezett)

01. Los Angeles

Palmer Tonkin

2016. augusztus 28., Vasárnap  

Kihasználtam, hogy a nap ragyogóan süt, így hát felöltözve kiültem a kertbe a fellógatott, fonott fotelembe, egy bögre gőzölgő kávéval. Míg vártam, hogy a barna ital hűljön, a kezemet a csésze falára helyeztem, mivel eszméletlen meleg volt; pontosan tökéletes a hideg ujjaimnak és tenyeremnek. Imádtam a kávé illatát szagolni, így hát most is a folyadék fölé hajoltam és mélyet szippantottam az illatából. Élveztem, hogy a combjaimra süt a nap, miközben a rózsákat figyeltem. Mint általában mindig, mikor itt ülök, gondolkozni kezdtem az életemről, a családomról, a barátaimról és a munkámról. Tudtam, hogy pár óra múlva egy Los Angeles –be tartó járaton kell lennem, újra itt hagyva ki tudja mennyi időre Alexát és Hollyt. Egy hét kevés idő volt itt velük. Alig várom, hogy ők is meglátogassanak majd hamarosan. Idő közben belekortyoltam a kávéba, mely még mindig kellemesen meleg volt.

Egy részem maradni akart itt New York –ban, a másik részem viszont vágyott a meleg, homokos, tengerpartra LA –be, vissza a barátnőimhez, a munkához. Mindig is ilyen voltam; sosem tudtam egy könnyen dönteni a dolgok között, kivéve, ha azt a valamit nagyon akartam. Ha lehetett, akkor természetesen azt a dolgot választottam. Egy fajta bizonytalanság is ez, mivel nem tudok két dolog közt dönteni. Ezt sosem szerettem magamban. Talán kívülről a nagyvilágnak, egy magabiztos, híres, szép, gazdag modell lány vagyok, de ez az énem is kimerül néha, és kell neki a pihenés. És általában, ha itthon vagyok, akkor vonul az az énem pihenőre.
Annyira elmélyedtem a gondolataimban, hogy észre se vettem, hogy kiürült a bögrém. Sóhajtva feltápászkodtam, majd beindultam a házba. Csend honolt még mindenütt, Holly és Alexa még aludtak.
A konyhába mentem és a mosogatóba helyeztem a bögrét, majd kinyitottam a hűtőt és egy tejszeletet kezdtem majszolni reggeli gyanánt.
- Tudod, hogy azzal nem leszel tele és üres gyomorral pedig rémes repülni – jelent meg Alexa háló köntösben, barna, hullámos haja a vállán pihent, fekete keretes szemüvege már rajta volt.
- Nincs étvágyam.
- Ne menj el – ölelt át jó szorosan.
- Én se nagyon szeretnék Alexa, de tudod, hogy muszáj – motyogtam a hajába, aztán cuppanósat nyomtam az arcára.
- Tudom Palm.
- De két hét múlva látjuk egymást – mosolyogtam rá, majd ő is nyomott egy csókot az orcámra.
- Ahogy mondod – kacsintott, majd mellém lépett és kinyitotta a hűtőt. – Most pedig összedobok neked egy normális szendvicset, és te meg fogod enni.

*

Két és fél órával később az első osztályon ülve, fejemet a bőr fejtámlának döntve gondoltam vissza újabb nehéz búcsúzásunkra Hollyval és Alexával. Alexa még csak- csak megérti, hogy muszáj mennem, de Holly még kicsi és nem tudjuk neki elmagyarázni, hogy Palmnak bizony dolgoznia kell menni. Így hát a kicsi könnyes szemekkel, az anyukájához bújva, mackóját szorongatva integetett nekem egészen addig, amíg a taxi ki nem fordult velem együtt az utcából. Persze ilyenkor sose tudok erős maradni, így hát egy –két könnycseppet Alexával együtt én is elmorzsolok. Megszakad a szívem, mikor azt a tündérkét és az unokanővéremet magam mögött kell hagyjam.
Telefonomat keverésre állítottam, hogy a zenék ne egymás után jöjjenek, majd lehunytam a szemeimet. Az alvás jól fog jönni, tekintve, hogy amint megérkeztem, este már lőnek rólam egy fotósorozatot.

*

Hosszú öt óra után aztán landoltam a LAX reptéren, ahol Brian, a testőröm már vált egy ismerős TONKIN táblával. A nyakába vetettem magam, hiszen szoros kapcsolatot ápolunk, és imádom őt. Az autóban felhívtam Alexát, hogy megérkeztem és minden rendben. Beszéltem Hollyval is, aki már elmenetelem után fél órával kacarászott, így természetesen semmi baj nem volt.
- Na, mesélj kislány, milyen volt otthon? – kérdezte Brian, miután leraktam a telefont.
- Mesés, mint mindig Brian. Holly megint annyit nőtt. Annyira jó volt velük otthon lenni.