Complicated • n.h • (Befejezett)

11. Párizs

Niall Horan

Az út nagyon rövid volt, alig egy órát, ha repültünk. Mindketten elaludtunk, Palmer feje a vállamon volt, az én fejemet pedig az ő fejére hajtottam. Kezeink egymáséban, ujjaink összefonódva pihentek a széles kéztartón és csak akkor vettem észre, hogy végig így fogtam a kezét, miután Brian felébresztett, mondván, hogy leszállunk. Próbáltam Palmer övét úgy becsatolni, hogy ne ébresszem fel, de ez sajnos nem jött össze egy kézzel, miközben a fejét a vállamon pihentette.

- Bocsánat virágszálam – simítottam végig a másik kezemmel az arcán, utána pedig kisöpörtem onnan a hajtincseit. – Leszállunk, és beakartalak kötni – suttogtam, ő pedig kábán bólintott, aztán kivette a kezét az enyémből és bekötötte magát. Én is gyorsan bekötöttem magam, majd visszaraktam a kezem, jelezve neki, hogy ő is visszahelyezheti, ha szeretné. Ő pedig nyílván szerette volna, hiszen ujjainkat újra összefonta. Éreztem, hogy engem néz, így felé fordítottam a fejem és szemeimet ráemeltem. Ajkain a világ legédesebb mosolya ült, azt hiszem kezdtem ezt az álmos arcát nagyon megszeretni. Olyan volt, mint egy védtelen, imádnivaló kölyökkutya.

A repülőteret problémamentesen és gyorsan tudtuk elhagyni, ami nagy szerencse volt, hiszen mindketten félig aludtunk még, és ha Brian nem lett volna, aki éberen kivezet az épületből, szerintem csak körbe és körbe járkáltunk volna. Ekkor már egy fekete Mercedes várt ránk, egy öltönyös emberrel, akinek a kezében egy tábla volt, melyen Palmer vezetékneve állt. Átadta a kocsi kulcsokat, aztán mondott valamit franciául, amit én nem értettem, de Palmer látszólag igen, mert egy fáradt mosollyal és egy „Merci" –vel válaszolt a tagnak. Brian berakta a csomagjainkat hátra, miközben mi beültünk az autóba. Palmer rögtön a vállamra hajtotta a fejét, miután bekötötte magát.

- Bocsánat, hogy kispárnának használlak – mondta, miközben elnyomott egy ásítást.

- Nyugodtan használhatsz annak, hidd el, nagyon is örülök neki – suttogtam a hajába, aztán puszit nyomtam oda, mire ő átkarolta a kezemet a karjával, mintha csak magához ölelné azt.

Brian beült a volán mögé, aztán a visszapillantó tükörben hátra pillantott vigyorogva, majd elindította a kocsit.

- Akkor gondolom Palmer lakásához – mondta, miközben beövelte magát.

- Mhm, Palmer Csipkerózsikát játszik – válaszoltam mosolyogva, aztán én is elnyomtam egy ásítást, majd fejemet az ablak felé fordítottam.

Egy órába telt, mire megérkeztünk a belvárosba Palmer lakásához, melynek egyáltalán nem örültem, hiszen Palmert újra fel kellett ébresztenem, és tudom, milyen az, mikor az ember csak ilyen rövidke órákat szundíthat. A jó hír viszont, hogy Palmernek csak holnapután kell mennie, dolgozni, így akár végigaludhatja a napot. Miután Brian segített felvinni a harmadik emeletre a csomagokat, el is ment a közeli szállodába, mi pedig bementünk a lakásba, mely első benyomásra hasonlított a milánóira, utána viszont láttam, hogy ez valamivel nagyobb. Volt egy fa lépcső is, mely az emeletre vezetett. A nappali kicsi volt és egyben volt a konyhában, otthonosan volt berendezve és akaratlanul is elmosolyodtam, hiszen az egész Palmer ízlése után üvöltött.

- Nos, itt lennénk Párizsban – mondta mosolyogva, majd levette a cipőjét és a bőröndjét maga után behúzva beindult a nappaliba. Követtem a példáját, levettem a cipőt, majd utána indultam.

- Nagyon otthonos. Tetszenek ezek a kis lakások – mosolyogtam.

- Értelmetlennek láttam itt is egy házat venni. Mondjuk ez sem olyan kicsi lakás, de rögtön beleszerettem, mikor megláttam – mesélte mosolyogva, majd megállt a lépcső előtt és letolta a bőröndje fogantyúját.