Complicated • n.h • (Befejezett)

44. Csapatos megjelenés

- Itt kell lennie valahol, azt mondta ki jön elém – mondtam, aztán visszaért Brian is így mind elindultunk kifelé.

Niallt még mindig nem láttam sehol, ami miatt kezdtem egyre idegesebb lenni, ráadásul Sara is egyfolytában kérdésekkel bombázott. Végül mikor megpillantottam barna tincseit és az arcán elterülő mosolyt, amivel pillantott rám, egy kicsit megnyugodtam és én is elmosolyodtam.

Elindult felénk az emberek között átvágva, aztán mielőtt még elénk ért volna, Louis le is vált tőlünk és a nyakába vetette magát. Elkuncogtam magam Niall meglepődött arckifejezésén, közben pedig sejtettem, hogy Louis direkt csinálta, hiszen Niall persze először engem akart átölelni és nem őket.

- Louis, ne legyél már ennyire köcsög – nevetett fel Sara.

- Most mi van? Hiányoztál Nialler.

- Én is örülök neked Louis. Mi ez a csapatos megjelenés?

- Londonba akartunk eredetileg repülni, de gondoltuk, hogy beugrunk hozzátok – mondta Liam, aztán amint Louis elengedte Niallt, ő kinyújtotta felém a kezét ezért rögtön át is öleltem.

Nem igazán érdekeltek a többiek, csak szorítottam magamhoz Niallt, miközben élveztem, ahogy elnyel az ölelése. Finom illata és erős szorítása rögtön megnyugtatott, noha egy csomó dolog volt még előttem, amit el kellett neki magyaráznom és fogalmam sem volt, hogy hogyan fogom, miközben itt voltak a srácok és Sara. És akkor még fel kell hívnom Chaset és meg kell beszélnünk egy újabb találkozót, ahol ezúttal már remélhetőleg szembesítjük apát a tetteivel, amiket ügyesen eltitkoltak előlünk.

Az alsó ajkamba haraptam, hogy megakadályozzam a könnyeim előbukkanását és tovább szorítottam magamhoz Niallt, aki eközben a vállam felett beszélgetett a többiekkel. Lehunytam a szemeimet, majd mély levegőt vettem, magamra erőltettem egy mosolyt és elhúzódtam tőle.

- Mehetünk? – kérdezte mosolyogva, kezét az enyémbe csúsztatta és összekulcsolta az ujjainkat.

- Aha – bólintottam mosolyogva, aztán megfogtam a bőröndöm fogantyúját, amit aztán Niall elvett tőlem és elindultunk kifelé. – Hát srácok, ha szóltatok volna, akkor nem ígérkezek el Palmer anyukájának ma vacsorára és helyette én főzök valamit.

- Mi? – kérdeztem döbbenten és azt hittem félre hallottam.

- Ajaj, skacok előre figyeljetek.

- Majd én megyek előre – mondta Brian, aztán beelőzött minket, én pedig kérdőn néztem arra, amerre a többiek is. Rajongók. Hát persze.

Totál összevoltam zavarodva, csak lefelé pillantottam a járdára és minél hamarabb az autóban akartam tudni magunkat. Anyáék várnak minket ma vacsorára? Mégis mikor találkoztak Niallel? És Niall miért nem említette? És most mégis hogyan fogom a saját szüleim előtt tettetni, hogy minden rendben van, és nem tudok semmiről semmit?

Egy örökkévalóságnak tűnt, mire beültünk a kocsiba. A kezeim remegtek, alig tudtam becsatolni az övemet, de ezt Niall szerencsére nem vette észre.

- Meg van mindenki? Mehetünk? – kérdezte hangosan Brian.

- Igen, indulhatsz – válaszolt Niall, aztán felém fordult és rám mosolygott azzal a gyönyörű mosolyával.

A szemei csillogtak, nyelvét kidugta és megnedvesítette az ajkait, ami jobban vonzotta a tekintetemet, mint eddig bármikor. Hiányzott a csókja és az ölelése, rosszul éreztem magam a viselkedésem és a hazugságaim miatt. Azt kívántam, bárcsak ne lennének itt a srácok és Niall se beszélt le volna anyával egy vacsorát.