Complicated • n.h • (Befejezett)

43. Egyedül

És jelenleg, szerettem volna egyedül lenni és nyugodtan átgondolni a dolgokat. Igaz már pár napja, hogy találkoztam Chaseszel, mégis esélytelen volt Niall mellett belemerülnöm a gondolataimba, hiszen rögtön kiszúrta volna, hogy valami nincs rendben.

- Ne csináld ezt baby. Szeretlek, ne makacskodj velem – suttogta, míg a kezét az arcomra csúsztatta és felemelte a fejemet, én a tekintetemet mégis az állán jártattam.

- Nem akarom, hogy velem gyere – mondtam, hangom elcsuklott a végén, ezért gyorsan kikerültem őt és tovább pakoltam a bőröndbe, miközben felfelé pislogtam feltörekvő könnyeim ellen. Összerázkódtam az ajtó csattanására, amit Niall vágott be maga után, mikor kiment a szobából. Tenyeremmel erősen megdörzsöltem az arcomat, nehogy tényleg elbőgjem magam, aztán visszafordultam a szekrényem felé és folytattam a pakolást.

*

A kedvem a béka feneke alatt csücsült és egyáltalán nem akart előbújni és ezért én voltam a felelős, plusz nem is tettem érte semmit, hogy egy kicsit jól érezzem magam.

Niallel félig haragban, félig pedig megbocsájtva váltunk el egymástól, amit aztán mindennél jobban megbántam, mikor felszálltam a gépre és ismétlésre állítottam a This Town -ot a telefonomon. Szörnyen éreztem magam, így mikor leszálltam az első dolgom volt őt hívni.

Szomorúnak tűnt a telefonban, pedig Hollyval volt akkor. Nem is beszéltünk sokat, inkább leraktam a telefont, mert gyülekeztek a könnyeim és nem akartam, hogy hallja a hangomon azt, hogy elérzékenyültem. Na meg Brian is mellettem volt és előtte sem akartam sírni. Noha borzasztó rendesen viselkedett velem, egész út alatt nem kérdezett semmit sem és ezért hálás voltam neki, még ha ezt nem is mutattam felé.

A napok végül hamarabb elteltek, mint számítottam rá, hogy fognak. Mikor dolgoztam, a figyelmem elterelődött Niallről, apáról és anyáról, meg Chaseszről, akinek a társaságát szintén nem kerestem. Nem volt kedvem hallani amint újra meg újra azt ismételgeti, hogy tudja, min megyek keresztül. Mert fogalma sem volt róla.

Hátradőltem a fonott székben, miközben próbáltam újra felvenni a vonalat, hogy miről is beszélgetnek a lányok előttem, de eléggé reménytelen volt minden próbálkozásom. A poharam után nyúltam és ha Josephine nem kapja el, az egészet az ölembe öntöttem volna, csak mert lusta voltam felülni és normálisan érte nyúlni.

- Kösz – sóhajtottam, mikor a kezembe adta. Szám közé vettem a szívószálat és rögtön szívni kezdtem a színes koktélt, ami az üvegben volt.

- Palm, mi lenne, ha mondjuk, egy kicsit leállnál az agyalással és megpróbálnál kikapcsolni?

- Nem agyalok – vágtam rá rögtön.

- Baby, ne nézz hülyének – sóhajtott fel. – Elmondod, mi a baj? – dugta oda a fejét az enyémhez, állát megtámasztotta térdemen, mivel a lábam felvolt húzva magam alá, így a széket tapostam.

- Semmi baj nincs Josie – erőltettem magamra egy mosolyt. – Tényleg. Csak fáradt vagyok.

- Ezt mondtad tegnap is. Meg az előtt is.

- Mert ez az igazság.

- Figyelj Palmer, tudom, hogy mostanában elhanyagoltalak és nagyon keveset lógtunk együtt, de még ugyanolyan jó barátnőd vagyok, és még ugyanúgy ismerlek. Tudom, hogy milyen vagy, mikor valami bánt, szóval hajrá. Segíteni szeretnék, mert engem is elszomorítasz ezzel, hogy csak itt ülsz és üveges tekintettel a távolba meredsz.

- Nem hanyagoltál el, csak sok dolgod volt, ahogyan nekem is – mondtam mosolyogva. – És nem hiszem, hogy tudnál segíteni – pillantottam le a poharamra.