Complicated • n.h • (Befejezett)

33. Mázlista

És ezzel persze semmilyen problémám nem volt, sőt örültem is neki. Imádtam a gondolatát annak, hogy együtt éljünk, ruháink egymás mellett legyenek a szekrényben, a fürdőszobai dolgaink keveredjenek egymáséval és veszekedjen velem azért, mert piszkos zoknit, vagy alsógatyát hagytam a földön.

- Niall, a te lakásod lesz, szóval nem nekem kell döntenem, azt hiszem? – kérdezte egy gyönyörű szép mosollyal az arcán.

- Jó, de a nők általában jobbak az ilyen dolgokban – kezdtem a mellébeszélést. – És amúgy is, azt hittem, a mi lakásunk lesz?

- A miénk? – kérdezett vissza meglepetten, én pedig egy vigyorral az arcomon bólintottam, miközben barna bőrét és kulcscsontját vizslattam, amik kilátszódtak kötött pulóvere alól.

- Mármint, azt gondoltam, hogy...

- Igen – vágta rá és az ajkait rögtön az enyémek ellen nyomta.

- Igen, mi? – kérdeztem suttogva, amint elvált tőlem.

- Igen, hozzád költözöm, te buta – kuncogott fel. – Vagyis összeköltözünk.

- Akkor megbeszéltük. Felhívod azt a szimpatikus ingatlanos férfit? És visszamegyünk az apartmanhoz?

- Igen, felhívom – kuncogott fel és újra megcsókolt, aztán végül kedvesen visszautasítottuk az ingatlanost és elköszöntünk tőle.

- Na, melyik a befutó? – kérdezte Brian, amint hátrafordult az ülésében.

- Az első – válaszoltam vigyorogva.

- Felhívom a fickót, aztán ha azt mondja, menjünk oda, akkor elviszel?

- Persze – bólintott Brian, míg visszafordult előre. – Fánkot? – nyújtotta hátra a dobozt, amiben jó pár színes cukormázas fánk lapult.

- Ugh, köszi – vettem el egy mosolygós fánkot, míg Palmer csak megrázta a fejét, aztán már bele is szólt a telefonjába.

Hallgattam a szófoszlányokat, míg a fánkomon nyammogtam, végül Palmer lerakta a telefont és megkérte Briant, hogy induljunk oda vissza. Palmer harapott egyet a fánkomból, aztán hátra dőlt és felém fordította a fejét vigyorogva.

- Mi az? – kérdeztem, míg ő csak a hüvelykujjával letörölt a szám sarkából pár morzsát.

- Ha aláírtuk a szerződést, akkor akár mehetnénk vásárolni is, nem?

- Tudom, hogy ezt vártad a legjobban – válaszoltam, míg lenyaltam az ujjamról a csokit.

- Nem igaz – nevetett fel.

- De igen, mehetünk – bólintottam mosolyogva.

- Ah, ez az! A gitárodat majd felrakhatjuk a nappaliban úgy a falra, mint Londonban nálad, kérlek? Az annyira jól néz ki.

- Persze – bólintottam. – Akarok egy olyan kényelmes fotelt a nappaliba, mint nálad van, LA –ben.

- Megbeszéltük – vigyorgott.

- Ah, az a fotel egy kész főnyeremény, igaz? – szólalt fel Brian.

- A múltkor több órát aludtam benne – válaszoltam neki vigyorogva.

- És Ladynek is vehetnénk egy kutyaágyat a nappaliba, nem? Csak mert, ha többet leszünk itt, mint LA –ben, akkor őt is ideköltöztetnénk.

- Igen, persze, ha ezt szeretnéd.

- Oké – bólintott, miközben a tekintetét továbbra is lent tartotta a telefonján. – Oh, te jó ég, tudják, hogy lakásokat néztünk – nyújtotta felém a készüléket.