A Vasember egy korai vázlata ihlette – amit pár hete találtam Fandom Wikiben. Remélem, tetszik ❤️❤️❤️
T/N = te neved
V/N = vezetékneved
– Tony! A fenébe is! Könyörgöm, hidd már el! – fakadtam ki, egy kissé dühösen. – A saját fülemmel hallottam, amikor a kávédat akartam odaadni neked! Azt hittem a reaktornál leszel, ezért odamentem, és hallottam, ahogy apád beszél a tudósokkal! – hadartam, és elképesztően tehetetlennek éreztem magamat.
– T/N, értem én, hogy utálod apámat, de már fél lábbal a sírban van! Hogy lenne képes ilyenekre 93 évesen?!
– Honnan tudjam?! A te apád! Tudod mit? Holnap bebizonyítom neked. Nem azért, hogy igazam legyen, hanem hogy téged óvjalak. Ó, és ma nélkülem alszol – szedtem össze a holmijaimat, majd azokkal a kezemben viharzottam ki a szobából.
A nappaliban lepakoltam a párnámat, a takarómat és a pizsamámat a kanapéra, majd durcázva ültem le.
Nem konkrétan Tonyra haragudtam. Azért voltam mérges, mert nem hiszi el, amit láttam és hallottam a Stark Industriesnál. Tony nem olyan rég elkezdett építeni egy páncélt, miután hazakerült, és az apja – valószínűleg a múlthéten, amikor itt járt – megszerezte a tervrajzokat meg a fájlokat, és azt tervezi, hogy fegyverként eladja, mint a többi gyártmányukat.
Most pedig próbáltam figyelmeztetni Tonyt, de nem hiszi el, pedig nincs a legjobb kapcsolata az apjával.
Ki kellett tervelnem valamit holnapra. Valami kivitelezhető, és tökéletes tervet, ugyanis betörni Howard Stark irodájába nem kis meló, ráadásul ha elkapnak, nekem annyi. Nem akarnám Tonyt épp ilyen helyzetben magára hagyni.
A nap további részében nem igazán beszéltem a milliárdossal. Este csendben megvacsiztunk, aztán ő órákig a műhelyében volt.
Mire hajlandó volt feljönni, addigra én már megfürödtem, és a kanapén fekve betakarózva néztem a tévét.
– Jó éjt! – mondta halkan.
– Jó éjt! – intettem szomorkásan.
Time skip, mert Bucky szinte szívességet tett a világnak Howard megölésével ¯\_(ツ)_/¯
Másnap Tony éppen a műhelyben ügyködött, mikor én a Stark Industriesba indulás előtt elköszöntem tőle.
Amikor beléptem, épp valami rockzene szólt, eléggé hangosan.
– J.A.R.V.I.S, kérlek vedd lejjebb! – szólaltam meg, mire a zene lehalkult, Tony pedig érdeklődve nézett körbe, majd megpillantott engem. – Be kell mennem a céghez. Ha a forgalommal se lesz baj, kábé egy óra is hazaérek – mondtam halkan.
– Oké – motyogta, majd sóhajtva mentem oda hozzá.
– Tudom, most még haragszol, de remélem hamar megérted, hogy ezt érted csinálom – hajoltam az arcához, és egy puszit adtam rá. – Majd jövök.
Nagyjából fél óra volt, mire beértem a Stark Industrieshoz. Igyekeztem természetesen viselkedni, menet közben intettem a dolgozóknak, miközben a másik kezemben ott lapult a pendrive, amire készültem átrakni az ellopott mappákat és fájlokat.
Szerencsére az öreg Stark irodájához is van hozzáférésem, így a kártyámat csak az ajtó melletti érzékelőhöz kellett érintenem, és már ki is tudtam nyitni az ajtót. Leültem az asztalhoz, és mivel Tonynak hála tudtam a jelszót, gyorsan bepötyögtem, a pendrive-ot a kis lyukba tettem, és elkezdtem felkutatni a nem ideillő dokumentumokat.
Amiket megtaláltam, rögtön átmásolás után töröltem is. Nem hagyhattam, hogy az öreg Stark befejezze, amit elkezdett, hacsak nem nyomtatta már ki a tervrajzokat.
Hamarosan kész voltam az átmásolással, és a törléssel, már a gépet kapcsoltam volna ki, amikor nyílt az ajtó, és az öreg Stark bicegett be, egy botra támaszkodva. Nem hiába, már eléggé a végét járta.
– Miss V/N? Mit keres itt? – kérdezte meglepődve.
– Ó, ööö... sajnálom, de Tony ma nem igazán érzi jól magát, ezért kérte, hogy jöjjek be, és másoljak le neki néhány fájlt, ami nincs rajta az otthoni gépén. De épp kész lettem, már megyek is – pattantam fel. – Legyen szép napja.
A lehető leggyorsabban kisiettem az irodából. Igyekeztem kapkodni a lábaimat, hogy még azelőtt kiérjek az épületből, hogy az öregnek feltűnne a mappák hiánya.
Time skip, mert Tony egyik kedvenc eseménye április elseje, és a többiek agyára megy...
Kicsit több, mint fél óra múlva már a műhelybe vezető lépcsőn siettem le, ütöttem be a kódot, és szinte berontottam a helyiségbe.
– T/N, miért rohansz ennyire? – kapta fel a fejét Tony.
– Itt a bizonyíték – mutattam fel a pendrive-ot. – Kérlek, nézz bele!
– Ha megteszem, békén hagysz ezzel, és visszajössz a szobánkba? Nem szeretek egyedül aludni.
– Persze. Ígérem – pusziltam meg a száját.
Tony leült a két monitoros géphez, mire én az ölében foglaltam helyet. Behelyezte a pendrive-ot, egyesével megnyitogatott mindent, majd mikor a gépe egy kész káosznak nézett ki, csak meredt maga elé pislogás nélkül, és könnyes szemmel rázta a fejét.
– Ne. Ne. Ne! Ne! Ne! – kiabálta a végére.
– Tony, édesem...
– Nem hiszem el. A saját apám. Úgy sajnálom – sírta, miközben szorosan magához ölelt. – Ne-nem hittem neked. Sa-sajnálom!
– Csss, semmi baj, Tony – simogattam a haját. – Én mindig szeretni foglak, és küzdeni fogok azért, hogy mindig együtt lehessünk. Mellesleg letöröltem a gépéről mindent. Ha nem nyomtatta ki a terveket, nincs semmije.
– Nem akarok többet akárcsak a cég közelébe menni. Nem lennék képes... azok után, hogy apám becsapott és meglopott.
– Semmi baj. Tony, én mindig itt leszek melletted, és teszek arról, hogy jól dönts. Ígérem neked – pusziltam meg a halántékát.