Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

✴️Bucky #20✴️Parental Oneshot

Avengers x Riverdale crossover. A harmadik évad vége tájt játszódik, és lehet, hogy nem teljesen úgy történnek a dolgok, mint a soriban, de ott még pont nem járok ❤️

T/N = te neved

Nem tudnám megmondani, milyen sokat rohantam. Valahol a Central Park közelében lehettem, mert láttam egy csomó fát. Viszont ez azt is jelentette, hogy a vasútállomástól igen messze kerültem, és ez másodfokú égési sérülést szenvedett talpakon kész csoda.

Hiába tudtam volna zokogni a fájdalomtól, nem álltam meg. Nem állhattam meg, mert megtalálnak, és visszavisznek, Riverdale-be, akkor pedig ezer százalék, hogy meghalok egy szekta vezető kezei által.

Azonban már rettenetesen el voltam fáradva, utoljára fél úton Riverdale és New York közt ettem, és a vizem is réges-rég elfogyott. Annyira kimerültem, hogy egyszer csak megbotlottam, és hasra estem a széles, poros járdán. Többen is elhaladtak mellettem, de senki nem állt meg segíteni. Aztán.

– Te jó ég! Minden rendben? – guggolt le hozzám egy férfi, vállig érő barna hajjal. Óvatosan feültetett úgy, hogy a mellettünk lévő épületnek támasszam a hátam. – Mi történt veled?

Nem tűnt veszélyes személynek, de hirtelen annyira megrémültem, hogy egyre szaporábban vettem a levegőt.

– Kérlek ne bánts! Engedj elmenni! Kérlek! Meg fognak találni, és visszavisznek oda! Felvágnak és kiveszik a szerveimet – zokogtam, és közben kézzel-lábbal kapálóztam.

– Hé-hé! Nyugi, nem foglak bántani – fogta meg hűvös bal kezével a csuklóimat, amiket próblátam elrántani, de csak még nagyobb fájdalmat okoztam magamnak.

– Ne! Kérlek! Ők is ezt mondták! – kapkodtam a levegőt.

– Csss! Semmi baj. Segítek megnyugodni, de figyelj rám, kérlek! Mély levegő, és kifúj – mondta, miközben megmutatta, hogy csináljam, és a második próbálkozásakor sikerült utánoznom. – Remek. Még egyszer! Mély levegő, és kifúj. Így ni! Ügyes vagy.

Pár mély levegővétellel később a tüdőm rendesen működött, már csak a könnyeim patakzottak az arcomon.

– Hogy hívnak? – kérdezte kedvesen, és a csuklóimat is elengedte. Ekkor meg is pillantotta a szíjak okozta véraláfutásos nyomokat, de nem szólt semmit.

– T-T/N – mondtam, kicsit akadozva.

– Én Bucky Barnes vagyok. Lehet hallottál már rólam.

– Igen. Mikor a szüleim még normálisak voltak, jártunk Washingtonban az Amerika Kapitány kiállításon.

– Honnan jöttél el? Hol akartak bántani téged?

– A... a Farm... Nem mehetek vissza oda. Kérlek ne hagyd!

– Nem hagyom. Hol laksz? Még nem hallottam erről a Farmról.

– Ri-Riverdale-ben. Kevesebb száz kilométerre innen.

– Jól van. Most elmondom, hogy csináljuk. Elviszlek a toronyba, hogy gyógyulgass egy kicsit, aztán ha jobban vagy, el kell mondanod mindent, hogy segíthessünk. Meg majd, ha van olyan valaki, akiben megbízol, felhívom. Rendben?

Csendesen bólogattam, majd felállt, és óvatosan felsegített, de a lábaim összecsuklottak alattam, és ha nem fogja karjaimat, elestem volna.

– Akkor viszlek – vont vállat, majd menyasszony pózba a karjaiba kapott, és mivel a fém karjával tartotta a hátam, könnyedén cirógatni tudta az enyhén duzzadt csuklómat. – Nyugodtan pihenj! Eltart pár percig, amíg odaérünk.