Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

▪️Robert Downey Jr. #2▪️🎆

Köszönöm az ötletet, fanni_29 ❤️❤️
⚠️Ismételten szééép nagy a korkülönbség!

T/N = te neved

Lassan itt az egyik, általam legutáltabb ünnep. A szilveszter. A lényegét nem is igazán értem. Mindenki lerészegedik és tűzijátékoznak.

A barátaim meg minden évben házibulit rendeznek, és mindig elrángatnak oda, ráadásul valamit nekem kell megvennem.

Most is pont ez volt a helyzet. A hidegtől kipirulva, morgolódva léptem be a boltba, majd miután a sapkámat a magamhoz vett kosárba téve indultam, el a listán lévő dolgokat összeszedni.

Éppen a rágcsálnivalók közt válogattam, és mikor megtaláltam a megfelelő chipset, a kosárba tettem, mentem volna tovább, mikor valaki belém ütközött, és mivel vizes volt a cipőm talpam, elcsúsztam a bolt járólapján.

– Te jó ég! Nagyon sajnálom! – mondta a férfi. Na remek... Mindenesetre undok nem lehet, ha bocsánatot kért.

– Semmi baj. Megesik az ilyen – mosolyodtam el, még mindig nem nézve az illetőre. Miután visszatettem a kiszóródott dolgokat a kosárból, kinyújtotta felém a kezét, hogy felsegítsen. Ekkor pillantottam fel rá először. Pislogás nélkül nagy szemeket meresztve néztem, ugyanis nem más ajánlotta fel a segítségét, mint Robert Downey Junior.

– Elüldögélsz még ott, vagy esetleg fel is állsz? – kérdezte viccelődve, mire én gyorsan megráztam a fejem, és elfogadtam a kinyújtott kezét, így a következő pillanatban már ismét a két lábamon álltam.

– Köszönöm – motyogtam a hajamat piszkálgatva.

– Nincs mit. Amúgy, szerintem a telefonodat se hagyd a padlón – jegyezte meg, majd lehajolt a folyamatosan világító készülékemért, amelyen láttam, hogy a barátaim folyamatosan üzenetekkel bombáztak. – Tessék – nyújtotta át vigyorogva a telefonom. – Nem rám tartozik meg semmi ilyesmi, de véletlen megláttam az üzenetek közt, hogy valami buliba készülsz.

– Igen – forgattam a szemem. – Ha rajtam múlna – mutattam a kosár tartalmára –, ezt mind én enném meg ma este. Semmi kedvem az egyre csak részegedő barátaimat bébicsőszködni. – Csak ekkor vettem észre, mit össze nem hordok, de ő egyre csak vigyorgott. – Úristen! Sajnálom. Nem akartalak untatni, csak... inkább befogom.

– Egyáltalán nem untattál. Imádom, mikor a rajongók elkezdenek mindenfélét összehordani. Aranyos. – Erre persze elvörösödtem, az ő vigyora pedig egyre szélesebb lett.

– Akkor azt hiszem, megyek is – motyogtam, és elindultam, de ő elkapta a karomat.

– Mi lenne, ha meghívnálak a házibulinál egy kicsit normálisabb szilveszterezésre?

– Legyek egy majd' harminc évvel idősebb kőgazdag pasi plusz egy fője egy olyan bulin, ahol valószínűleg a kedvenc színészeim is jelen lesznek? Konkrétan bárki lehetnél, akkor is igent modanék – nevettem. – De ez a meghívás komoly?

– Persze – nevette el magát ő is. – Na várj, nem gondoltam volna, hogy ennyivel idősebb vagyok.

– Ezzel most vagy engem akarsz megsérteni, vagy magadat megnyugtatni.

– Nem sértegetni akarlak, nyugi. Akkor? Áll az este?

– Persze.

Time skip, mert Rhodey néha Tiny Starknak nevezi Tonyt...

Miután Roberttel lebeszéltük a találkát, számot cseréltünk. Azt hittem, ott helyben elájulok.

Persze a barátaim ki voltak akadva, amiért lemondtam a bulit, de persze azt nem árultam el, kivel lesz ehelyett programom. Erről jobb, ha egyelőre nem tudnak.

Ahogy hazaértem, szinte rögtön készülődni kezdtem. Semmit nem tudtam arról, hogy mennyire lesz elegáns a buli, de úgy voltam, hogy mégis csak szilveszter lesz. Találtam olyan összeállítást, ami talán jó lesz az estére. Feltettem még egy kis sminket, és kész is lettem.

Valamikor este hat körül Robert megérkezett hozzám.

– Ejha! Kitettél magadért – vigyorgott. – Nagyon csinos vagy.

– Köszi. Te se nézel ki rosszul – mosolyodtam el.

– Mehetünk?

– Persze.