Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🏹Clint #3🏹

Itt Ultron nem "született meg", de az ikrek már a Bosszúállókhoz tartoznak.

T/N = te neved
L/N = lányotok neve

Clint sajnos elment egy utolsó bevetésre a Bosszúállókkal. Ezzel alapjáraton nincs baj, elvégre ezután otthon lenne velem. Csak... a terhesség vége felé járok, és zavar, hogy Clint nincs velem.

Két társaságom van. Wanda és Pietro. Drága Sólyomszem rávett(nem kellett sokáig győzködni), hogy az ikrek hadd lakjanak nálunk. Igazából örülök neki. Mindketten nagyon aranyosak és sokat segítenek.

Az a problémám, hogy csak ők ketten vannak itt velem. Félek, hogy pont akkor indulna be a szülés, amikor Clint még odavan.

– T/N, minden rendben? – tudakolta félve Wanda egy őszi délután.

– Nyugi, jól vagyok. Miből gondoltad, hogy nem?

– Nem tudom. Olyan sokáig nem szólaltál meg, hogy megijedtem, valami baj van.

– Nem, dehogy. Csak... annyira félek, hogy Clint nem ér haza időben – motyogtam.

– Bízz benne! Ha pedig véletlen tényleg úgy történik, ahogy mondod, majd megoldjuk valahogy – ölelt meg.

– Pontosan, ahogy mondja! – hallottam Pietro hangját a konyha felől. Kibontakoztam Wanda öleléséből, hogy rápillanthassak a szélvészre. Épp az én elrejtett nasimat dézsmálta.

– Haló! Pietro! Megmondtam, hogy az ott az enyém. Már csak néhány nap, és újra rászabadulhatok.

– Bocsi – vigyorodott el, majd gyorsan kiürítette a zacskó tartalmát. Csak mosolyogva csóváltam a fejem, és visszafordultam a könyvemhez, közben a pocakomat simogattam.

Time skip, mert Clint a többiek után kémkedik a szellőzőben...

Már beesteled, és készültem felmenni, aludni, de a konyhában még gyorsan ittam egy pohár vizet. Ezután indultam volna fel, de hirtelen megfájdult a hasam.

– Wanda, Pietro! Van egy kis baj! – szóltam a nappaliban ülőknek ijedten.

– Mi történt? – pattant fel Wanda.

– Jön a kicsi. És fogalmam sincs, hogy jutunk be a kórházba.

– Mi lenne, ha mentőt hívnánk? – kapta fel a telefonját Wanda.

– Az nem jó.

– Akkor majd én vezetek – ajánlkozott Pietro.

– De nem is tudod, hogy kell!

– Valakinek muszáj lesz. Egyébként... Clint tanítgat vezetni. Az alapok mennek. Gyere!

– Oké. Pietro, mivel gyors vagy, kérlek menj fel a szobámba a táskáért.

– Máris.

– Wanda, félek – fordultam a lányhoz.

– Nem lesz baj. Majd... Bemegyek én veled. Pietro addig megpróbálja elérni a Clintet, vagy a többieket, rendben? Gyere – fogta meg a kezem és elindultunk az ajtó felé. Pietro pont akkor ért le a lépcsőn, beelőzött minket, és mire nehézkesen kiértünk, ő már beindította a kocsit.

Út közben egyre sűrűbben jöttek a fájások, én pedig rettegtem. Nem mintha nem bíztam volna az ikrekben de mégis jobban örültem volna, ha Clint van velem.

Elég gyorsan beértünk, és amíg Pietro kint maradt a kocsiban, hogy elkezdje hívogatni a csapat tagjait, mi Wandával besiettünk a kórházba.

Time skip, mert Clint összes gyereke íjászkodni akar, amin Laura folyton kiakad...

Már hajnalodott, amikor a kis L/N végre megszületett, és attól tartottam, hogy közben eltörtem szegény Wanda kezét.

Amikor végre átvittek engem és a picit egy szobába, Pietro is bejött hozzánk.

– Jaj, de kis pici! – gyönyörködött az újdonsült kishúgában.

– Szerintem ti is ilyenek voltatok – mosolyogtam. – Tényleg, sikerült elérned valakit?

– Igen. Clint siet, ahogy tud.

– Köszi – sóhajtottam megkönnyebbülten. Letettem L/N-t a kiságyba, kényelembe helyeztem magam, és beszélgettem az ikrekkel, de elég hamar elnyomott az álom.

Bár, gyanítom, hogy nem aludtam mélyen, mert legközelebb fel is ébredtem egy kopogásra. Amit rögtön észre vettem, azok az ikrek voltak, aki az ágy szélére hajtott fejjel aludtak.

Elmosolyodtam, és ami utána jött, még jobban felvidított. Nyílt az ajtó, és Clint lépett be rajta, kezében egy plüsscicával.

– Sziasztok – köszönt halkan, amikor meglátta, hogy az ikrek alszanak, L/N pedig mocorog.

– Szia.

– Sajnálom, hogy nem voltam itt.

– Semmi baj. Nem tehetsz róla. De biztos vagyok benne, hogy a következőnél már itt leszel.

– Igen. Szerencsére ez volt az utolsó bevetésem. Minden rendben volt?

– Igen. Képzeld, Pietro hozott be.

– Haragszol, amiért tanítom vezetni?

– Dehogy. Egyébként nagyon ügyesek voltak. Felnőtt módjára viselkedtek. Szeretnéd kézbe venni L/N-t? – kérdeztem mosolyogva.

– Még szép – vigyorodott el, odament a kiságyhoz és miután letette az újszülött lányunk mellé az ajándékot, óvatosan kézbe vette a picit. – Szervusz, kincsem, apu vagyok. Sajnálom, hogy elkéstem, de most már itt vagyok, és nem megyek sehová. Anyával és a testvéreiddel nagyon vártunk ám.

– Öröm nézni titeket – mosolyogtam.

– Ahogy látom, éhes a kishölgy – nyújtotta át nekem L/N-t.

– Először szerintem keltsd fel az ikreket, és menjetek haza pihenni, rendben?

– Persze. Hahó, Wanda, Pietro, ébresztő! – rázogatta a vállukat, mire ők rögtön felébredtek.

– Clint! – ölelték meg, én pedig mosolyogva néztem a jelenetet.

– Figyeljetek, szerintem most menjünk haza, hogy mindenki kipihenhesse magát, aztán még ma bejövünk, rendben? – Az ikrek bólogattak, aztán elköszöntek tőlünk, és néhány perc múlva ketten maradtunk L/N-val/vel.

– Szép kis családba csöppentél – nyomtam egy puszit a kislányom homlokára.