Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🔮Dr. Strange #4🔮

fanni_29 kérésére 💞❤️💗

T/N = te neved

2015.
Tudom, hogy a HYDRA milyen borzasztó dolgokat tett és tesz a mai napig, de... képtelen voltam megszabadulni tőlük. Nem azért, mert nem akartam hanem mert fenyegettek. Ha kiszállok, megkeresnek, és megölnek.

Ma hirtelen megtámadták a bázist, ahol raboskodtam. Mivel nagy volt a fejetlenség, ki tudtam lopakodni a cellámból. Nagyon féltem, mert nem akartam, hogy bárki is észre vegyen.

Ahogy kijutottam az épületből, elrejtőztem a közeli fenyőerdő szélén. Onnan figyeltem az eseményeket. A Bosszúállók támadták meg a bázist. Igaz, hogy ők a jók, de féltem tőlük is. Azonban, bár nem álltak vesztésre, úgy éreztem, be kell segítenem.

– Álom zárja le a szemem Álmok Ura, szárnyalj velem! Dermesztő kard, tüzes átok A gonoszgára rátalálok! Rögös úton jár a lélek A bosszúért visszatérek! Isteneknek teste roppan Az erőtől, ami bennem van! – motyogtam, és a derült égből hatalmas villám csapott le a harcmező közepére, és bár a Bosszúállók is ott voltak, őket nem érte.

Azonban feltehetőleg nem ezt a varázslatot kellett volna használnom, mert valamelyik ügynök felismerte, és a veszte előtt még felém lőtt, a töltény pedig a combomat találta el.

Fájdalmamban felkiáltottam, de ezt senki nem hallotta. Mielőtt még többen rám lőttek volna, igyekeztem minél bentebb vánszorogni az erdőbe.

Egyszer csak, felbuktam egy fa kiálló gyökerében és hasra estem. Még jobban belenyilalt a fájdalom a combomba, így esélyem se volt felkelni. Jobb híján a hátamra fordultam, és vártam a halálomat, mert tudtam, nem is reménykedhetek abban, hogy túléljem.

Ekkor futó léptek hangját hallottam.

– Srácok, azt hiszem megtaláltam a lányt – mondta az idegen. –, és úgy tűnik, orvosi ellátásra lenne szüksége.

Óvatosan próbáltam felülni, úgy, hogy a fának támasztom a hátam.

– Hé-hé! Óvatosan – mosolygott rám a férfi fura, kék öltözékben.

– Kérlek ne bánts! – hátráltam.

– Ne félj! Azért jöttünk, hogy segítsünk rajtad. Nem kell többet visszamenned a HYDRA-hoz. Velünk élhetsz, és nem engedjük, hogy bántsanak.

– Tényleg?

– Tényleg. Gyere – állt fel, majd óvatosan a karjába vett és elindult velem kifelé az erdőből. – Egyébként elképesztő volt, amit ott műveltél. Hiába voltunk a közvetlen közelben, nem csapott belénk a villám.

– Igen, mert ez csak rossz embereken hat.

Hamarosan odaértünk a többi Bosszúállóhoz, és a repülőjükön el lett látva a lőtt sebem, közben mindenki bemutatkozott, és igazából nagyon megértőek voltak, amikor egy szót se szóltam, kivéve a nevemet.

Miután rendbe tették a lábam, a Kapitány mellé húzódtam és az ő vállát használtam párnának.

Time skip, mert Stephen titokban fél a köpenye nélkül lenni...

2016.

Már jó egy éve lakok a Bosszúállókkal, és igazából egy új családra leltem bennük. Igaz, néha alaposan össze tudunk kapni, de melyik családban nincsenek viták?

Nem olyan rég járt nálunk egy Stephen Strange nevű férfi, fura ruhákban, különös mágiával.

Eléggé tartózkodtam tőle és öntudattal rendelkező köpenyétől, hiába tűnt rendes arcnak, ráadásul még varázsolni is tud. Igaz, nem úgy mint én. Az ő ereje sokkalta bonyolultabb.

Délelőtt fáradtan botladoztam le a nappaliba, és majdnem leestem az utolsó két lépcsőfokon, amikor megláttam, hogy a helyiségben egyedül a doktor tartózkodik ott, és... az egyik varázskönyvemet lapozgatta.

– Öhm... A többiek? – kérdeztem halkan, de ő meghallotta és felém fordult.

– Valaki az edzőteremben van, és néhányan elmentek bevásárolni.

– Ó. Az ott az én könyvem?

– Igen. Nem is tudtam, hogy boszorkány vagy.

– Nem nagyon beszélek róla. Vagyis... csak azoknak, akikben megbízok. Mármint... nem mintha nem bíznék benned, csak... nem annyira. Kicsit félek megbízni az emberekben.

– Persze, semmi baj – mosolygott rám.

Ezután egyre többet beszéltünk Stephennel, és miután teljesen megbíztam benne, sokat gyakorolt velem a szentélyben.

Ma is odamentem, annak ellenére is, hogy kicsit megfáztam. Stephen pontban délelőtt tízkor megnyitott egy portált, amin keresztül átjuthattam hozzá.

– Szia! Vagyis sziasztok! – köszöntem neki és a köpenyének.

– Szia, T/N! Minden rendben van? Kicsit...

– Rosszul nézek ki? Tudom. Elkaphattam valami nyavalyát.

– Akkor miért nem maradtál otthon?

– Mert szeretnék minél hamarabb fejlődni. Nem akarok több embert bántani. Elég, hogy a HYDRA kényszerített ilyenekre.

– Jól van, akkor mi lenne, ha ugyanúgy itt töltenéd a napot, csak most pihensz?

– De annyira nem is vagyok beteg.

– Lehet, de az ilyet jobb még csírájában elfojtani. Higgy nekem, orvos vagyok.

– Jó-jó! Értem én – sóhajtottam.

– Gyere, a nappaliban ég a tűz a kandallóban, és a kanapé még kényelmes is – intett, hogy kövessem.

A nappaliban lefeküdtem a kanapéra, és hirtelen Stephen köpenyje rám ereszkedett, és takaró módjára bebugyolált.

– Mindjárt jövök, csinálok neked teát, rendben?

– Köszönöm – mosolyogtam rá.