Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

🐜Scott #5🐜 Highschool AU

T/N = te neved

Amikor vége lett a sulinak, nem rögtön hazafelé indultam, mint mindenki más, hanem az iskola udvar eldugottabb részébe, egy tölgyfához.

Mindennap idejövök. Felmászok a fára egy kis odúhoz, amiben egy mókus család lakik. Tavaly láttam meg az egyik édes kis állatkát, aztán szépen lassan magamhoz édesgettem, és közel engedett magához a többi is. Azóta pedig mindig felmászok a fára zsebemben néhány földről felszedett makk-kal, vagy épp egy marék száraz levéllel, amit a kis fészkükbe tehetnek.

Ma is így tettem. A fa tövében találtam lepotyogott makkot, zsebre tettem, majd mászni kezdtem. Amint megérkeztem, leültem a vastag ágra, majd odapakolásztam a terméseket, és a mókusok szépen előjöttek a kis odújukból. Már azt is hagyják, hogy simizzem őket.

Miután ezzel megvoltam, le akartam mászni, de megcsúsztam és leestem. Összeszorított szemmel vártam, hogy becsapódjak, de valami egész puhára estem. Vagyis valakire, mert a következő pillanatban felmordult.

A könyökömet fájlalva ültem fel, és megláttam kire is estem rá. Scott Langre, akibe történetesen nem is kicsit belezúgtam.

– Ó, te jó ég! Annyira sajnálom! Megsérültél? – hadartam.

– Semmi bajom. Jól vagyok – ült fel ő is. – Mióta potyognak a szép lányok az égből? – kérdezte, mire elpirultam.

– Arról a fáról estem le – mutattam a tölgyre.

– Mit kerestél ott? – nevetett.

– Vannak fent mókusok. Tavaly sikerült úgymond megszelídítenem őket, és szoktam nekik ennivalót vinni.

– Ez aranyos. Te T/N vagy, ugye?

– I-ismersz engem? – csodálkoztam elkerekedett szemekkel.

– Persze. Előttem ülsz törin, igaz?

– Igen...

– De miért csodálkoztál, hogy tudom, ki vagy?

– Mert nekem nincs olyan sok barátom, mint neked. Sőt... nincsenek barátaim. Mindig kibeszélnek, amiért ilyen természetbarát vagyok. Hetekig kinevettek, mikor tavaly ősszel rávettem a gondnokot, hogy ne vigye el az avar kupacot, mert sünik laknak ott.

– Tényleg? Ez aranyos – mosolygott rám, mire az én ajkaim is felfelé kunkorodtak.

– Köszönöm.

– T/N, te ugye az állatmenhelyen önkénteskedsz, ugye?

– Igen. Miért?

– Segítesz nekem, hogy mehessek én is? Tudod, az érettségi miatt.

– Persze. Épp odakészültem. Ha gondolod, eljöhetsz velem – mosolyogtam, majd felkeltem a földről és Scott is így tett. – Na, gyere.