Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

💙Pietro #9💙

Ez eredetileg egy Peter Parker fejezetnek készült, de köszönhetően Agatha Harknessnek és az elviselhetetlen Higanyszálának, Pietro függő lettem, így...

Ismételten Fate: Winx saga crossover, csak itt a főszereplőnk egy földtündér, és eme rész a sorozat utolsó epizódja után játszódik ❤️ Peter kivételesen nincs a sztoriban és az ikrek Manhattanben járnak suliba.

T/N = te neved
Sz/Sz = szem szín

Miután a Perzselteket legyőzték, kaptunk egy szabad hétvégét, hogy hazamehessünk a családhoz. Azonban a szüleim kivettek az Alfeából, miután megtudták, történt egy elég meghökkentő változás a tanári karban. Rosalind ismét igazgató lett, és Silvát letartóztatták, a helyére pedig a már rég halottnak hitt Eraklioni Andreas került...

A szüleim egyszerű emberek, és valahol a felmenőim közt volt tündér, ezért járhattam az Alfeába arra a kis időre, és mikor az iskola történetéről szóló könyvben olvastak Rosalindról, jobbnak látták, ha már nem járok oda.

Eredetileg Angliában éltünk egy kicsi város szélén, zöld mezővel körül véve, ahol bármikor gyakorolhattam az erőmet. Aztán elköltöztünk Manhattanbe néhány nappal ezelőtt, ahol csak nagy, magas épületek vannak.

Ezért, jobb ötletem nem lévén a szobámat pakoltam tele cserepes növényekkel és azokon gyakoroltam.

Eljött a hétfő, az első napom a suliban. Rettenetesen izgultam, még annak ellenére is, hogy azt a pár Alfeában töltött hetet leszámítva jártam már rendes gimiben. De ez itt Amerika, vagyis a suli sokkal másabb, mint az eddigiek, ahová jártam.

Bár nem volt olyan vészes, mint gondoltam. Az órák olyanok voltak, mint otthon, talán egy kicsit izgalmasabbak.

Szünetekben nem mertem odamenni senkihez, így még azt az időt is egyedül töltöttem. Irodalom előtt a teremben ücsörögtem, és feltűnt, mennyire szárazak a cserepes növénykék. Elővettem a vizemet a táskából és nekiláttam megöntözni őket.

– Ez szerintem nem a te dolgod lenne – hallottam meg a hátam mögül egy akcentussal teli hangot.

Ijedten fordultam meg, és egy szőke, majdnem fehér hajú, sportos ruhába öltözött fiúval találtam szemben magam.

– Tu-tudom – vörösödtem el –, csak szegény növények olyan szárazak. Gondoltam hátha jót tenne nekik.

– Szóval te ilyen természetbarát vagy?

– Mondhatjuk úgy is. A nevem T/N.

– Az új lány, igaz? Pietro Maximoff vagyok.

– Azt hiszem láttalak matekon – mosolyodtam el. – Tényleg, te régóta itt laksz, ugye?

– Mondhatni. Miért?

– Nem tudod hol van egy nagy park? Bár kicsivel is beérem.

– Itt van nem olyan messze a Central Park.

– Elmondanád merre kell menni? Otthon, Angliában egy mező mellett éltünk, itt meg csak hatalmas épületek vannak.

– Nem kételkedek a képességeidben, Printsessa, de itt elég könnyű egyedül eltévedni – húzta el a száját Pietro.

– Ó... a szüleim meg sokáig dolgoznak. Azért köszi – szontyolodtam el, és inkább visszaültem az ablak melletti padba.

– Azonban... – huppant le a mellém – én készségesen elkísérlek. Akár már most, suli után is. Csak majd szólok Wandának, hogy nem együtt megyünk haza.

– Pietro, ez rendes tőled, de ne kelljen már szegénynek egyedül mennie. Annyira nem sürgős a Central Park. Vagy, akár velünk is jöhetne.

– Á, Wanda jobb szeret otthon lenni suli után. Mit szólsz, Printsessa?

– Tudod mit? Legyen – mosolyogtam.

Time skip, mert Pietro olyan gyors, hogy elmossa az időt...

Délután kiléptem a suli elé, és a szőke hajú fiút vártam.

– Helló, Printsessa! – hallottam meg Pietro hangját, mire ijedten ugrodtam arrébb.

– Ó, szia. Te ilyen csendesen közlekedsz, vagy nagyon gyors vagy? – nevettem.

– Mindkettő – kacsintott. – Mehetünk?

– Persze – mosolyogtam.

Ketten, egymás mellett sétálva indultunk el a hűvös őszi levegőben a Central Park felé, s közben beszélgettünk. Megtudtam, hogy ő és a testvére a Bosszúállóknál élnek abban a hatalmas toronyban, és különleges képességeik vannak. Pietro gyors, Wanda pedig belelát mások fejébe és azt látat velük, amit akar.

Hiába volt őszinte hozzám, én még nem mertem beszélni a képességeimről. Egyelőre nem is terveztem. Csak végre barátkozni akartam valakivel.

Megérkeztünk a parkba és elámultam. Bár korántsem volt akkora, mint a mező otthon, de hatalmas volt. Sokkal kisebbre számítottam.

– Azta...

– Elámultál, mi, Printsessa? – vigyorgott Pietro.

– Igen. Ez elképesztő!

– Ugye? És innen látszik a torony, ahol lakok – mutatott előre, és valóban ott volt az épület, jócskán a fák fölé magasodva.

– Hűha! Az a torony is elképesztő.

– Nézd, ott árulnak perecet. Kérsz? – biccentett a kis pereces kocsira.

– Nem vagyok éhes – legyintettem, de ekkor megkordult a hasam.

– Oké, akkor hozok két perecet – nevetett.

Én addig leültem egy padra és nem tudtam megállni, hogy ne használjam az erőmet. Növesztettem néhány virágot.

– T/N? – hallottam meg Pietro hangját néhány pillanat múlva. Biztos a gyorsaságát használta. Ijedten pillantottam fel rá.

– Pietro, én... csak később akartam elmondani, de...

– Milyen gyönyörű, tisztazöld a szemed – csodálkozott, majd leült mellém, és átnyújtotta a perecet.

Gyorsan "kikapcsoltam" az erőmet, majd a szokásos Sz/Sz szemeimmel néztem rá.

– Szóval, mi vagy te?

– Földtündér. Legalábbis olyasmi. Csak az őseim közt volt valaki tündér, így nem vagyok olyan erős, mint mondjuk egy tisztavérű. Ezért kerestem annyira valami zöld területet, és locsoltam a cserepes növényeket.

– Ez csodálatos! Tudtam én, hogy különleges vagy – ölelt meg szorosan.