Avengers oneshots II. [BEFEJEZETT]

▪️Chadwick Boseman #1▪️

Sziasztok! A tegnap történtek után bűntudatot kezdtem el érezni, amiért vele még nem írtam, holott az egyik kedvenc karakterem színésze. És... a helyzettől függetlenül remélem felbátorodtok, hogy kérjétek vele jó pár oneshotot. Remélem tetszeni fog.

Ez egy (sajnálatos módon nem valóság) AU lesz, ahol 2020 nem egy elcsesződött év. Vagyis nincs vírus és... Chadwick még él.

T/N = te neved
V/N = vezetékneved

Ezen a napsütéses délelőttön éppen a képregényboltból jöttem ki a legújabb szerzeményemmel. Egy Fekete Párduc képregénnyel.

Tudom, kicsit fura, hogy ilyesmiket olvasok és bár az tény és való, hogy a jelmezek röhejesek, a történetek elég jók.

Persze képtelen voltam megállni, hogy ne kezdjem el útközben olvasgatni. Nem először csináltam ilyet, így már egész jól belejöttem abba, hogy nem megyek neki embereknek. Ennek persze feltétele az is, hogy a velem szemben jövők figylejenek.

A mai utam nagyrészét egész jól megúsztam. Nem mentem neki senkinek, nem estem el, vagy ejtettem a képregényem egy, a tegnapi eső miatt létrejött tócsába.

Már majdnem a lakásom utcájában jártam, mikor épp az egyik legizgibb részbe voltam belefeletkezve, ami nálam azt jelenti, hogy ilyenkor abszolút nem figyelek. Ennek meg is lett az eredménye, ugyanis beleütköztem valakibe, aminek eredményeképp a képregényem nagy placcsanással landol egy pocsolyábn. Én pedig vártam, hogy beverem a fejem a járdába, de ez nem következett be, ugyanis a személy, akinek nekimentem, elkapta a derekam. Óvatosan nyitottam ki a szemem, mert nem tudtam kire számítsak a megmentőm személyében. Ahogy megláttam, el kellett gondolkodnom, hogy bizros nem vertem-e be a fejem, mert képtelenség, hogy pont a kedvenc színészembe botlottam bele. Igyekeztem higgadtan viselkedni, úgy tenni, mintha nem tudnám ki ő.

– Jól vagy? – kérdezte, én pedig csak csendben bólogattam. Gyorsan felegyenesedtem, és akkor tűnt fel mindkettőnknek, hogy a keze még mindig a derekamon pihen, ezért gyorsan elkapta onnan, nekem pedig eszembe jutott, hogy a képregényem még mindig a tócsában ázik.

– Jaj, ne ne ne ne! – guggoltam le, majd óvatosan felvettem az elázott, színes papírköteget.

– Sajnálom.

– Nem kell... én voltam olyan szerencsétlen, hogy nem bírtam ki hazáig olvasás nélkül – legyintettem ő pedig ebben a pillanatban meglátta a borítót és elmosolyodott.

– Szóval, a Fekete Párduc?

– Igen – mosolyogtam. – Mind képregényben, mind filmben a kedvencem.

– Akkor hogyhogy...

– Azért nem kezdtem el rajongóskodni, hogy legyen egy kis nyugtod – vontam vállat.

– Köszönöm. Tudom, erre semmi szükség, de Chadwick Boseman vagyok.

– T/N V/N – mondtam elpirulva.

– Nagyon örülök. Még egyszer sajnálom a képregényed.

– Semmi baj. Ez inkább az én hibám. Majd valamelyik nap visszamegyek, hátha van még belőle.

– Azért meghívhatlak egy sütire, vagy valamire?

– Pe-persze – bólogattam hevesen.